Egy fiatal nőnek már lezárt kapcsolatából gyereke született, az apa nem vállalta a babát. Az egyedülálló, megélhetési és életszervezési nehézségekkel küzdő anya nem tudott figyelni a csecsemőre: sírására türelmetlenül reagált, nemegyszer távoli ismerősökre, alkalmi barátnőkre bízta. Egy ideig szoptatta, de elég korán hozzátáplálta azzal, ami éppen otthon volt. Jókedvében össze-vissza ölelgette, máskor alig szólt hozzá. Ez a történet már önmagában is veszélyt rejt a gyerekre, sokaknál kiütheti a biztosítékot, de még nem nevezhetjük bántalmazásnak: az elhanyagolás határán van. Az anya valójában segítségre szorul: jó lenne, ha megtanulna úrrá lenni a nehézségein, ha megértené, hogy árt a gyerekének, és ha elsajátítaná, hogy hogyan adhat meg mindent a kicsinek, amire szüksége van.

Az elhibázott válasz
Közhelyszerű megállapítás, hogy gyereket nevelni nemcsak öröm, de fáradságos feladat is. Ennek ellenére a legtöbb családban fel sem merül a gyermekbántalmazás veszélyének gondolata – pedig egy gyermek a leghétköznapibb helyzetekben is sérülhet. Amikor a boltban csokiért ordító csemeténkre idegességünkben ráütünk, nemcsak a veréssel követünk el súlyos nevelési hibát, hanem azzal is, hogy olyan választ adunk a helyzetre, amelyből a kicsi biztosan nem fogja megtanulni, hogy mit is csinált rosszul. A kisiskolásnak minduntalan elismételt szörnyű mondatok – „sose lesz belőled semmi, ha ilyen lusta vagy”, „bár meg sem születtél volna”, „olyan vacak ember vagy, mint az apád” – látszólag nem okoznak olyan maradandó sérülést, mint egy kiadós verés vagy a szexuális erőszak. Ám minden adat és kutatás azt mutatja, hogy az érzelmi bántalmazás minden más sérülésnél mélyebb nyomokat hagy. Persze a szóbeli, érzelmi bántás többnyire a fizikai bántalmazás, a szexuális visszaélés esetén sem marad el. A megalázás, az önérzet megsértése sajnos nemcsak a gyerekekkel szemben, hanem a felnőttek egymás közötti kommunikációjában is elfogadott, sokszor a családtagok észre sem veszik, milyen mintát adnak, hogyan nevelik rá a gyerekeket mások lenézésére, megbántására.

Ragadós példa
A gyerekek utánozással tanulnak: azt fogják tenni, amit a szüleiktől láttak. Sokan érthetetlen módon mégsem gondolnak arra, hogy verekedős gyermekük erőszakossága mögött éppen az otthon szerzett tapasztalat, az elhanyagoltság, az érzelmi elhagyatottság rejlik. Nyilvánvalóan nem jó érzés találkozni azzal, hogy gyerekünk nem azt és nem úgy teszi, ahogyan szeretnénk – de legelőször mindig azt kell számba vennünk, mit tettünk vagy nem tettünk azért, hogy a gyerek a helyesnek tartott utat járja. (Ez a nehéz önvizsgálat szintén kellemetlen érzéseket támaszthat, de megéri: csak így tudunk változtatni a saját és ezáltal a gyermekünk viselkedésén.) Ha egy szülő gyerekkorában maga is bántalmazás elszenvedője volt, jóval nagyobb az esélye, hogy ő is bántani fogja a gyerekét. A pszichológusok szerint azért, mert azonosul az agresszorral. Mindenki számára ismerős eset: az agresszív vagy alkoholista szülő gyereke megfogadja, hogy ő soha nem fogja így tönkretenni a családját – mégis megismétlődik a történet. A példákból jól látható: a gyerekeknek és szüleiknek ismeretekre, segítségre van szükségük, hogy feldolgozzák a velük történteket, és megtanulják azokat a készségeket, technikákat, amelyekkel elkerülhetik a szaknyelven „ismétlési kényszernek” nevezett életutat.

