Ennél aranyosabban nem lehet beszélni a gyerekekkel az apjuk félrelépéséről – így csinálta anno Diana hercegnő

Ennél aranyosabban nem lehet beszélni a gyerekekkel az apjuk félrelépéséről – így csinálta anno Diana hercegnő
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

Az utóbbi hónapokban minden Diana hercegnőről szól, hiszen most van a halálának 20. évfordulója, így olyan titkok, információk is kiderülnek róla, amik korábban rejtve maradtak.

Már többször is írtunk arról a dokumentumfilmről, amelyben Vilmos és Harry mesélnek Lady Di-ről, és itt tulajdonképpen mint anya szerepel, és az áll a fókuszban, hogy milyen hatással volt a gyerekeire.

Nem meglepő, hogy ebben Diana és Károly válása is meghatározó témát jelentett. Ők 1992-ben döntötték el, hogy külön folytatják, majd 1996-ban ért véget hivatalosan a válási procedúra. Amiről Diana így beszélt Vilmossal:

„Ha találsz valakit, akit szeretsz, akkor ragaszkodj hozzá, és törődj vele. És ha olyan szerencsés vagy, hogy találsz valakit, aki viszontszeret, azt védd meg!”

Azt meg kell hagyni, hogy a hercegnő meglehetősen vehemensen kezelte azt, amikor megtudta, hogy a férje megcsalja. A korábbi kedves, visszahúzódó Diana ekkor lett a múlté. Egy rendezvényen nyilvánosan konfrontálódott Kamillával, később pedig egy TV-show-ban is őszintén beszélt róla.

A válás tehát 1996. augusztus végén zárult le, Diana egy évvel később pedig elhunyt. A szülei válása azonban azóta is mélyen él a két fiúban, és szemmel látható, hogy Vilmos meg is fogadta édesanyja tanácsát.

„Hárman voltunk a házasságban, kezdett kissé zsúfolttá válni a dolog. Én alapvetően nem akarok válni, de nyilvánvalóan tisztáznunk kell ezt a helyzetet, mert hatalmas vitákat szült az elmúlt években. Várom a férjem döntését arról, hogy merre menjünk tovább.”


Az egyik kedvenc fotósorozatunk Katalinról és Vilmosról:

Nézd meg a galériánkat> 11 kép
Így töltötte az ünnepeket Katalin hercegné, Vilmos herceg és a gyerekeik
A srác, akiből csak egyszer tudtam őszinte érzelmet előcsalni

A következőkben vendégszerzőnk pasizós kalandját olvashatjátok.

Ezt tartsd be, ha azt szeretnéd, hogy örökre izgalmas maradjon a szexuális életed

Bár az elején azt hiszed, hogy folyton őrületes lesz a szex, ez nem mindig van így…

Napi horoszkóp szeptember 23.: a Skorpiók zsúfolt napnak néznek elébe, a Nyilasok mások elégedettségéért dolgoznak

Hétvégén se feledkezz meg a napi horoszkópodról, hisz a csillagok mára is üzrntek!

Kövess minket

Spórolj ősszel is!

Csak 1185 Ft