Nincs osztályzás, nincsenek tantárgyak, a diákok csak azt tanulják, ami érdekli őket és még hibázniuk is szabad. A Prezi egyik alapítója, Halácsy Péter indította iskolában úgy készítik fel a gyerekeket az új világra, hogy megőrzik bennük a kreativitást és a kíváncsiságot. A legsikeresebb magyar startup vállalkozás társalapítójával, Halácsy Péterrel arról a kísérletről beszélgettünk, amely reményei szerint az egész magyar közoktatásra hatni fog.

Itthon is egyre nő az érdeklődés az alternatív iskolák iránt – a Budapest School kiket szólít meg?
Rengetegen keresnek megfelelő iskolát ma az országban. Bőven akad alternatív kezdeményezés. Az emberek kezdenek odafigyelni, hogy milyen oktatást kap a gyerekük. A középosztálynak lehetősége van arra, hogy ezt az oktatást megszervezze. Nálunk már elindult két, a köznyelvben óvodának, általam iskolának hívott, 3–6 éveseknek szóló csoport. Nagyon sok pozitív energiát, szeretetet, reményt látok. Ez az első tapasztalatom.

Pozitív energia, szeretet, remény – ezekről a kifejezésekről ritkán asszociálunk az iskolára. Ennek mi lehet az oka?
Van egy berögzült szereposztás, hogy a tanárok a szülők miatt idegesek, a szülők a tanárok miatt, a tanárok a fenntartó miatt, a fenntartó a tanárok miatt. Nem bízunk egymásban. Ma Magyarországon nem vagyunk büszkék az oktatásunkra. Egyre kevesebbet beszélünk még a jó dolgokról is. De ezt meg lehet és meg is kell változtatni.

Hogyan változhat meg a közoktatás, ha nem belülről fogalmazzuk meg az igényeinket, hanem kimenekülünk a rendszerből?
És ez miért ne hatna az állami rendszerre?

Mert attól kezdve nem helyeznek nyomást a szülők a mindenkori oktatásirányításra, hogy legyen jobb az iskola, inkább egyénileg keresik a megoldást a gyerekeiknek.
Ez érdekes állítás. Az alternatív iskolákat azért hívjuk alternatívnak, mert a kilencvenes évek elején egyfajta tagadásként jöttek létre. De mi van, ha töröljük az alternatív szót, és csak azt mondjuk: iskola? Mi van akkor, ha az oktatást nem egy nagy rendszernek értelmezzük, hanem sok kicsi rendszernek, ahol a közösségek újra meg tudják maguknak szervezni az iskolákat? Mi van akkor, hogy ha nem a gyerekek hét százaléka jár alternatív iskolába, hanem 14, 50 vagy akár 100? Ha azt állítanánk, hogy nincs hatása egy nem Klik által fenntartott iskolának a többire, akkor nem hinnénk a versenyben. Akkor azt mondanánk, hogy az állami iskolában lévő tanárok nem tanulnak az alternatívoktól. Pedig tanulnak. Az alternatívok mintát adnak. Ha az egészet tekintjük, akkor a legkisebb családi napközinek is van hatása.

Mivel kellene kezdeni a változást?
Mindenki kontrollálni akarja a tanárokat. A bal- és a jobboldal egyaránt. Mi lenne, ha bíznánk bennük? Csináljanak, amit akarnak. Mi az iskolánkban ezt mondjuk a tanárainknak. És közben beszéljenek a szülőkkel.

A tanárok többsége igényli azt, hogy megmondják nekik, mit csináljanak.
Én is igénylem, hogy mondják meg nekem. A konfliktusaim ötven százaléka abból adódik, hogy egyszerre igénylem, hogy megmondják, miközben tiltakozom is ellene. A műszaki egyetemen voltam tanársegéd, amikor egy híres professzornak panaszkodtam: „Jaj, ezek a mai fiatalok, hogy romlik az oktatás színvonala.” Azt válaszolta, hogy az oktatás színvonala csak attól függ, hogy te mit csinálsz a teremben. Rajtam, a tanáron múlik minden. Ez egyszerre nyomasztó és felszabadító érzés volt. A tanárok helyében én is ideges lennék. Én se lennék alkotó, kreatív, ha állandóan jönnének ellenőrizni.