Kényes téma
A szexuális bántalmazást elkövető férfi (10%-ban nő) rokon általában nem beteg. Többségük olyan éretlen személyiség vagy személyiségproblémákkal küzdő ember, aki nem képes felnőtt kapcsolatra: visszaél a hatalmával, erejével, és kihasználja a gyerek kiszolgáltatottságát, bizalmát, szeretetét. Az anyák gyakran nem akarják észrevenni, hogy mi történik. Félnek, hogy magukra maradnak, hogy botrány lesz, hogy anyagilag ellehetetlenülnek – vagy éppen attól tartanak, hogy senki nem fog nekik hinni. Nemegyszer ők maguk is bántalmazottak. Ilyenkor még nehezebb segítséget kérni, és sajnos Magyarországon alig van ezen a területen szakember és ellátási lehetőség. A gyerek számára nemcsak a pornófilmek ártalmasak és rémisztőek, de az is, ha meglátja a szülők szeretkezését, vagy olyan beszédnek és viselkedésnek lesz tanúja, ami kizárólag a felnőttek magánügye. A rossz tapasztalatok sokféle kárt okozhatnak: nemegyszer például a gyerekek túlzott szexuális érdeklődését, túlfűtött szexuális viselkedését. A családon kívüli szexuális bántalmazás áldozatává váló gyerek esetében szinte mindig fel lehet lelni a családi előzményeket. Azok a gyerekek, akik könnyen lépre mennek, általában érzelmileg elhanyagoltak vagy korábban is bántalmazottak voltak. A prostitúcióba sodródó nők túlnyomó többsége szexuális bántalmazást szenvedett el gyerek- vagy fiatal korában, így a lelke érzéketlenné válik.

--pagebreak--

Bizalom és bizalmatlanság
Az erőszak megelőzésére nem lehet elég korán felkészíteni a gyereket. Természetesen ne félelemre és gyanakvásra neveljük, hanem arra, hogy bízzon a körülötte élő felnőttekben, elsősorban a szüleiben. De a bizalomra rá kell szolgálni. Ha gyermekünk elfogadást, szeretetet és valódi figyelmet kap tőlünk a születésétől fogva, akkor szinte biztosan elkerüli az ártalmak nagy részét. Ha következetes szülőként értelmes kereteket és szabályokat állítunk fel, ha gyermekünknek csak a viselkedését és nem a személyét bíráljuk (vagy utasítjuk el), ha kicsi korától önkontrollra tanítjuk, akkor kiegyensúlyozott és önálló felnőtt válik belőle. Ha bízhat a szüleiben, akkor el fogja mondani, amit tapasztalt, és nemigen lehet elcsábítani, becsapni. A legnagyobb veszély azt fenyegeti, aki felkészületlen. Egy kicsi gyerekkel is lehet világosan beszélni arról, hogy miképp működik a világ – persze az ő értelmi szintjén, az adott helyzethez illően. Nagy kár, hogy nálunk ma még nem tanítják a gyerekeket önismeretre, kevéssé segítik a magabiztosság kialakulását, és sokan a gyermeki jogokat, a gyerekek saját érdekképviseletét sem nézik jó szemmel. Persze hogy is lehetne másképp, ha a felnőttekből is hiányoznak ezek az ismeretek és képességek?

Segítő csatornák
Sok országban népszerűek a szülői szerepet megkönnyítő tanfolyamok, ahol elmondhatják a résztvevők: ők hogyan oldanak meg egy-egy nevelési, gondozási problémát, és azt is megoszthatják, hogy bizonyos nevelési helyzetekben miért, hogyan vallanak kudarcot. A kisgyerekes szülők a legnehezebben az evéssel, alvással, szobatisztasággal, szabálykövetéssel boldogulnak, a nagyobbaknál a fegyelmezés, a rendrakás, az iskolai szereplés okoz gyakran gondot. Szomorú bizonyítéka a nem is érzékelt nevelési nehézségeknek a női chatoldalak tartalma. Jól képzett, tisztességes körülmények között, családban élő nők osztják meg egymással kétségbeesésüket, kételyeiket, nehézségeiket. Látszik, mennyire híjával vannak a megfelelő ismereteknek, készségeknek. A szülők és a pedagógusok tanácstalanok, nem tudnak hová fordulni segítségért, ha aggasztja őket a gyerekek viselkedése, ha félnek, hogy bántalmazás történt, vagy ha a saját nevelési gyakorlatukat szeretnék tökéletesíteni. A gyermekjóléti szolgálatoknak, a védőnői, gyermekorvosi ellátásnak kötelessége segíteni vagy megfelelő szakemberhez irányítani a rászorulókat.

Szöveg: Dr. Herczog Mária, Fotó: profimedia.hu

Ez a cikk az Éva magazin 2007. novemberi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.