Esküszöm, nem vagyok az a kulcslyukon leskelődő voyeur-fajta. Nem nézek bele a férjem telefonjába, nem figyelem a kollégáim lelki életét, nem vadászom a pletykákat. Ami történt, szerencsétlen véletlen volt, mégis alaposan felforgatta a következő hónapjaimat. Holott mindenre vágytam, csak belső drámára nem.

Úgy kezdődött, hogy Hédi, akivel igen jó barátságban voltam a cégnél, meghazudtolva pedáns természetét, hirtelen roppant szétszórt lett. Azt hittem, ismét várandós, mert legutóbb akkor produkált ilyen szertelen viselkedést, amikor a lányával esett teherbe. Irigyeltük Józsit és őt, tizenöt éve éltek harmonikus házasságban, két szép gyerekük volt, nagy házuk, autó, plazmatévé, nyaralás a Maldív-szigeteken. Józsi ráadásul jóképű volt, kedves, és imádta Hédit. Mi kellhet még, gondoltam.

Úgy tűnt, sok minden.

Gyakran összejártunk, hol ők hívtak meg minket, hol mi őket. Nem voltunk mély lelki kapcsolatban, de szerettük egymás társaságát, elfecsegtünk a gyerekekről, a mediterrán tájak iránt érzett imádatunkról, új Netflixes sorozatokról. Jó kis esték voltak, elütöttük az időt, jó borokat ittunk, finom ételeket kóstoltunk. Aztán egy csapásra mindennek vége szakadt.

Józsi az Józsi, ki ez a Cukormackó?

Hédi telefonja már tíz perce visított az irodában. Újabban szokatlan volt tőle, hogy az asztalán felejtette, ha tárgyalni ment, de azt gondoltam, ez is a szétszórtság tipikus jele. Vajon mikor jelenti be, hogy terhes? Elsétáltam a telefon mellett, és szórakozottan rápillantottam. Valami fura becenév villogott a kijelzőn, valahogy nem vallott Hédire. Így nevezi Józsit? Nem, tisztán emlékszem, Józsi az Józsi, így van beírva és kész. Akkor ki lehet ez a Cukormackó, vagy mifene?

Zavarba jöttem, otthagytam a telefont. Az elhallgatott, de néhány perc múlva ismét felharsant. Ugyanaz a név. Rendkívül butának éreztem magam. Talán valamelyik gyereke hívja… de ilyen hülye névvel? Lehetetlen.

A tárgyalás után Hédi hanyatt-homlok tört be az irodába. Azonnal megragadta a telefonját, és fülig vörösödött. Arcára kiült a zavartság és a boldogság árulkodó elegye. Én mereven ütögettem a billentyűzetet, és próbáltam felfogni, amit sosem gondoltam volna: a csodálatos Hédinek, a családanyának és mintafeleségnek van valakije.

Az emberek mások, mint amilyennek hiszem őket

Napokig alig aludtam. Hánykolódtam az ágyamban, és úgy éreztem, biztonságosnak hitt világom fenekestül felfordult. Az emberek mások, mint amilyennek hiszem őket. Harmincöt éves vagyok, és annyit se tudok a világról, mint egy gimnazista. Vajon még hány dolog van az életben, amit ennyire rosszul mérek fel?

Hédi néhány héttel később elhagyta a családját, és odaköltözött Cukormackóhoz, aki egyébként egy pénztelen, de tehetséges képzőművész volt. Felmondott a munkahelyén is, el se köszönt tőlünk. Józsival a férjem egyszer beszélt telefonon, azt is az én unszolásomra tette. Ő meglepően nyugodtan beszélt. Úgyis vissza fog jönni, mondogatta. Életközepi válság. Hamarosan rájön, micsoda butaságot csinált.

S nem igaza lett? Hédi mindössze két hónapig bírta a nomád életet, utána ész nélkül költözött vissza a budai házba. Józsi a hírek szerint gyorsan megbocsátott neki. A dolgok visszarendeződtek a normális kerékvágásba, csak az én felbolydult lelkivilágom nem akart megnyugodni sehogyse. Az élet nem habostorta, mondogatják A tanúban, s – talán szerencsés vagyok, hogy csak most, de – életemben először tapasztaltam meg egy véletlen odapillantás révén, hogy az emberek milyen könnyen és gyorsan elárulják akár a legmélyebb szövetségesüket.

A kollégák szándékosan is lehetnek kártékonyak: galériánkban öt esetet ismerhetsz meg!