Az MP3 megrengette a világot. De legalábbis a világhálót. Miért is?

Vájt fülűek kíméljenek
Először is egy kis elmélet: mit jelent ez a három betű, és miért volt akkora durranás, amikor a kilencvenes évek közepén megjelent?
Az MP3 egy tömörített formátum neve. A tömörítés a számítástechnikában azt jelenti, hogy cseles módszerekkel eredeti méretük töredékére gyömöszöljük össze a fájlokat. Ez történhet úgy, hogy a fájlból csak a fölösleget távolítjuk el, mondjuk, mintha egy strandlabdából kipréselnénk a levegőt: ezt a fajta tömörítést veszteségmentesnek hívjuk. (Biztos csináltál már ZIP fájlt a régi dokumentumaidból vagy képeidből – hát az ilyen.)
A másik lehetőség, hogy a méretcsökkentés érdekében hasznos részeket is kicsipegetünk: az ilyen tömörítést veszteségesnek nevezzük. Az MP3 veszteséges eljárás, a zenék húsába is belevág, de csak olyasmit távolít el – és ettől olyan zseniális –, aminek hiányát az átlagos emberi fül nem érzi zavarónak. Vagyis úgy tömöríti tizedére az eredetit, hogy közben a minőségén nem sokat ront. Ez nem azért nagy dolog, mert így tízszer annyi számot zsúfolhatsz ugyanannyi tárterületre (persze az se hátrány), hanem azért, mert így vált lehetővé a minőségi zenék interneten való mozgatása. A CD-k forgalmazására épülő zeneipar olyan mélyütés kapott, hogy azóta se tudja kiheverni!

Mindenevő lejátszók
Az MP3 tehát olyasmi, mint a leveskocka: közvetlenül nem fogyasztható. Ahhoz, hogy meghallgathasd, számítógépes mesterkedéssel vissza kell állítani belőle az eredetit (ezért van, hogy a klasszikus CD-játszók nem is tudják megszólaltatni az MP3-as lemezeket). A visszaállítást végezheti program: például a Windows Media Player vagy a Winamp. Vannak rajtuk takaros kis kapcsolók, amikkel elindítható vagy megállítható a lejátszás; neked csak annyi a dolgod, hogy kiválaszd a számot, a többit megcsinálja a program.
Léteznek aztán hardveres médialejátszók is: az iPod és kismillió társa. Ezek tulajdonképpen olyan miniszámítógépek, amelyeket kifejezetten zenék és videók kezelésére találtak ki, és tartalmaznak minden szükséges szoftvert. De ma már a korszerű mobilok is tudják ezt a mutatványt, vagyis lejátszóban nincs hiány. A kérdés csak az, hogy honnan szerezz rájuk zenét. Természetesen az internetről!

Apró bosszúságok
Az MP3 megjelenése után a háló pillanatok alatt MP3-paradicsommá vált. És egy kicsit MP3-pokollá. Az „MP3”, főleg a „free-vel” kiegészítve, ugyanolyan hívószó lett, mint a „sex”, amivel a balek odacsábítható, hogy aztán ingyenes MP3-zene helyett egy kémprogramot kapjon ajándékba. És még csak nem is panaszkodhat, mert ő is tilosban járt. A szomorú igazság ugyanis az, hogy a jogtulajdonos tudta és engedélye nélküli fel- és letöltögetések illegálisak, csak – főleg felhasználói oldalról – olyan nehezen megfoghatók, hogy az érintettek nem is rugóznak rajta. De ha biztosra akarsz menni, a fizetős oldalakat választod: a fizetés az SMS-től a hitelkártyáig számos módon elintézhető. A nagy külföldi zeneáruházaknál azonban készülj fel keserves csalódásokra: a legmenőbbeken itthonról egyáltalán nem vagy csak elég kacifántosan lehet vásárolni. És sokfelé terjed a DRM, a zenék jogkorlátozása, vagyis amit megvettél, csak bizonyos eszközökön és korlátozott számban tudod lejátszani.

Tipp:
Azért marad így is épp elég hely, ahonnan jó – és ha nem is ingyenes, de legalább DRM-mentes – zenéket szerezhetsz. Kapásból két cím: audiolunchbox.com, komolyzene-kedvelőknek: deutschegrammophon.com.



Forrás: www.audiouk.com