Ez a cikk az Éva Magazin korábbi számában jelent meg.

Emma

Tavaly december elején, épp karácsony előtt K. Emma magát is meglepte, amikor úgy döntött, hogy elhagyja a férjét, Csabát. Egy családi összejövetel nyomán érte a váratlan felismerés, amelyen arról folyt a diskurzus, hogy milyen ajándékokkal lepjék meg az unokaöccsöket és -húgokat. Az anyósa Emmához hajolt, és a fülébe súgta: – Most már nektek is lehetnének gyerekeitek! – Csakhogy Emma, a 34 esztendős irodavezető másnap reggel felébredt, ránézett Csabára, és egyből tudta, hogy ez az ember soha nem lesz a gyermekei apja.

– Már több mint egy éve őrlődtem, de abban a pillanatban ráébredtem, hogy szeretni szeretem ugyan, de nem vagyok belé szerelmes – mesélte Emma.

Összecsomagolt, búcsúcsókot nyomott Csaba arcára, és egy panzióba költözött. – Abban reménykedtem, hogy majd sikerül eldöntenem, érdemes-e tovább pedáloznom ezért a házasságért, de a végén arra a következtetésre jutottam, hogy ki kell lépnem belőle.

Amikor Emma hazatért, Csaba azzal várta, hogy arra az esetre, ha mégis marad, behűtött egy üveg pezsgőt, de ha inkább menni akar, ott van számára egy levél. Emma a levelet választotta.

– Életem egyik legfájdalmasabb elhatározása volt, amikor eldöntöttem, hogy otthagyom. A kapcsolat elején úgy éreztem, megtaláltam életem nagy szerelmét, és való igaz, hogy még ma is rettenetesen fontos nekem. A levélben az állt, hogy elpusztul nélkülem, és mindenre kész, csak hogy megtarthasson, de a szívem mélyén tudtam, hogy soha nem fog megváltozni. Világéletében szőnyeg alá söpörte a problémáinkat, s én belefáradtam a hadakozásba. A sok bánat és lelkifurdalás ellenére tudtam, hogy megérdemlem az igaz szerelmet, és egyáltalában nem akarom ennél alább adni.

Emma és Csaba kapcsolata hat évvel azelőtt kezdődött. Amikor megismerkedtek, Emma optimista volt, az anyagi helyzete biztonságos, és nem a szerelmet kereste. Ekkor került a képbe Csaba. – Ő volt a fénylő csillag az életemben. Harmincöt éves, magas, jóképű. Nagyszerű állás, kitűnő humorérzék és mindig makulátlan megjelenés. Elbűvölő volt, nagylelkű és gyengéd. Éreztem, hogy imád és tisztel.

Egyévi udvarlás után Csaba egy kis vidéki szállóban megkérte Emma kezét. Újabb egy évre rá, abban a mély meggyőződésben, hogy életük hátralevő részét együtt fogják leélni, Emma kimondta a boldogító igent. Csakhogy alig egy év elteltével máris repedések mutatkoztak. Emma mindig óvatosan bánt a pénzzel. – Számomra az anyagi biztonság alapvető fontosságú. Soha nem vártam el, hogy Csaba sokat költsön rám – magyarázkodik Emma –, de egyszerre úgy éreztem, hogy elidegenedtünk egymástól.

A barátok és a szülők idillinek tartották a házasságukat. Gyönyörű házuk volt, két kocsijuk és egy víkendházuk Almádiban. Csakhogy odahaza, a zárt ajtók mögött mind gyakoribbá vált a sírás és a feszélyezett hallgatás, kettejük között tulajdonképpen megszűnt a párbeszéd.

– Mindjobban elmélyült a harag, aztán elhalt a szenvedély. Mindent elkövettem, hogy megmaradjon a vágy, de a sok lappangó keserűség kiölt belőlem mindent.
Amíg várta, hogy a válást kimondják, az eljegyzésük negyedik évfordulóján Emma elővette és újraolvasta akkori naplóját, és őszintén meggyászolta hajdanvolt házasságát.

– Az az eljegyzés a legboldogabb napja volt az életünknek, és mégis, alig két év elteltével sikerült pokollá tennünk a mindennapjainkat. Rettenetes sebeket ejtettünk egymáson, olyasmiket vágtunk egymás fejéhez, amiket aztán soha többé nem lehetett visszaszívni. Vagy ha mégis megpróbáljuk, az már nem lett volna az igazi. Tudom, a szerelem nem könnyű műfaj, de hogy ennyire nehéz, azt azért soha nem hittem volna.

