Az elmúlt közel negyed században összeforrt a neved az általad vezetett Igazgyöngy Alapítvánnyal. Melyek most a legfontosabb projektjeitek?

Az alapítvány folyamatosan bővítve a tevékenységét komplex esélyteremtő munkát végez. Ez azt jelenti, hogy minden olyan beavatkozási pontra, ami az elmozdulást, az új életstratégiák építését támogatja, igyekszünk hatást gyakorolni. Oktatás, kríziskezelés, közösségfejlesztés, munkahelyteremtés, intézményi együttműködések erősítése alkotják a fő pilléreket ebben a munkában. Fontos, hogy a hatásokat mindig egy irányba harmonizáljuk, hogy ne amortizálják le egymást. Talán ebből már érthető, hogy nem annyira projektekben gondolkodunk, hanem folyamatokban. Minden elem fontos. Persze ezekben vannak időszakosak is, programelemek, amelyek projektszerűek, de mind kapcsolódik az adott területhez. Olyan ez, mint egy puzzle. Építjük, erősítjük az elemeket, hogy stabil rendszert képezzenek a változásokhoz.

A blogodon olvastam az Alapítvány beszámolójához írt gondolataidat a sikerekről és kudarcokról. Nagyon intenzív terhelés alatt álltok, naponta néztek szembe szörnyen nehéz élethelyzetekkel. Lehetséges elkerülni a kiégést?

Dolgozni kell rajta, hogy elkerüljük. Ebben nagyon fontos a csapat, a munkatársak mentális állapotának folyamatos figyelése, egymás támogatása, a folyamatos szervezetfejlesztés. Az elemek rendszerbe állítása, a tudatosság növelése, és a biztonságérzet is. No meg az, hogy mindenki, minden munkaterületen lehetőséget kapjon a kiteljesedésre, de közben ne felejtse el a csapatban gondolkodást. Fontos elv az is, hogy kreativitás csak ott van, ahol ezt értékelik. Visszacsatolás kell, folyamatosan, és kell, hogy mindenki tudja: a hibázás nem bűn, ha valami hiba történik, akkor abból tanulunk, és azon kell dolgozni, hogy legközelebb ne történhessen meg. Tudni kell elengedni dolgokat, bár ez nehezen megy mindannyiunknak. Nehéz beismerni, ha nem sikerül valami, ha nem tudunk hatni, ha minden erőfeszítésünk ellenére alul maradunk. És persze nehéz megbirkózni a minden nap kezdetekor jelentkező „forgószéllel”, ami a gyors reagálást követeli, azonnali megoldásokkal, és rendre átírja a jól eltervezett napirendet. De ez egy ilyen munka. Az azért nagyon fontos, hogy minden munkaterületen minden kolléga azt érezheti a nap végén: tett valamit másokért, a gyerekekért, a jövőjükért, ott, ahol nem sokan vállalkoznak a segítségre.

Igazi karizmatikus vezető vagy. A munkátok azonban már annyira sokrétű, hogy mindez nem működhetne jó munkatársak nélkül. Mennyire nehéz igazi társakat találni a feladatokhoz?

Szerencsés vagyok, jó, és viszonylag állandó csapattal dolgozhatok. A többi szervezethez viszonyítva kicsi a fluktuáció, akik elmentek tőlünk, vagy az élethelyzetük változott, vagy mást gondoltak erről a munkáról, mint amit jelent. Azok maradnak, akik az egyéni karrierépítést be tudják csatornázni a szervezet fejlődésébe, és felelősen képesek a lehetőségeket megteremteni, élni vele. Alapvető elvárás a szociális érzékenység, a kreatív megoldáskeresés, és a felelősség érzése is. Több volt tanítványom is van a csapatban. A kollégáim fiatalok, jó látni, hogy megtalálják az örömöt ebben a nagy kiégésfaktorú munkában. Valahogy úgy alakult, hogy azok a meghatározó csapattagok, akik velem együtt építették fel ezt az egészet, közben velem együtt ők is nagyon sokat fejlődtek, hihetetlen sokat bővült a tudásunk, és az a történetiség, ami velünk van, biztos alapot ad az újak befogadásához is. A múltkor egy kollégám, aki visszatérő, azt mondta: „akkor tudjuk értékelni igazán az Igazgyöngyöt, ha megpróbálunk mást is.”

