Természetesen én is úgy álltam hozzá a gyerekneveléshez, hogy az én sarjaim aztán nem fogják a TV-t bámulni, soha nem is lesz rá igényük, hiszen olyan sok mesét fogok nekik olvasni, hogy fel sem merül majd bennük, hogy az elektromos dobozban keressék a szórakozást. Mondanom sem kell, hogy ebből nem lett semmi, mert imádják a rajzfilmeket, ahhoz viszont tartom magam, hogy mindennap hallgassanak általam olvasott meséket is.

Anna, Peti, Gergő (azaz APG ahogy Lustanyu más írásaiban találkozhatsz vele - a szerk)
Szerintem nincs anya, aki ne ismerné Bartos Erika ezen sorozatát, hiszen a gyerekek valósággal rajonganak érte. Maximálisan gyerekbarát, egyszerű kis történetek, amelyeket a mindennapi élet eseményeiből merít a szerző. Jómagam ugyan többször agylobot kaptam a benne megjelenő túlidealizált világtól, amelyben Anya soha nem ideges. Ha a csemete kiborítja a földre a palacsintatölteléknek szánt csokikrémet, és az atyaeget is összekeni ragadós csokival, akkor sem sziszeg befelé csúnya szavakat, és nem dühöng, amiért fel kell sikálnia a fél lakást, hanem angyali mosollyal öltözteti át a becsokizott gyermeket, és magától értetődően azt sem kiabálja, hogy „akkor most megeszitek lekvárral”, hanem abban a szent másodpercben nekiáll az újabb adag csokikrém megfőzéséhez. Mosolyogva. Aztán rájöttem, hogy felesleges ezen dühöngeni, mert ezek a mesék nem engem kell, hogy szórakoztassanak, hanem a gyerekeimet, ennek a szempontnak pedig tökéletesen megfelelnek a bájos család történetei. (Bár volt egy különösen nehéz hetem, amikor azt mondtam a férjemnek, hogy ha még egyszer végig kell skandálnom, hogy „Anya, Apa, Anna, Peti és Gergő”, akkor a Dunának megyek, de szerencsére túl messze volt. Mármint a Duna.)

Népmesék
Be kell vallanom, hogy a népmesékkel elég csúnyán befürödtem, pedig eleinte úgy gondoltam, ezek a mesék lesznek az estéink alapkövei. Aztán a Varjúkirály című gyűjteményből kiválasztott esti mesében már a harmadik bekezdésben kiszúrta a Gonoszságnak keresztelt báty az öccse mindkét szemét két karéj kenyérért, a fiam pedig halálra rémült tőle, és egész éjjel kijárkált a szobájából, mert félt, hogy a húga álmában a szeme világára tör. Bár van olyan vélemény, hogy az olvasott szövegben hallott rémületes események nem okoznak a gyereknél különösebb sokkot, hiszen a történetet nem látják, hanem maguknak úgy képzelik el, ahogyan az még számukra befogadható, én ezt nem így tapasztaltam. (Az én fiam nem tudta a szemkiszúrás eseményét emészthető formában elképzelni, de bevallom, én sem tudnám.) Én azóta a népmeséket közepes mértékben cenzúrázom, a durvábbakat nagycsoportos-kisiskolás korra tartogatom.

Túl a Maszat-hegyen
Nem vagyok szakértő, így senki ne tekintse autentikusnak a véleményemet, de én odavagyok Varró Dániel ezen verses mesekötetéért. A 4 éves fiam nem kevésbé. Hihetetlenül modern, XXI. századi a stílusa, magával ragadó az időmértékes verselés, amiben íródott, és hát milyen menő dolog már, amikor anya olyasmiket olvas, hogy „kiszólt a galuska: megrúglak, Petyuska”, vagy hogy legálisan „büdös pizsamázó”-nak lehet szólítani egy embert.

Foto: Europress, Szöveg: Lustanyu