Lehet pozitív következménye annak, hogy a miskolci pedagógusok kiálltak a tanítás szabadsága mellett?
Persze, elindulhat egy párbeszéd. De kell hozzá a másik fél is. El kell dönteniük a tanároknak és a szülőknek, hogy mit akarnak. Sok alternatív iskolát látogattam végig, ahol kipróbálták azt, hogy nem adnak osztályzatot. Kiderült, hogy leginkább a szülők akadnak ki ezen. Hiszen a versenyelvű társadalmunkban a megfelelési kényszerek miatt felteszik a kérdést: „Mi az, hogy nem tudom, hányas a gyerek?” A mi iskolánkban nemhogy osztályzat, tantárgy sincsen. Az életben sincsen osztályzat. „Köszönöm szépen, ma jól dolgoztál, leülhetsz, hármas” – ilyen nincs. A szülők konzervativizmusa is húzza vissza a rendszert. Mindig a kormányzatot bíráljuk, pedig a társadalomban benne van ez a konzervativizmus. Ahelyett, hogy egymásra mutogatnának, együtt kellene belátni, hogy másra van szükség. Ezt mindenki tudja, a tanárok, az állam is. Bárkit megkérdezek, azt mondja, kidobnám a NAT felét, csak senki nem meri megtenni. Úgy tűnhet innen, hogy Finnországban egyszerű volt, pedig ott sem volt az.

Annyira nem, hogy harminc évbe telt az átállás. De ott az egész társadalmat sokkolta, hogy az oktatás rosszul teljesít. Magyarországon nagyobb a közöny, pedig a legutóbbi vizsgálat azt mutatta ki, hogy a fejlett országok között a magyar diákok az utolsó előttiek a digitális írástudásban.
Szerintem itt is mindenki meg van ijedve. Legutóbb a miniszter mondta, hogy az ország rosszul szerepel a PISA-teszteken, és a tanárok gondolkozzanak el a felelősségükön. A tanár pedig azt mondja, hogy mindenről a kormány tehet. Pedig a baj rendszerszintű. Az első, hogy közösen vállaljuk a felelősséget.
Te munkaadó vagy, aki gyakran találkozik az oktatásból frissen kijövő pályakezdőkkel. Az iskolaalapításban motivált az így szerzett tapasztalat?
A munkaadói szemlélettel azért kell vigyázni, mert az 
a munka, amit ma kínálunk, nem fog létezni harminc év múlva. Közepesen higgyünk a munkaadóknak. Elég sokat beszélnek ma a kétkezi munka szükségességéről, szerintem ilyen harminc év múlva nem lesz. Munkaadóként azt tapasztalom, hogy a cégünkben használt szakmák egy részét még egyetemen sem tanítják. Az „interaction design”, ami az egyik legjobban keresett tudás az iparágamban, nem létezett tíz évvel ezelőtt. Munkaadóként ezért azt mondom, az iskolának arra kell felkészíteni, hogy tanuljon az ember.

Hét év alatt többet tanultam a Preziben, mint korábban az iskolában. Sok szó esik az élethosszig tartó tanulásról. Mondjuk 80 évig él egy ember. Mégis csak arról vitatkozunk, hogy nullától 20 éves korig mi történik, ami a negyede az életünknek! Egyedül az a fontos, hogy ebben az időszakban hogyan képes tanulni, együttműködni, odafigyelni, kíváncsi maradni valaki. Hogyan fog tudni háromévente munkahelyet vagy szakmát váltani. Erre fókuszáljunk! Ehhez legyen eszköz az első 18 év, amit közoktatásnak hívunk. Az ember dolgozik, tanul, dolgozik, tanul. A munka és az oktatás közötti különbségek el fognak tűnni. Innen jött az inspiráció az iskolaalapításhoz.

