Nos, ha ez így van, az internet forradalma a21.század hajnalán kezdődött. A 2000-es évek elejétől világossá vált, hogy új fogyasztási – és ezen belül információfogyasztási – szokásokat, ismerkedési fórumokat, rítusokat vettünk fel. Egy életből ellesett példát nézve: areggelt e-mail fiókunk átböngészésével kezdjük, majd beszerezzük kedvenc hírportálunkról vagy blogunkról a friss híreket. Napközben hagyunk egy frappáns megjegyzést aznapi kedvünkről valamelyik közösségi portálon, később ebédet rendelünk egy interaktív étlapról, délután tanácsot kérünk egy tematikus fórumon, este pedig webkamerás kapcsolatot létesítünk távolba szakadt rokonunkkal. De vajon az új technikai körülmények mennyire szavatolják személyes méltóságunkat és biztonságunkat?

Valós és virtuális személyiségek
A webkettes korszakban a tömegkommunikációt nemcsak fogyasztja, hanem működteti is az internetező. Információkat oszt meg, blogot ír, internetes képtárral rendelkezik. 100 internetező potenciálisan legkevesebb 100 közösségi adatlapot, blogot vagy twitter-oldalt, fórumtagságot és még sok más felhasználói fiókot alkothat. Az internetes kommunikáció furfangja, hogy egyszerre nyújt tökéletes anonimitást, ugyanakkor a személyes információkat hozzáférhetővé teszi ismeretlenek számára.
Az egyik oldalon jóhiszeműen kommunikáló felhasználók tömegeit találjuk, akik nagy számban potyogtatják az információmorzsákat privát életükről. Amásik oldalon tökéletesen élethű, hamis személyiségek születnek meg képpel, életháttérrel, melyek beteg elméknek vagy csalóknak (is) nyújthatnak biztonságos álcát, de bosszúból, tudatlanságból, alattomosságból valós személyek is online fenevadakká válhatnak. Ajóhiszemű felhasználó és a rossz szándékú személy útja a neten gyakran keresztezi egymást.
„Ebben az online incidensben értelemszerűen a tetteik következményeit még kevésbé átgondoló gyermek- és fiatalkorúak, illetve a nem tudatos internethasználók a legveszélyeztetettebbek” – mondja Katona Éva, aMagyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének főtitkára.

Gondolkodj előre!
Az európai internetbiztonsági szervezet, az Insafe február 9-én, a biztonságos internet napján kihirdette a 2010-es év mottóját: „Think B4 U post!” („Think before you post!”, vagyis: „Használd az eszed, mielőtt közzéteszed!”)
Az ehhez kapcsolódó kampány az online és a mobilkommunikáció személyes információmegosztásainak veszélyeire figyelmezteti a tinédzsereket, a fiatalokat. Egy szélsőséges, de sajnos létező példát nézve: webkamerás beszélgetés során – talán épp a partnerek közötti távolság miatt – a fiatal lányok könnyebben rávehetők arra, hogy „poénból” levetkőzzenek. Nem számolnak azonban azzal, hogy a megbízhatónak tűnő sármőr a webkamerás adásról tudtuk nélkül egyetlen gombnyomással képernyőfotókat készíthet, és a produkció emlékezetes pillanatai nem kívánt közönséghez is eljuthatnak. A digitális képanyagok útvonala ettől kezdve ellenőrizhetetlenné válik, és ha egy idegen monitorján megjelennek, csak az adott felhasználó jóindulatában vagy diszkréciójában bízhat a képeken lévő személy.
A fiatal lányok egyébként is közkedvelt célpontjai aneten ólálkodó „farkasoknak”: az online pletykaláncoknak vagy a netes zaklatásoknak is általában ők esnek áldozatul – gyakran a szó szoros értelmében, mert egy-egy virtuális gyötrés akár öngyilkosságba is torkollhat.
Ezeknek a szomorú történeteknek akiindulópontja egy olyan személyes információ (például egy kompromittáló fotó vagy bejegyzés), amelyet afelhasználó önként adott meg. Ha megtörtént abaj, a zaklatás károsultja – illetve gondviselője, ha nem nagykorú az áldozat – lényegében csak tűzoltást végezhet. Az internetbiztonsági szakértő szerint akomolyabb (például tettlegességgel fenyegető vagy komoly lelki traumát okozó) zaklatásból akár rendőrségi ügy is lehet, ezért fontos, hogy minden bizonyítékot megtartson az áldozat: egyetlen e-mailt, lementett csetbeszélgetést, híváslistát sem szabad törölni.

