Az angol „Fear of Missing Out” kifejezésből létrejövő mozaikszó körülbelül azt jelenti: „félelem attól, hogy kimaradunk”. Elég egy pillantás az Instán az ismerősünk Srí Lanka-i nyaralós képeire, a másik haverunk önfeledten bulizós albumára, az agyonfilterezett családi piknikekre és kacagós kirándulásokra, és máris érezzük azt az irigységgel vegyes bánatot, ami a FOMO gyakori tünete. Miért nem tudom én is úgy érezni magam, ahogy ők? Miért nekem kell ma hajnali hatkor munkába menni, prezentációt készíteni, laptop fölött görnyedni, fénytelen szobákban üldögélni? Miért nem csinálhatom azt, amit a fél világ csinálhat, és csak én vagyok kizárva belőle? Ha pedig mégis kiszabadulok a mindennapokból, akkor miért állok neki vadul fényképezni ételt, hegyet, várost, gyereket, és válok képtelenné arra, hogy a megörökítés-megosztás kényszere nélkül élvezzem az élet nyújtotta pillanatokat?

Népszerűvé vált

A FOMO kifejezést Patrick J. McGinnis alkotta meg 2004-ben a Harvard Business School magazinjában, a The Harbusban. McGinnis eredetileg azokra a menedzserekre használta a szót, akik a lemaradástól félve túl sokféle irányt követtek az üzleti életben. Andrew Przybylski brit pszichológus volt az, aki a közbeszédben lassan elterjedő témát először vizsgálta, és ő készítette a speciális FOMO-tesztet is. Mára a FOMO szó annyira népszerű lett, hogy ugyanúgy hallhatjuk a buszon vagy egy középiskolás diák szájából, mint egy pszichológus vagy coach rendelőjében.

„Naponta húszszor pörgettem a Facebook-történeteket, az Insta-sztorikat, néztem a sok színes, vidám képet, és azt gondoltam a válásommal a hátam mögött, hogy végem van. – meséli Lili, aki komolyan belecsúszott a FOMO-labirintusba. – Zavart, ha nem tudtam mindig, mi van épp a barátaimmal, mit esznek, hova utaznak, még kaja közben is csak a mobilomat bújtam. Éreztem, hogy ez nem normális, leállni azonban nem tudtam vele. Olyan volt, mint egy beteg mókuskerék.”

„Megosztási kényszerem van. Tényleg mindent kirakok, dokumentálni akarok, és bár sokszor már önmagamat is zavarom, mégis csinálom. – mondja Judit. – Mintha egyfajta betegség lenne ez, nehezen lehet úrrá lenni rajta.”

Mégis hogyan győzhetünk a FOMO fölött?

Tüneti kezeléssel megfoszthatjuk magunkat az online médiától – bezárhatjuk a számítógépet, letörölhetjük magunkat a Facebookról –, bár fontos tudni, hogy nem hibáztatható mindenért egy-egy közösségi platform. Ellenben ha sikerül tisztába jönnünk önmagunkkal és céljainkkal, akkor sokkal könnyebb dolgunk lesz. A FOMO-t ugyanis nem a mi nemzedékünk találta fel, valójában ősi félelemről van szó: az ember mindig rettegett szembenézni olyan kérdésekkel, hogy ki ő és mivégre van ezen a világon: hogy fontos-e bárkinek és hagy-e majd nyomot a Földön, ha örökre eltávozott. Nos, ha vesszük a bátorságot a valódi szembenézéshez, ha merünk tudatosan és mélyen gondolkodni önmagunkról, akkor megoldhatjuk a kínzó FOMO-csapda problémáját is.

Galériánkból megtudhatod, miért jó néha kiszállni a közösségi médiából!