Egy felelős döntés: bojlercsere

2008. November 18.

Márai Sándor szülei „rendkívüli és egyáltalán nem korszerű” elveket vallottak a testi tisztaságról, ezért minden este befűtöttek a fürdőszoba vaskályhájába. Pedig ez akkor még nem volt jellemző: a közfelfogás azt tartotta, hogy a sok fürdés ártalmas. Volt ugyan a lakásokban fürdőszoba, de leginkább lomtárnak használták. „A századvégi polgárság csak akkor fürdött, ha beteg volt, vagy ha nősült.”

A mai polgárság azonban más nézeteket vall, és a csapot is bőven folyatja. Naponta 230–250 liter vizet használunk el, amiből 60–80 liter a meleg víz. Vízmelegítésre megy el a háztartási energiafogyasztás mintegy 10–15 százaléka, a fűtés után ez a legnagyobb tétel. A lakásban a fő fogyasztási pontok a csapok, a zuhany, a mosógép, esetleg a mosogatógép.

A melegvízfogyasztás még egy-két generációval korábban is jóval szerényebb volt. Sok családban emlékeznek a régifajta – lavóros, dézsás, fazékban melegítős – tisztálkodási szokásokra, de legfeljebb csodálkozva idézik fel: így is lehetett élni. Ma már természetesnek tekintjük, hogy a meleg víz állandóan rendelkezésünkre áll. Előállítására legtöbben valamilyen tartályos készüléket, elektromos vagy gázzal működő bojlert használunk.

Meglévő készülékünkhöz pedig jellemzően a végsőkig ragaszkodunk. Amíg működőképes, nem bolygatjuk a helyzetet, és csak akkor cseréljük le, amikor már végképp elkerülhetetlen. A tartályos bojlerek még karbantartás esetén is legfeljebb tizenöt évig bírják. A cserét nem árt idejében eltervezni, mert sok az eldöntendő kérdés.

Felmerülhet bennünk, hogy a két elterjedt változatból – elektromos vagy gázüzemű készülék – melyik a jobb. A kérdést könnyen eldönthetjük gazdasági megfontolások alapján, hiszen az elektromos bojler fenntartása háromszor-ötször többe kerül. Ahol van a vezetékes gáz, jobb megmaradni a gázbojler mellett.

Hallunk olyan „átfolyós” készülékekről is, amelyekhez egyáltalán nem kell tartály. A meleg vizet igény szerint állítják elő – csak annyit, amennyire éppen szükség van. Ez takarékosnak tűnhet, de nem árt az óvatosság. Az átfolyós készülék beszerelése többe kerül, és a befektetés csak ott térül meg, ahol valóban erre van szükség. Ellenkező esetben csak a kényelmetlenség marad: nem lehet egyszerre zuhanyozni és a mosógépet járatni.

Az is megfontolást igényel, hogy milyen méretű tartályt válasszunk. Ha a régi kazán nem vált be, hajlamosak vagyunk nagyobbat választani. Pedig nem az űrtartalom az egyedüli szempont: a korszerű gép könnyen kompenzálja a méretet jobb szigeteléssel, gyorsabb melegítéssel. Az „éppen jó” méretű kazán mindenképpen gazdaságosabb, mint a túlméretezett.

Vannak más lehetőségek is. A napelemes vagy a hőpumpás (a talaj, illetve a kinti levegő hőmérsékletét kihasználó) rendszerek nagyobb befektetést igényelnek, de a fenntartásuk jóval olcsóbb. A gázüzemű bojlerek között a legmodernebbek a kondenzációs kazánok. Nagy-Britanniában az új építésű házakba már csak ilyeneket szerelnek be. Ezek a gázból nyert energiát 110 százalékosan hasznosítják azáltal, hogy a kicsapott vízgőz energiáját is visszanyerik.

A sikeres bojlercsere nagymértékben csökkenti a lakás energiaigényét, vagyis a számlákat. A háztartásban a bojler igazi nagyfogyasztó, ezért nem mindegy, hogy milyen hatásfokkal működik. A bűnösen elhanyagolt készülék pedig szörnyű dolgokra képes: szénmonoxidot juttathat a légtérbe, vagy fel is robbanhat.

#víz