A gyerekek imádják a dinoszauruszokat, amikor az óvodából bekerülnek az iskolába, és mire negyedikesek lesznek, utálják a környezetismeretet. Hogyan érhető el, hogy érdeklődők maradjanak?
Szülőként az a legfontosabb dolgom, hogy mindent megtegyek, hogy a gyerekem ki tudja elégíteni az érdeklődését – amellett, hogy szeretem és biztonságot nyújtok neki. Az oktatásnak is ez a dolga. Olyan környezetet kell teremtenünk, ahol a gyerek, ha valami érdekli, akkor a lehető leghatékonyabban tudja azt tanulni. Így kell végiggondolnunk az iskolát. Még a NAT-ban is van nyoma annak, hogy projektalapon kell tanítani, hogy olyan dolgokat kell csinálni, aminek van eredménye, amiért lehet izgulni, amit meg lehet mutatni, és ezekhez kell a kompetenciákat fejleszteni. Nem baj, ha a gyereket valami nem érdekli. Nem baj, ha nem érdekli, mikor született Mátyás király, vagy nem érdekli a programozás. Mérnök vagyok, szerintem mindenkinek kell tudni programozni, neked és az összes olvasónak is. De ez az én véleményem, amit nem lehet ráerőszakolni senkire. Az a fontos, hogy ne veszítsük el az érdeklődésünket és alkossunk. Hiába érdekel a dinoszaurusz, de négy évet kell várni arra, hogy a biológiatanár eljusson oda a tananyagban. Ha elsős vagy, hiába nem akarsz még írni, akkor is muszáj, mert karácsonyig meg kell tanulnod. Azért, mert ez egy tanárközpontú rendszer. A modern iskola gyerekközpontú. Ahol a gyerek, ha írni akar megtanulni, akkor azonnal meg tud tanulni írni, de ha a dinoszauruszokról akar tanulni, akkor róluk tanulhat. Ez teljesen más szervezést igényel.

Hogyan verbuváljátok erre a feladatra a tanárokat?
Ahogy a Prezibe a munkatársakat: kiválasztjuk azokat, akikben hinni tudunk, hogy velünk együtt nőnek a feladathoz. A Budapest Schoolban a tanárnak legalább annyit kell tanulnia, mint a gyerekeknek.

Hány fős csoportokban tanulnak a gyerekek?
16 fős csoportokban. Mindenki, akit ismerek, szereti az iskola utáni foglalkozásokat. Úgy kell megcsinálni az iskolát, hogy az egész egy iskola utáni foglalkozás legyen. Mintha októberben is nyári táborban volnának.

Utópisztikusan hangzik.
Egyelőre. Ami azelőtt nehezen hozzáférhető tudás volt, az most ott van a YouTube-on. Ha érdekel, hogy a dinoszauruszok miért haltak ki, ki lehet guglizni. Szokták mondani, hogy az nem tanulás, ha a gyerek guglizik. Miért nem? Mindenki ezt csinálja: te is, én is, a miniszterelnök is. Azzal, hogy a tudásátadás digitalizálódik, sokkal több időnk marad a gyerekre, és az egyéni különbségekre is oda tudunk figyelni. Az iskolánk úgy működik, hogy délelőtt csoportban dolgozunk, délután meg azzal foglalkozunk, amire szüksége van a gyereknek. Azzal, hogy a technológia megváltozik, lehetőségünk van gyerekközpontú iskolát létrehozni. Korábban erre nem volt mód, mert a sok anyagot le kellett darálni. Ez az evolúció. A technológiának köszönhetően két óra alatt lehet megtanulni azt, amit korábban nyolc órában. Az Uber is ezért lehet olcsóbb, mint a taxi, hogy aktuális legyek. A következő lépés az lesz, amikor bebizonyítjuk, hogy arra a két óra tanulásra sincs szükség, mert amikor másképp – azaz nem a memorizálással és a lexikai tudás átadásával – foglalkozunk a gyerekekkel, az sokkal fontosabb.

Vagyis a szociális és a problémamegoldó képességeiket fejlesztik?
És a kreativitásukat, az önbizalmukat, az önismeretüket, az egészségüket. Azzal, hogy megengedjük nekik, hogy elmélyüljenek abban, ami érdekli őket, akár már 12 évesen egyetemi szintre juthatnak abban a témában. Az egyik kedvenc könyvem az otthon tanulókról szól. Ami ma nálunk olyan szitokszó, mint az otthon szülés. Pedig meg lehet tanulni tőlük, hogy másképp is lehet szervezni a gyerek életét. Hihetetlen hatékonyságot tudunk elérni az ő szempontjából. Tehát nem a tanár és az állami intézményfenntartó szempontjából.