Lehet, furcsán hangzik, de túlontúl szerettem ahhoz, hogy vele akarjak maradni, amikor már nem vagyok szerelmes belé.
A szakítás óta Emma megtalálta azt a férfit, akihez reményei szerint hozzámegy feleségül. – Józsi zenész és vízimentő, és mindenben homlokegyenest az ellentéte Csabának. Nemrég kaptam tőle egy mesekönyvet, azt mondta, reméli, egy szép napon ebből mesél majd a gyerekeinknek. Üldögélünk kettesben, Józsi gitározik és énekel. Szerelmes vagyok, és azt hiszem, keresve se lehetnék boldogabb. Újabban Csaba is találkozgat valakivel. Megérdemelné, hogy úgy szeresse valaki, mint én a kezdet kezdetén.

Mind gyakoribbak az Emmáéhoz hasonló történetek. Nem is olyan rég csak akkor váltak el az emberek, ha amúgy istenigazából meggyűlölték már egymást. Manapság ellenben akkor válnak, ha kiderül, hogy nem szeretik egymást eléggé. Az előző nemzedékeket az anyagi függés is összetartotta, netán a gyermekek, de napjainkban az emberek már erőteljesen igénylik a szenvedélyes és kölcsönösen kielégítő kapcsolatot. Ha a házasságban a szerelem élet-halál kérdése, akkor törekednünk kell, hogy fejlesszük a szerelem megértésére és megtartására irányuló képességünket. Sokan romantikus tündérmeséken nevelkedtünk és összetévesztjük a boldog és felejthetetlen nászút időszakát a meghitt kapcsolat hétköznapi intimitásával, amely a hosszú távú együttélés során alakul ki. A mézeshetek elmúltával – márpedig ez az első három év során elkerülhetetlenül bekövetkezik – sokan attól rettegnek, hogy kiszerettek egymásból. A romantikusok azt hiszik, hogy a mézeshetek intenzitásának hőfokán kell leélniük hátralevő életüket, ezért egyik kapcsolatból a másikba sodródnak, s mindvégig remélik, hogy a végén majd megállapodnak valaki mellett, akivel tartósnak bizonyul a magas feszültség. Ami persze soha nem jön össze.

Romantikus képzeteink a felelősek azért is, hogy képtelenek vagyunk fenntartani a kapcsolatainkat. Sokan azért kerülnek szembe bizonyos problémákkal, mert mihelyt partnert találtak maguknak, azonnal azt hiszik, máris révbe értek, a szerelem meg majd megteszi a magáét. Könnyű abban a hitben rin- gatózni, hogy a szerelem csak akkor bukik el, ha útját állja valami szörnyűséges gaztett. Pedig a nagy érzés fokozatosan enyészik el, millió és egy apró kis bántás következményeképp. Egy meghitt kapcsolatot sohasem szabad készpénznek venni, azt ápolni, gondozni kell.

Ahhoz, hogy a szerelem életképes maradjon, a kapcsolatból nem hiányozhat az osztozás öröme, a figyelem, egymás támogatása, a nagylelkűség, a humor és a meghittség. Az érzelmek táplálása nélkül a szerelem nem más, mint „érzelemteljes tisztelet” – ezt érezzük a szüleink, gyerekeink és testvéreink iránt. Ami annyit tesz, hogy fontosak, a legjobbat kívánjuk nekik, de sorsuk nem fonódik össze szorosan a miénkkel. A szeretetteljes kapcsolattól az érzelemteljes tiszteletig vezető legrövidebb út az, ha elhanyagoljuk a fizikai meghittséget; ha túlságosan bennfentesek leszünk egymás ügyeiben; ha nem oldjuk meg a problémákat, és nem tartjuk lendületben a kapcsolatunkat. A konfliktus megkerülése sohasem vezethet szerelemhez. Mintha a vitát kizárták volna a modern kapcsolatokból, holott az fontos része az egészséges partneri viszonynak. Felszínre hozza mindazokat a problémákat, amelyek számítanak.

