Négy férfival indulni bevásárolni? Legfeljebb évente kétszer!

üzlet,vásárlás,férfi,okostelefon,próbafülke,ruhák Forrás: Getty Images
Öttagú családomban én vagyok az egyetlen nő. És ugyan én sem mindig rajongok a vásárlásért, hozzátartozóim lelkedesedése messze elmarad még az enyém mögött is. Ezért különös élmény, ha mindannyian együtt indulunk el ebből a célból.

Azt hinné az ember, erre az a megoldás, hogy egyedül megyek

De csak hinné. Péntek este van, bóklászom a vidéki plázában. Lassan már zombi üzemmódban (egy idő után mindig elkezd idegesíteni a mesterséges fény és a bezártság-érzés), már csak egy üzletben nézek körül, aztán megyek, begyűjtöm a nagymamájánál tavaszi szünetező gyerekemet és indulunk haza. Mintha szólna a telefonom a hátizsákomban. Anyukám az: – Nem akarlak zavarni, csak Bence már nagyon izgul, hogy mikor jössz.

Nyilván én vagyok a naiv és ezért gondoltam, hogy egy olyan család tagjaként, amiben 17 éve csak fiúk születnek, majd el tudok menni csak úgy vásárolgatni anélkül, hogy beleavatkozna egy férfi (még ha csak hat éves is múlt). Tisztázzuk: Bence nem a fiam, hanem az unokaöcsém. (És persze örülök annak, hogy így vár, ezért gyorsan kifizetem a kezemben lévő szoknyát, és be is fejezem a magányos shoppingolást.)

Gyerekkori traumák

Az én fiaim felől addig rovom a boltokat, ameddig csak akarom, feltéve, hogy nekik nem kell velem jönniük. Magam is igyekeztem mindig úgy alakítani a dolgokat, hogy ha csak lehet, otthon hagyhassam őket. A józan belátás mellett néhány traumatikus élmény is meggyőzött erről még ifjúkorukban. Sosem felejtem el, ahogy egyikük kétévesen hanyatt fekve hisztizik egy Fogarasi úti hipermarketben (pedig jóval többet vásároltam ott még gyermektelen koromban, mégis ez a legmaradandóbb emlékem arról az áruházról), a másikuk szintén kétévesen a bevásárlókocsiban ülve kedélyesen hátbavág időnként egy-egy vásárlót, és vigyorogva közli vele: “Te hülye vagy!” (Mondjuk ha valaki éppen azt akarta volna tesztelni, hogy ki mennyire laza és rugalmas a szupermarketben tartózkodók közül, arra tökéletes módszer lett volna.)

A férjem ehhez képest tulajdonképpen problémamentes, és viszonylag türelmesen jön velem még akkor is, ha több üzletet is érint a körutunk. Igazából egy dolog kellene neki ahhoz, hogy tökéletes nyugalommal viselje a vásárlást: hogy a magyar üzletek is olyan felkészültek legyenek, mint ez, amit egyszer Németországban láttunk:

sétálóutca,üzlet,asztal,székek,magazinok
Forrás: A szerző felvétele

Várakozóhely férjeknek

Kuponakció

Szóval csak akkor viszem vásárolni a fiúkat is, ha nagyon muszáj: azaz ha ruhát és/vagy cipőt kell venni nekik. Mert azt szerencsésebb, ha felpróbálják. Meg ha ők választják ki. Még a végén vennék nekik egy farmert, ami nem tökugyanolyan, mint az előző, amit már kinőttek/elnyúztak. Vagy egy pólót, amin felirat van.

farmernadrág,üzlet,polc
Forrás: Unsplash
Ugyanolyan farmerek...

Meg akkor viszem még őket, amikor olcsóbban meg tudjuk úszni a beszerzőkörutat. Például #joynapok alatt. Erre a családom évek óta már előre készül: a fiúk nyavalygással (Miért kell nekem is menni? Miért nem maradhatok itthon? De nekem tanulnom kell/csavarogni szeretnék a haverjaimmal. Hatra hazaérünk? Meccs lesz a tévében stb.), én az idegeim megerősítésével (jóga, szelektív hallás bekapcsolása stb.). Ha emellett marad időm, azért a kuponfüzetet is átfutom.

JOY-Napok,kupon
JOY-Napok kuponfüzetet a májusi Éva magazinban találsz!

