Mekkora erőfeszítésébe kerül „tökéletesnek ” lenni?

Ó. Ezt bóknak vegyem?

Akár annak is. Akárhányszor találkozunk, Ön mindig kiegyensúlyozott és mosolyog. Egyszer egy rendezvényen – ahol én is jelen voltam – méltatlan körülmények között kellett átöltöznie és készülnie. Egy percre sem billent ki a lelki egyensúlyából.

Korán önállósodtam, és mindent úgy alakítottam ki magam körül, hogy jól érezzem magam. Örülök, hogy ezt meg tudtam tartani.

És mi van akkor, ha mondjuk beszól valaki vezetés közben? Valamivel biztos ki lehet hozni a sodrából...

Az számít, ki mondja, hogyan és milyen helyzetben. Van, amikor zavar, ha belebeszélnek abba, hogy vezetek. Rám az jellemző, hogy jó emberismerő vagyok. Egészen addig, amíg nem kerülök közelebbi kapcsolatba az illetővel... Engem viszont nehezen lehet kihozni a sodromból. Semmi olyasmire nem ugrom, hogy ha mondjuk valaki megeml íti, hogy rosszul pakoltam el a zoknikat a fiókba.

Nemrég olvastam, hogy a Zséda művésznevet is egy nyelvész tanácsára vette fel.

Grétsy Zsomborral – Grétsy László fiával – beszélgettem, és annyit kérdeztem tőle, mit szól ehhez a névhez. Konkrétan arra gondoltam, hogy nem jelent-e mondjuk albánul valamit, ami gusztustalan vagy vicces. Nem lett volna jó, ha valaki röhög a nevemen.

Van más arca is? Amikor elgyengül?

Az a kép, amit mutatok magamról, teljesen azonos velem. Nem szoktam meghasonlani vagy nézegetni a tükörben, hogy ez vajon „zsédás ”-e vagy sem. Amit érzek, azt próbálom kisugározni.

Minden sztármagazin tele van balhékkal. Ön azonban mindig „jó kislány ” volt. Nem tartott attól, hogy így nem lesz eléggé érdekes?

Próbálok együttműködni, de tényleg nem kell olyasmit kitalálnom, ami nem igaz, vagy amit nem éreznék ízlésesnek.

Hol a határ?

Például fontos, hogy a lakásba nem hívok újságírót és fotóst. Valamint a férjem – mivel nem médiaszereplő –, egy-két eseményre elkísér, de nem szeret szerepelni.

Mindig megússza a nehéz helyzeteket?

Nem úszom meg. De abból meg tanul az ember. Amióta az eszemet tudom, rengeteg akadályba ütköztem. De valahogy mindig éreztem, melyik az a döntés vagy lépés, amire nagyon oda kell figyelnem.

Sokat hezitál a döntések előtt?

Igen. Amit például megváltoztatnék magamon, az az, hogy mindenkit megkérdezek, akkor is, ha tudom a választ. Végül úgyis csak az lesz, amit én gondoltam.

Tudna mondani példát olyan konkrét esetre, amikor mégiscsak rosszul döntött?

Sokan azt mondjáka másiknak, amit az illető hallani szeretne. Ezt nekem nehéz volt megtanulnom. Mert többnyire őszintén elmondom, mi van. Mindig meg kell várni azt a lélektani pillanatot, amikor bizonyos dolgokat ki lehet mondani. Egyszer egy barátomnak-zenésztársamnak kellett a szemébe mondanom a véleményemet, amin vérig sértődött, és vége is lett a barátságnak. Később kiderült, hogy a barátság mindenképp tönkrement volna, ez az eset mégis figyelmeztetett rá, hogy jobban oda kell figyelnem.

Az interjú folytatása az októberi Éva magazinban!

Szöveg: Bus István.