Ökotúra Bükfürdőn:

Borítókép: Ökotúra Bükfürdőn:
Kalandorok ne kíméljenek!

Kapásból tudunk számos okot sorolni arra, hogy miért érdemes idén nyáron Bükfürdőre nyaralni menni, vagy egy hosszú hétvégét eltölteni a nyugat-magyarországi fürdővárosban.

Ökokalandorokká válhatunk
Még pecsétes papírunk is lehet róla: ehhez nem kell mást tennünk, mint betérnünk a büki vagy a bükfürdői Tourinform Irodába (az előbbi az Eötvös utca 11. szám alatt, az utóbbi az autóbusz pályaudvaron található), és kérni egy ÖKOitinert, amit aztán a kalandos túra minden állomásán lepecsételtetünk. Ha megszereztük valamennyi kis jelet, oklevéllel igazolják, hogy elnyertük a Büki Ökokalandor címet.
visitbuk.hu

Belekóstolhatunk a golfba
Az ökotúra első állomásán Bubo Lignis Greenfieldet, a kizárólag Bükön honos kis fabaglyot kell megtalálnunk, akit a Greenfield Hotel Golf & Spa golfpályáján rejtettek el. Ám ezen a gyönyörű pályán biztosan kedvet kapunk hozzá, hogy kipróbáljuk a sportot is: a golfpálya szolgáltatásait ugyanis nem csak a szálloda vendégei vehetik igénybe. Ha még csak most ismerkedünk a golffal, oktatásra is bejelentkezhetünk: felnőtteket és gyerekeket egyaránt fogadnak. Az egész család kipróbálhatja, hogy ami a tévében laza ütögetésnek tűnik, az a valóságban komoly koncentrációt és erőkifejtést kivánó mozgás.
greenfieldgolf.net

Ledobhatjuk a cipőnket
A gyerekek örülhetnek, hogy végre nem arra biztatjuk őlet, hogy legyen valami a lábukon, hanem éppen ellenkezőleg: dobják le a cipőt, szandált, és sétáljanak mezítláb végig a bükfürdői Kneipp Park ösvényén, ami kavicsos, homokos, faháncsos, tobozos szakaszokból áll. Amíg a különböző anyagok masszírozzák talpunk reflexpontjait, beszívhatjuk a fűszerkert növényeinek intenzív illatát, és mókusokra leselkedhetünk a fák alatt. Aki további lazításra vágyik, jógapadokat is talál a park területén.

Madárlesre indulhatunk
Persze csak akkor, ha már tudjuk, mit kell keresnünk, ezért érdemes a tájékozódást a Répcementi tanösvény interaktív információs tábláinál kezdeni, majd ha már kellőképpen kiokosodtunk a környék folyóvizeinek, árkainak és parkjainak növény- és állatvilágáról, induljunk el a Széchenyi utcából az élőhelyek felé. Ha szerencsénk van, akár a májustól szeptember elejéig itt élő gyurgyalagot is megpillanthatjuk. A kékeszöld, gesztenyebarna és aranysárga színekben pompázó madarat déli fekvésű folyópartokon fedezhetjük fel jó eséllyel. Fényképező, távcső ne maradjon a szálláson!

Szárnyalhatunk
A madárles után magunk is szárnyra kaphatunk a Napsugár Játszóparkban, ami izgalmas programot biztosít az egész családnak, bármilyen is legyen az időjárás. A hatalmas fedett játszóházban trambulin, hinta, különféle csúszdák, légvárak, gokartok, vízi dodzsem, triciklik, futóbiciklik, végtelen vízicsúszda, vízen ringatozó felfújt félgömb, beltéri korcsolyapálya és UV-fénnyel kivilágított bowling-pálya segít megfeledkezni a kinti zord időjárásról. De verőfényes időben is érdemes eljönni ide, hiszen a kinti parkban játszótér, minigolf, grillező helyek, pancsoló rész és zorb labda várja a környéken nyaraló családokat, a gyönyörű tó felett pedig 300 méteres drótkötélen csúszhatunk át.
napsugarpark.hu

Felfedezhetjük a határainkat
Óriáshinta és biciklizés a magasban: ilyen és ehhez hasonló izgalmak várnak ránk a Kristály Torony 17 méter magas mászó- és kalandpályáján, amely több mint egy kilométer hosszan kanyarog a levegőben. A háromszintes toronyban egyedülálló biztonsági rendszer óvja az adrenalinföccsre vágyókat, nem kell tehát aggódnunk magunk és egymás miatt. Ha pedig szerencsésen földet értünk, fagyipartival ünnepelhetünk a Villa Rosato Gardenben.
kristalytorony.hu

Tökéletes terepen tekerhetünk
Bük környékének védett kerékpárútvonalain nem kell tartanunk attól, hogy a család fiatalabb tagjai lemaradnak az emelkedők miatt és emiatt idő előtt elfogy a lelkesedésük. A nagyrészt sík terep minden korosztály és erőnlét számára ideális utakat biztosít a kerékpáros kirándulásokhoz: a vadvirágos mezőkön különösebb erőfeszítés nélkül tekerhetünk keresztül. Ráadásul még a saját biciklinket sem muszáj felpakolnunk az autónkra és ideszállítanunk, hiszen helyben is bérelhetünk kerékpárokat a bükfürdői Tourinform Irodánál.

Pingvinnel fürödhetünk
Bár ezen a vidéken senki nem számítana rá, a Bükfürdői Gyógy- és Élménycentrumban mégis felbukkan egy pingvin: SPAncsi, a fürdő kabalafigurája. A gyerekeknek nemcsak ő teszi emlékezetessé a bükfürdői strandolást: külső-belső élménymedencék, csúszdák, játszótér, sportpályák, szervezett programok gondoskodnak arról, hogy a nyaralás emlékezetes legyen. A szülők, nagyszülők kényeztetését pedig gyógy- és élménymedencék, szauna, masszázs és egyéb kezelések, pihenőterek garantálják. És egy apróság, de az érintetteknek fontos: a beltéri csúszdákon, amelyekről nem medencébe, hanem a 20 cm mély vízű csőbe érkezünk, kontaktlencsét viselők is bátran lecsúszhatnak!
bukfurdo.hu

Játszva erősödhetünk
Itt is bebizonyosodik, hogy ami nem kötelező, az sokkal élvezetesebb. Ha valaki előírná nekünk, hogy 30 percet mozogjunk fitneszgépeken, nem biztos, hogy nagy örömmel tennénk, ám ha sétánk során rábukkanunk a bükfürdői Sportpark felnőtt játszóterére, akkor nem tudunk majd ellenállni a kültéri fitnesz eszközöknek, és úgy eltelik az a félóra a kipróbálásukkal, hogy észre sem vesszük. Mellette gyerek játszótér köti le addig a család kisebb tagjait, és ami külön jó pont a helyieknek: a mozgáskorlátozottakra is gondoltak és speciális eszközöket helyeztek el a számukra.