Evidencia, hogy a nehéz iskolatáska egészségtelen. Negyven éve mondják az orvosok, a tanárok, hogy káros. És történt valami? A 11 éves gyerekek 10 kilós táskával indulnak az iskolába ma is. Mi az oka annak, hogy ennyire lassan reagál a rendszer még arra is, ami ennyire nyilvánvaló?
Az is evidencia, hogy a sok cukor rossz. Te mikor adtál a gyerekednek legutóbb olyan ételt, amiben hozzáadott cukor volt? Ma reggel?

Körülbelül.
A szokásokon nehéz változtatni.

Sok szülő mondja: jó az alternatív iskola, de mi lesz utána? Hogy fog a gyerek továbbtanulni? Hiszen az egyetemi felvételi a hagyományos logikára épül. Az érettségin tantárgyak vannak és jegyek. Ott a NAT-os tananyagot kérdezik ki. Hogyan fognak a diákjaik ezeknek az elvárásoknak megfelelni, ha mást tanulnak?
Ebben a kérdésben több olyan feltételezés van, amit meggondolás tárgyává tennék. Egy: amikor a most óvodás korú gyerekek betöltik a húszat, ugyanilyen főiskolák, egyetemek lesznek? Kettő: biztosan magyarországi egyetemre vagy főiskolára akarnak majd menni?

Egyik sem biztos, de mindkettő lehetséges. És a szülő ilyenkor azt mérlegeli: itt talán boldogabb lenne a gyerekem, de jobb, ha hagyom edződni a rendszerben, amiben érvényesülnie kell.
Ezért is beszéltem az előbb arról, hogy a szülők is visszahúzzák a rendszert. A legtöbben úgy definiálják az iskolát, hogy annak van egy bemenete és egy kimenete. Én úgy definiálom, hogy minden egyes diák számára más a kimenet. Ő dönt. Kötelezhetünk valakit arra, hogy leérettségizzen? Nem. Akkor miért kéne nekem ezt előírni? Ha le akarsz érettségizni, akkor le tudsz. Az otthon tanulók bebizonyították, hogy sokkal kevesebb tanulással is le lehet érettségizni. Én majdnem megbuktam az érettségin, és itt vagyok. Az oktatási rendszer nagyon sok hibája abból ered, hogy ezeket a ki-be meneteket, mint egy gépsort, úgy rakták össze. Az egyetem bemenete egy hülye teszt. A középiskolák kimenete egy hülye teszt, amit a 19. század óta tantárgyalapon határoznak meg. Miért nem az iskola alkalmazkodik a gyerekhez? Mindez arra az ígéretre épül, hogy ha jó egyetemet végzel, jó munkahelyed lesz. Ami ma már nem igaz. Nagyon nehéz elmagyarázni egy szülőnek, hogy a gyerek érdeklődését követjük és ennek kibontakoztatásában segítjük. Nem érettségire készítünk fel, viszont nem lesznek szociopaták a gyerekek. Mert ha érettségire készítenénk fel, akkor ugyanazt kéne csinálni, és hétévesen írni kellene karácsonyra.

Azért nehéz elmagyarázni a szülőknek, mert attól félnek, hogy ez egy mesterséges burok, amiből kikerülve a gyerekük védtelen lesz. Például akkor, amikor a valódi életben először találkozik egy autoriter főnökkel.
Mégis ezek a gyerekek hosszú távon boldogabbak, mint akik meg tudnak felelni az autoritásnak. Azt el kell dönteni, hogy mire akarunk optimalizálni. Boldogságra, amiben mi hiszünk, vagy arra, hogy 26 évesen legyen olyan munkája, amit nem élvez, de sok fizetést kap érte. Az egész országnak el kellene döntenie, hogy mire optimalizálunk. Mi vállaljuk, hogy a boldogságra. Őszintén elmondom: burokban élek. Ezt a burkot saját magam építettem fel. Akik ebben a cégben dolgoznak, ők is úgy érzik, hogy burokban vannak. Nem baj, ha burkokban élünk, ha ezekbe befogadunk embereket. Azt javaslom mindenkinek, hogy építse fel a saját burkát, ahol boldog, és legyen nyitott arra, hogy azokba a burkokba másokat is beengedjen.