Berettyóújfalun és környékén tevékenykedtek. Mennyiben egyedi ez a terület az ország más vidékeihez képest?

Ez a térség is, mint sok más az ország északi, keleti, déli részén a társadalmi leszakadás jegyeit mutatja. Vannak azonosságok, lakhatási szegénység, szegregált oktatás, szolgáltatáshiányok, munkahelyek hiánya, melyeket halmozódó szegénységfaktoroknak nevezhetünk. De a problémarendszer mindenhol más struktúrába rendeződik. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen a generációs szegénységben élő, roma családok aránya, hogy ők oláh cigányok-e, vagy romungrók, milyen a betelepülő és őslakos arány, milyen a kriminalizáció szintje, van-e munkalehetőség a településen, van-e iskola. Ezekből rajzolódnak ki települési mintázatok, amelyek meghatározzák a beavatkozásokat.

Vezeted az Alapítványt, rajzolsz és írsz. Hogyan lehetséges mindezt összeegyeztetni? A családod elfogadta a küldetésedet?

A gyerekeink már felnőttek, már van három unokánk is. Nyilván nem nyolc órát dolgozom, nem fér be ennyibe ez a munka, de próbálok arányt tartani. Sokszor ez hetekre felborul, aztán megint sikerül. A család elvárásai a legerősebbek, a töltekezés is innen jön leginkább, a rajzolás, írás pedig inkább ventilálás, hogy elkerüljem a kiégést, és felépíthessem minden nap magamban az erőt a folytatáshoz.

Tavaly egy különleges művészeti projekt keretében 15 nő a testére festve viselte két héten át a képeidet. Mi lett ennek a projektnek a hozadéka?

A projekt most is folytatódik, újabb és újabb kiállításokkal, hiszen egy csodás fotósorozat is készült róla. Azt hiszem, akik látják, olvasnak róla, ott átmegy valamennyi az üzenetből, abból, hogy mindannyiunknak dolga van egy élhetőbb ország építésével, a társadalom kettészakadásának mérséklésével. Nem fordulhat senki félre, mert a problémák folyamatosan nőnek, és előbb-utóbb mindenkit elérnek. Kaptam és kapok én is, és a többiek is, akik részt vettek ebben, folyamatos visszajelzéseket arról, hogy hat a projekt. Itt ez volt a cél: a figyelemfelhívás erre az üzenetre.

Mi volt az az eredmény, amit a legnagyobbnak, legfontosabbnak értékelsz a pályádon?

Talán az, hogy sikerült az Igazgyöngyöt, mint a gyerekszegénység elleni küzdelem emblematikus szervezetét ennyi éven át sikeresen, átláthatóan és hitelesen működtetni egy egyáltalán nem kedvező társadalmi-politikai közegben. Az a tudás, amit így megszereztünk, a terepről, nagyon fontos, mind oktatási, szociális, társadalmi vállalkozási és civil szervezeti területen is. Az oktatásban a művészettel nevelés módszertanát egyre sikeresebben építjük be az állami rendszerbe is. És ez nagy vágyam is: hatni a rendszerre, olyan új struktúrákkal, megoldásokkal, melyek esélykiegyenlítőbbé teszik azt. Mert nem egy gyerekkel akarunk százat lépni, hanem százzal egyet vagyis tömeges hatás csak rendszerszintű változással érhető el.

Mivel tudsz töltődni? Mi ad erőt Neked?

A munkán kívüli töltődésről, a családi háttérről, a ventilálásról már beszéltem. A munkában a töltődést pedig sok területen megtalálom: a gyerekkel való foglalkozásban, a felnőtt közösség változásaiban, a társadalmi vállalkozásunk termékeiben, és a csapatban is, akikkel dolgozom. Az ügyképviselet nehézségeit is velük tudom feldolgozni, az erőt adó csapattal. Az érzés, hogy jó úton járunk, erős bennem. Sok kockázatot, konfliktust kell felvállalnom, főleg azért, mert a valós képpel, a problémával igazán senki sem szeret szembenézni. Ez azonban elkerülhetetlen, ha az ember változást szeretne. Az önreflexió folyamatos fejlesztése nagyon fontos. Igazi erőt szerintem minden embernek a reális önismeret és az önfejlesztés gyakorlása ad.

Nem mindenkinek indult olyan ragyogóan az élete, sok híresség indult a mélyszegénységből. Nézd meg, kik ők!