2008. novemberi számunk Titkos búvóhelyek című írásában három olyan történetet tettünk közzé, amelyeknek főhősei több évnyi szenvedés és megaláztatás után elmenekültek erőszakos élettársuk elől. A lap megjelenése után nem sokkal levelet kaptunk Hajnitól. Amit személyes találkozás követett.

Amikor összekerültünk Zoltánnal, mindketten túl voltunk már néhány jó meg rossz kapcsolaton. Én huszonhat éves voltam, ő tízzel több. Nagyon szerettük egymást, de nem vártunk csodát, csak azt, hogy jól menjenek a dolgok. Mintaházasság volt a miénk: különbözött ugyan az egyéniségünk, de örömmel csodálkoztunk rá egymás világára, izgalmas volt felfedezni, hogy a másik mennyire más. Jó volt a kapcsolatunk, sőt, kifejezetten szenvedélyes, mindkét előjellel, de ebből nem adódott problémánk. Egy ideig. A második évben egyszer valami buta megjegyzést tettem a volt barátnőjére, ő meg visszavágott, hogy féltékeny vagyok. Ebbe aztán egyre erősebben belelovallta magát, végül elkezdett fojtogatni. Csak akkor hagyta abba, amikor észrevehette az arcomon, hogy már szinte nem kapok levegőt. Ettől kezdve úgy félévente nekem esett, a földre lökött és összerugdosott. A leghosszabb szünet, talán két év, akkor állt be, amikor Árminnal teherbe estem. Úgy egyéves lehetett a kisfiam, amikor Zoltán újrakezdte. Csip-csup dolgok váltották ki a dühkitöréseit, például hogy miért raktam ugyanarra a polcra a rizst meg a tésztát. Volt ebben valamiféle ciklikusság, akkor ütött, amikor összegyűlt benne egy adag feszültség, amit rajtam töltött ki. Én meg mindannyiszor felmentettem, mert végtelenül sajnáltam a rémes gyerekkora miatt. Tudtam, hogy az agresszív, alkoholista apja Zoltánt és az anyját is rendszeresen ütötte vagy éppen késsel kergette. Ha erre gondoltam, annyira elszorult a szívem, hogy mindent megbocsátottam neki. Azt hittem, ha teljes szívemből szeretem, akkor majd elmúlik ez az egész szörnyűség.

Én vagyok a hibás?
Egy-egy verés után mindig ugyanúgy folytatódott a történet, felkeltem a földről és eloldalogtam. Néhány nap múlva kibeszéltük a dolgot, én bizonygattam, hogy sajnálom és megértem őt, ezért felejtsük el ezt az egészet. Őszintén hittem, hogy ezt kell tennem. Zoltán viszont soha nem kért bocsánatot, s azt magyarázta, hogy változtatnom kellene a hozzáállásomon, és végre megtanulni, mivel váltom ki belőle a verést. Idővel óriási bűntudatot épített ki bennem, kezdtem elhinni, hogy tényleg mindennek én vagyok az oka, csakis én lehetek a hibás. Ez persze fokozatosan aláásta az önbecsülésemet, teljesen elbizonytalanodtam az értékítéletemben, és szinte minden másban is. A tárgyak állandóan kiestek a kezemből, szinte gyűlöltem magam. Hat év múlva már csak máz volt rajtam a mosoly, és egyre határozottabban éreztem, hogy ez nem az én életem. A szeretetem és a tiszteletem elmúlt, Zoltánt nem gyűlöltem meg, csak kihűltem iránta. Idegennek láttam, aki történetesen mellettem él. Arról, hogy mi történik kettőnk között, senkinek sem beszéltem. A testvéreimnek, a szüleimnek sem mertem szólni, annyira szégyelltem ezt az egészet. Bántott, hogy én, aki annyi mindenben sikeres vagyok, éppen a családi életemet nem tudom a rendes mederben tartani, ráadásul úgy éreztem, hogy egy ekkora gyalázatot nem szabad kiteregetni.

Újra egyenes gerinccel
Tavaly áprilisban került fel a pont az i-re. Zoltán magyarázott valamit, én pedig közbeszóltam. Dühös lett, amiért nem akarom őt végighallgatni, és ordítani kezdett. Aztán nekem rontott, lerántott a földre és addig rugdosott, amíg el nem fáradt. Ez volt az a pont, amikor elszállt belőlem a csodavárás, és már nem bíztam abban, hogy ha eléggé szeretem, az mindent megold.
Elkezdtem szakirodalmat olvasni, felvettem a kapcsolatot nővédelmi szervezetekkel, szóval kiokosodtam. Rájöttem, hogy körülöttem mindenki látja, mennyire visszahúzódó, tétova, bizonytalan és setesuta lettem. Tudják, hogy ez nem vall rám, de az okokat nem ismerik. Én viszont már értettem, hogy a bántalmazott nőknél ez az egyik leggyakoribb tünet. Rájöttem arra is, hogy magától semmi sem fog megváltozni. Oda kell állnom Zoltán elé és a szemébe kell mondanom: ne higgye, hogy büntetlenül megüthet azért, mert én nem tudok visszaütni, nem vagyok képes megvédeni magam, hiszen hatszor erősebb nálam. És mi lesz, amikor Ármin kiskamasz lesz, visszabeszél, szemtelenkedik? Őt is ész nélkül ütni fogja? Arra kértem, hogy kezeltesse magát, járjon el terápiára, úgy talán megmenthető a kapcsolatunk. Először lehurrogott és engem küldött pszichológushoz. Aztán amikor látta, hogy nem tágítok, egészen megváltozott. Mivel érezte, már nem tart a hatalmában, könyörögni kezdett, hogy kezdjük tiszta lappal a kapcsolatunkat. Megígérte, hogy elkezdi a terápiát, és végül abba is beleegyezett, hogy a kezelés alatti időre szétköltözzünk.
Az ígéretekből végül semmi sem lett. Zoltán nem ment el a terápiára, és látom rajta, hogy igazából ma sem érti, mi a probléma. Három hónapja külön élünk, és – bár kétszer annyi a teher rajtam – magamra találtam. Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, és szinte csak a kisfiunkról beszélgetünk. Sok időt töltenek együtt, remekül megvannak. Azért amikor elnézem őket együtt, elbizonytalanodom, hogy mit mondok majd Árminnak, amikor megkérdezi, miért nem él velünk az édesapja. Most még csak hároméves, semmit sem tud erről az egészről. Ha nagyobb lesz, valljam be neki, hogy az imádott apja fojtogatott és rugdosott? Romboljam le az apaképét? Remélem, jól fogok dönteni. Mostanában már világosan látom, ki vagyok, mennyit érek, és rájöttem, hogy igenis van erőm, nem is kevés. Végre ki mertem magamnak mondani, hogy nem én vagyok a hibás, nem én vagyok a gyenge, és azt is, hogy Zoltán soha nem fog megváltozni. Nem én szorulok kezelésre, hanem ő. Ármin is, én is sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk, mint amikor hármasban éltünk. Rengeteget vívódtam, hogy van-e jogom meghozni ezt az irtózatosan súlyos döntést, de ma már látom, hogy hosszú idő óta ez volt az első igazán őszinte és bátor lépés, amit tettem.

Erőszakosság a sztárok között: Rihanna és Chris Brown

K. Hajnalka történetét Bokor Gabriella hallgatta meg és jegyezte le. Fotó:Europress. Megjelent a 2009. évi áprilisi számban. Minden jog fenntartva