És aztán elindulunk, négy férfi családtagom és én. Hátul az autóban három duzzogó arc a fejhallgatók alatt. A kezükben könyv vagy telefon. (A kockulást/olvasást a vásárlás közben sem hagyják abba.) Én elöl vagdosom ki a kuponokat a magammal hozott lekerekített élű ovis barkácsollóval, és közben azon gondolkozom, miért nem jut idő ezt soha otthon előre megcsinálni. (Talán ezért: Öltözzetek, mindjárt indulunk. Öt perc múlva: Öltözzetek, mindjárt indulunk. Fél óra múlva: Öltözzetek már, a jóég áldjon meg titeket, így sosem fogunk végezni, ha még el sem indultunk! Miért kell jönni?! Azért kell jönni, hogy ne mezítláb járj iskolába, azért!)

Bevetésen

Már amikor benne vagyunk a sűrűjében, akkor kristályosodik ki igazán, miért annyira küzdelmes négy férfival vásárolni. Mert egészen más a célunk a bevásárlással. Nekem az, hogy beszerezzünk mindent, amire éppen szükségünk van. Nekik meg az, hogy minél előbb végezzünk. Ebből adódnak olyan helyzetek, hogy a mielőbbi szabadulás reményében ráfogják egy farmerre, hogy jó, megvesszük, aztán soha többet nem látom viszont rajtuk, és miután kinőtték úgy, hogy a nadrág szépen összehajtva a szekrényben pihent, odaajándékozzuk valakinek.

A férjem meg valamiféle rózsaszín álomvilágban él: azt hiszi, ha mindenből hatszor annyit veszünk, mint amennyi éppen kellene belőle, és ha az idegeink teljes kizsigerelésével minél több üzletet végigjárunk egy nap alatt, akkor hosszabb ideig kihúzzuk az újabb esedékes bevásárlásig. Haha. Hahahaha. Én viszont már tudom, hogy a. Valamit úgyis elfelejtünk megvenni b. Amikor hazaérünk, valaki megkérdezni: “Drogériába mikor mész leközelebb? Kellene dezodor.” “De hát most voltunk...” – és itt zokogásban török ki. c. Ha pedig élelmiszerről van szó: ha púpozott bevásárlókocsival jöttünk is ki a boltból, két nap múlva úgyis menni kell újra.

És ha már a nehézségeknél tartunk: arról még nem is beszéltem, hogy valahányszor megindulok a női táskák és cipők felé, a hátamban érzett pillantásuk mint valami láthatatlan erő húz vissza. Egy belső hang már szinkronizálja is a véleményeket: “Minek neked még egy táska? Van otthon egy csomó, már be sem fér. Nehogy vegyél még egyet! Menjünk már, mert megígértem a többieknek, hogy hatkor kimegyek velük.”

A gyerek visszavág

De nem akarok igazságtalan lenni, mert nem csupa kínszenvedés a vásárlás férfi családtagjaimmal. Megfigyeltem, hogy ha nem teljes létszámban vonulunk fel, akkor sokkal kisebb a feszültség. Ilyenkor kimondottan szórakoztató a dolog:

bevásárlás,gyerek,serpenyő,lakberendezési áruház
Forrás: A szerző felvétele
Scandi Noir

A létszám és a feszültség fordított arányosságát már a tizenhat éves is megfigyelte, ezért kicselez: #joynapok előtt csak elkéri a kupont, és iskolából hazafelé menet beugrik az üzletekbe megvenni a soron következő ugyanolyan farmert vagy felirat nélküli pólót. Én meg intézzem a többiekkel, amit akarok.

Várom a jelentkezőket

Egyébként meg: attól, hogy én vásárolni megyek, általában vadidegenek szenvednek a legjobban. Nem tudok róluk semmit, csak azt, hogy mögöttem állnak a pénztárnál a szupermarketben, megkínzott arckifejezéssel. Sosem értem, mi bajuk van. Nekem ezt a rengeteg cuccot be kellett pakolnom a bevásárlókocsiba (és még gondolkodnom is kellett közben, ez munkából hazafelé tartva igazából az önsanyargatás netovábbja), aztán ki kellett pakolnom a szalagra, a könyörtelen pénztárossal versenyezve vissza kell hajigálnom a bevásárlókocsiba (miközben próbálnék valamiféle rendszert tartani az a szortírozásban), kint majd át kell mindent pakolnom az autóba, otthon átlogisztikázni az autóból a konyhába (ezt már alvállalkozókkal együtt végzem) és ha nem lenne egy rendmániás gyerekem, aki szeret a hűtőben rendezkedni, akkor még elpakolni is nekem kellene mindazt, amit hazavonszoltam. Ha bármelyikük cserélne velem a megkínzott arcúak közül, akkor itt várom, hogy jelentkezzen!

Vásárolni készülsz a #joynapok alatt egyedül vagy egy türelmes partnerrel? Íme egy kis inspiráció: