Ivett
Két hónapja töltöttem be a 35. évemet. Néhány egy-két randis próbálkozást leszámítva hat éve teljesen egyedül élek, és bevallom, nagyon kétségbe vagyok esve. Tudom, hogy nem volna szabad, mert aki görcsösen akar párt találni, annak a kisugárzásán megérzik ezt a pasik, és hanyatt-homlok menekülnek, de egyszerűen nem tudok nem kétségbe esni. Folyton arra kell gondolnom: még ha holnap megismernék is valakit, legalább egy év, mire eldől, hogy tartós lesz-e a kapcsolatunk. Utána jönne az esküvő, mert nekem az fontos a gyerekvállalás előtt, ami további egy év. Ha utána rögtön terhes lennék, akkor is legalább 38 évesen szülném meg az első gyermekemet, pedig eredetileg hármat szerettem volna. Nem értem, mi a baj velem. Mindenki azt mondja, hogy helyes vagyok, mégsem kellek a pasiknak. Ha a barátnőim fáradtságra panaszkodnak, mert egész éjszaka fel kellett kelniük a gyerekhez, a legszívesebben sírva fakadnék. Fogalmuk sincs, milyen mázlisták.

Orsi
Szerintem azért vagyok egyedül, mert csúnya vagyok. Légyszi, ne is szabadkozz, ne mondd, hogy nem is vagyok csúnya, tudom, hogy az vagyok. Persze, mindenkiben van valami vonzó, nyilván bennem is, de összességében nem vagyok szép, nem is leszek soha, és az az igazság, hogy nem tudok mit kezdeni ezzel. A súlyfeleslegemből kemény munka árán valószínűleg le tudnék faragni, de az arcom akkor sem lesz csinosabb. Ennek megfelelően természetesen nem is egy Brad Pittet keresek társnak, mert vannak azért kevésbé előnyös külsejű férfiak is a világon. Bár úgy veszem észre, manapság már a csúnya pasik is csak bombázó barátnőre hajtanak. Ne tudd meg, hány olyan netes randim volt már, ahol az ápolatlan, büdös, igénytelen pasi lazán a képembe vágta, hogy „ne haragudj, de nem tetszel”. Pedig fényképpel szerepeltem a társkereső oldalon… Egyszerűen kiábrándító, hogy mennyire a külsőségekre koncentrál mindenki. Azt mondják, a szerelem bármikor betoppanhat az életünkbe, a buszon, egy kávézóban, egy munkahelyi ismeretség kapcsán. Igen ám, de akik ezt mondják, azok biztosan jól néznek ki. Engem még soha senki nem szólított le a kávézóban, nem jöttek oda hozzám a buszon megkérdezni, hogy mennyi az idő. A munkahelyemet pedig inkább hagyjuk… Egyébként nem esem kétségbe, még csak 33 vagyok, van még időm.

Petra
Kaposvárról költöztem fel a fővárosba, már egyetemre is ide jártam. Otthon mindenki azt hiszi, hogy amolyan Szex és New York típusú szingli vagyok, aki folyton bulizik, partiról partira járkál, és egyetlen problémája az, hogy milyen ruhát vegyen fel az új cipőjéhez. Fogalmuk sincs, hogy nekem semmi ilyesmire nem futja. Lehet, hogy papíron nem keresek olyan rosszul, de mire kifizetem az albérletet és a rezsit, csak annyim marad, amennyiből elmehetek futni a Szigetre. A szingliség akkor olyan fényes nagy buli, ha az embernek pénze is van hozzá. Ez nekem szükséghelyzet, nem pedig életforma.

Zsófi
Tudom, hogy manapság már nem divatos ezt mondani, de én imádok szingli lenni. 38 éves leszek ősszel, másfél éve ért véget egy négyéves kapcsolatom, azóta szó szerint kivirultam. Salsaklubba járok meg tajcsizni, minden érdekesebb színdarab bemutatóján ott vagyok. Sok barátom van, szinte minden este megyek valahová, de egyelőre párkapcsolatra nem vágyom. Nem azért, mert az előző annyira borzalmas volt, hanem mert most másra van szükségem. Gyereket soha nem akartam, ezért engem nem nyomaszt a biológiai órám ketyegése. Ezen sokan felháborodnak, de én úgy gondolom: nem kell mindenkinek gyereket szülnie ahhoz, hogy teljes életet éljen. Az emberek azzal nyaggatnak, nem fogom-e megbánni a döntésemet. Mit mondjak? Nem tudom. Jelenleg úgy érzem, hogy nem. Én sem kérdezgetek senkit, aki a pár hónapos babájával gügyög, hogy ha a gyerek drogos lesz vagy bűnöző, megbánod-e, hogy megszülted? Ez annyira tapintatlanság…

Ancsa
Azt hiszem, én vagyok a legszinglibb szingli. Még soha az életben nem volt barátom, se komoly, se komolytalan. Bizony, ennek következtében 33 évesen még szűz vagyok. Nem mintha ezért kitüntetést érdemelnék, de nem is szégyellem. Nem láttam értelmét összefeküdni valami pasival csak azért, hogy elmondhassam: nézzétek emberek, már én sem vagyok szűz. Nagyon vágyom komoly kapcsolatra, szeretnék családot, gyerekeket. Nem szándékozom szűzen leélni az életemet, hiszek benne, hogy hamarosan találkozni fogok a társammal, csak azt nem tudom, hol. Az ismerkedés harmincon felül egyre nehezebb. Főleg, ha az embernek nem az a célja, hogy hajnalig táncoljon, aztán félrészegen ágyba bújjon valakivel, akinek még a vezetéknevét sem tudja.

Szerző: Kelemen Kata, fotó:Europress. Ez a cikk az evamagazin.hu számára íródott. Minden jog fenntartva.