Figyelnek minket?
Ha egy ártatlan vagy jóhiszemű személyre nem éppen hízelgő anyag valaha is felkerül a netre, hiába törli a tartalomgazda aszemély kérésére, mert az, ha máshol nem is, de a webkeresők átmeneti tárolóegységében (cache) őrzött változatként továbbra is megtalálható lesz – figyelmeztet Katona Éva arra az alapvető felhasználói tévhitre, amely a „delete” gomb varázserejében hisz.
Naivitás lenne azonban azt gondolni, hogy az, aki nem tagja egyik veszélyeztetett csoportnak sem, már biztonságban tudhatja adatait, dokumentumait és inkognitóját a neten. Sokaknak elég csak egy pillantást vetniük az e-mail fiókjuk vagy a közösségi oldal profiljuk „margóján” megjelenő hirdetésekre, hogy úrrá legyen rajtuk az érzés: a Nagy Testvér figyel… Máskülönben honnan tudhatná, hogy milyen ízléspreferenciák és érdeklődési körök szerint bombázza őket reklámmal?
A reklámipar érthető módon hasznot akar húzni amagánemberek internetes kommunikációjából. Az egyik legnagyobb közösségi oldal üzemeltetője például egy tavaly kötött szerződés alapján elérhetővé teszi hirdetői köre számára afelhasználói adatait – és nem csak a profil regisztrációja során megadottakat! A hirdetők potenciálisan követhetik aképfeltöltéseket és azokat a bejegyzéseket is, amelyekben amagánszemély az online felületen részt vesz. Ez a folyamat természetesen automatizált, de a tudat, hogy a szemünk előtt megjelenő reklámok személyre szabottak, erősen nyugtalanító lehet – még akkor is, ha így a reklámfogyasztás látszólag „kényelmesebbé” válik.
Adatainak prédává válásába egyébként többnyire maga az internetező is beleegyezik – amennyiben elfogadja a hiányosan elolvasott felhasználói feltételeket. Az adatokkal való jogosulatlan visszaélések elkerüléséhez azonban nem elég kiböngészni az apró betűs részeket: gyanakvónak kell lenni az arctalan kereskedők, ameggazdagodással kecsegtető, nulla befektetést ígérő üzletek és az adathalászok kánaánjában, hiszen amódszerek egyre kifinomultabbak.

Egy szabályozhatatlan médium
De vajon megállítható-e ez a folyamat? Szűrhető-e az interneten megjelenő tartalmak és felhasználók köre? A világháló szabályozásának lehetőségeivel Amerikában foglalkoztak először a kilencvenes évek közepén: a Communications Decency Act (Az illetlenségi törvény) az amerikai alkotmány szólásszabadságról szóló első kiegészítésén megbukott. Nálunk amédiatörvény kapcsán született meg a felismerés: nem lehet az internetet államilag szabályozni, „cenzúrázni”.
A legnagyobb problémát internetbiztonsági kérdésekben az jelenti, hogy a világháló nagyon fiatal, ám hihetetlen léptékben fejlődő médium. Bár lehet utalni vitás kérdésekben létező jogszabályokra vagy törvényekre, nincsenek igazi precedens ügyek, amelyek a bírói döntést vagy az eljárásmódot megkönnyítenék. A net önszabályozó médium: ma már léteznek szakmai szervezetek, amelyekhez etikai vagy más (például a gazdasági versenyszellemmel ellentétes) ügyekben tanácsért fordulhat a netező. Ilyen aMagyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete és a Magyar Tartalomipari Szövetség.

Ez a cikk az Éva magazin 2010. júniusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.