laura

Laura, a városházán dolgozó negyvenéves könyvelő tizenkét éve él házasságban, és állítja, hogy a férjével összesen egy alkalommal veszekedtek. Elvált szülők gyermeke lévén Laurát annyira nyomasztották a szülői civakodások, hogy elhatározta, ő soha nem fog veszekedni a férjével. Csakhogy a konfliktuskerülés korántsem hozta meg számára a várt eredményt. – Bár a férjem távolságtartó, kicsit úgy, mint apám, és én igyekszem megóvni mindentől, egy percig sem áltatom magam azzal, hogy szerelmes volnék. Házasságunk során jobbára magányos voltam és depressziós, de fel- tételezem, hogy a házassággal ez eleve vele jár.

Laura sose hitte volna magáról, hogy kapcsolata lesz valakivel, de most, hogy a helyzet így alakult, úgy érzi: a szerelme segíti hozzá, hogy kibírja megromlott házasságát. A férfival két éve, a munkahelyén ismerkedett meg. – Életemben még ilyen sokat nem jelentett a szex. Olyan meghittség alakult ki közöttünk, amilyent a férjemmel soha nem ismertem. – Laura belátja, hogy boldogabb lenne, ha otthagyná a férjét, de tekintettel kell lennie a két gyerekre. – Gyakran érzem, hogy ízekre tépem magamat, de a gyerekeket képtelen lennék kitenni egy válás szörnyűségeinek. Inkább én sírjak éjszakánként, mint a gyerekek azért, mert hiányzik az apukájuk.

ZSÓFI

Zsófi, a negyvenegy éves humánerőforrás-menedzser állítja, hogy éveken keresztül csak feküdt esténként, és gyászolta a házasságukból kihunyt szenvedélyt. Anyja halála után elhatározta, hogy beadja a válókeresetet.

– Az volt az érzésem, hogy csak megjátszom ezt az egészet. Tudtam, hogy nem vagyok szerelmes a férjembe, és hirtelen rádöbbentem, hogy az élet túl rövid és túl becses ahhoz, hogy csak úgy elvesztegessem – idézi fel a múltat. Aznap este megmondta a férjének, hogy nagyon kedveli, de nem áll szándékában szerelem nélkül leélni az életét. Elmondta azt is, hogy már ügyvédnél is járt. Simon, akivel tizennégy éve élt házasságban, döbbenten fogadta a hírt.

Két napra rá megadta Zsófinak egy párkapcsolati terapeuta telefonszámát, és kérlelte, menjen el vele, és vegyen részt nyolc héten át a heti egyórás ülésen, mielőtt végleg a válás mellett dönt. Mivel három kisgyerekre kellett tekintettel lennie, Zsófi beleegyezett. – Mindketten kiszerettünk egymásból. Egyikünkben sem maradt energia vagy szeretet a másik számára. Teljes embert igénylő munkánk van mindkettőnknek, és az élet nem könnyű a gyerekekkel. Szinte állandósult a veszekedés. Nem használtunk megfelelő hangot egymással, és hogy valaha milyen volt a szex, az már csak távoli emléknek tűnt.

Aztán néhány ülés után Zsófi újból reménykedni kezdett a házasságában. – Elsajátítottuk a konstruktív vita lényegét, és már nem acsarkodtunk annyit egymással. Felelevenedett az emlék, hogy milyen kedves ember is volt Simon valaha. Évek óta először fordult elő, hogy ismét figyelt rám, és rádöbbentünk, hogy amit mi ketten végigcsináltunk, azt senki más meg nem értené.

Egy év elteltével Zsófi most úgy érzi, sikerült újból életre táncoltatniuk a rég odaveszett szerelmet. – Nem is álmodtam volna, hogy a szerelem olyasvalami, amit táplálni, dédelgetni kell, de ez ma már nekem is magától értetődő. Szentül hittem, hogy a szenvedély kihalt belőlünk, és hogy azt többé már vissza nem hozza semmi. De sikerült. Mostanában bébicsőszt szerződtetünk, és heti rendszerességgel közös programot csinálunk. Az elmúlt tizenhat év során, amióta ismerem, soha nem éreztem ennyire közel Simont magamhoz. Esténként pedig összebújunk, gyakrabban szeretkezünk, mint a múltban bármikor.

Kinél miért múlik el a szerelem? Az asztrológia szerint ez az oka: