A Tizenkettő lebilincselő stílusban tart kíméletlen tükröt minden boldogtalan házasságban élő nő és férfi elé.

,,Úgy érezte, elárult mindenkit. A feleségét, az egyetlen asszonyt, aki soha nem bántotta meg, aki elviselte minden aljasságát, a megcsalásokat, a megaláztatásokat, hogy egy idő után már nem kapott tőle semmit, ami igazán fontos egy asszonynak, sem szeretetet, sem törődést, sem kényeztetést, sem szexet, aki tűrte, csendben, szó nélkül, vádló szavak nélkül, hogy elélnek egymás mellett. Akit legfőképpen azzal árult el, hogy nem hagyta el végleg.” - így vádolja önmagát a főhős, a Fiú, aki nem csak a feleségét, hanem gyermekeit, élete szerelmét a regénybeli E.-t, és egyben önmagát is elárulja.
,,Gyávaságával lett áruló, mert gyáva volt tisztességes maradni, aztán legfőképpen gyáva volt dönteni, és azt végig is csinálni, bármi történjen is.
És most ahhoz is gyáva, hogy azt tegye, mint árulása után Júdás. A 12. apostol.”
A Tizenkettő nem pusztán egy szerelmi háromszög története, hanem látlelet napjaink kapaszkodók és hit nélküli, kétségek között őrlődő emberéről.

A kifogástalan megjelenésű, sikeres férfiről, aki mindent elért már, amire vágyott, két csodálatos gyermeket, csinos, odaadó feleséget, gazdagságot, karriert, és akire a külvilág irigykedve tekint mindezért, pedig az álarc alatt egy állandóan gyötrődő, senkiben és semmiben, leginkább önmagában nem hívő lélek lakozik.

Aki soha be nem gyógyuló sebként hordozza szörnyű gyermekkorát, melyet szülei örökös háborúskodásban telt házassága nyomorított meg, aki mindig vadidegen emberként tekintett az apjára, és gyűlölte az alkoholizmusával az egész családot lelki nyomorékká tevő anyját.
A nőkhöz való viszonyát örökre meghatározza az anyja iránti iszony, legfőképpen a tinédzserkori élmény, amikor az asszonyt rajta kapja az ágyban vadul szeretkezni a szomszéd férfival. Nagyon sokáig nevetségesen bátortalan a lányokkal, így aztán szüzességét csak felnőttként veszti el, hogy aztán görcsösen igyekezzen mindent bepótolni, kábítószerévé váljon a testiség, a szex, nőkről nőkre szálljon, megcsalva barátnőt, feleséget.

A boldogtalan házasságban élő Fiút 40 esztendősen, villámcsapásszerűen éri a szerelem, olyan elsöprő szenvedély, melyet soha nem élt még át. Vagy ez az érzés is csak játék számára, mint mindig minden az életben? Esélyt kap
- minden bizonnyal egy utolsót - a sorstól, hogy így vagy úgy, de változtasson. Képtelen élni vele. Így aztán a két nő lép helyette, szinte egyszerre adják ki az útját. Ő pedig végérvényesen magára marad a tudattal, hogy elárult feleségét, és a szerető szerepbe kényszerített E.-t, élete szerelmét is menthetetlenül tönkre tette.
Manapság a statisztikák szerint minden második házasság kudarccal végződik, de aligha van olyan család, ahol ne merült volna már fel a válás gondolata. Sokan talán túl könnyen mondanak le a közös életről, túlságosan hamar feladják a küzdelmet, mások pedig a legvégsőkig ragaszkodnak a menthetetlen kapcsolatokhoz is, a gyerekek, az anyagiak, vagy a külvilág elvárásai miatt, éppen ezzel mérgezve meg, sokszor generációkra családjuk életét. Millió Fiú él kétségek között, teszi fel magának az életben legalább egyszer a kérdést: vajon mi a nagyobb bátorság, menni, vagy maradni? Mikor sérül a család, a gyermekek, és ő maga a legkevésbé?
A könyv nem felel igennel vagy nemmel, hiszen általános recept nem létezik, mégis egyértelmű választ ad: a legnagyobb árulás, ha nem tudunk dönteni, és nem tartunk ki egyetlen döntésünk mellett sem. Mert így esélyünk sincs a boldogságra. Sem házasságban, sem elvált emberként.