A pályaudvar két percre sem volt a lakástól, egy éve mindennap hallotta a zakatolást, szervezete mégis rögtön riadókészültségre váltott, amint elhaladt a menetrend szerinti gyors. Ez volt az első gyerekkori élménye: gyerekek kiabálnak, tutúúú, jön a vonat, lökdösik, nevetnek hangosan, ő a testvérébe kapaszkodik.

Pedig Liza volt a bátrabb, így is kaellett lennie, öt perccel előbb jött a világra. Blanka félénkebb volt, csendesebb, soványabb, egyébként a két lányt nehezen különböztették meg. Két ennyire hasonló gyereket valahogy képtelenségnek tűnt szétválasztani, együtt maradhattak.

Egyszer fent, egyszer lent
Két kicsi puttó, mondta egy dadus az otthonban, és gyümölcsöt adott a lányoknak. Liza nem emlékezett már az asszony arcára, csak a hangja maradt meg, meg a kövérkés, száraz ujjakra, ahogy szilvát, szőlőt dugnak a szájába és megsimogatják az arcát. Az ikrek kétévesen kerültek be a gyerekotthonba, de szerencséjük volt: az óvodát úgy fejezték be, hogy a ballagásra már új szülők kísérték őket. Az utolsó óvodai napról fénykép is készült: két göndör szőke kislány fehér térdzokniban, szemüveges asszony hátulról öleli őket, mellette magas, ősz hajú férfi. Az ikreket mindenhol megcsodálták, büszke lehet rájuk, asszonyom, mondták a boltban: aztán amilyen szépek, olyan jók is? Ők jók voltak, jók akartak lenni, mert végre nekik is volt anyukájuk meg apukájuk, fogták a kezüket az utcán, volt szép szobájuk is, és nem volt benne emeletes ágy sem. A gyerekotthonban folyton ment a harc a felső ágyakért, ott több volt a fény meg a levegő, az alsó ágyakon valahogy többet sírtak a bentlakók. Az új helyen, a tágas belvárosi lakásban mindenhol világos volt, és a lányok lassan elfelejtették, milyen sokáig féltek, hogy egy reggel újra az alsó ágyon ébrednek, mert Mami és Papi megharagszik, és egyszerűen kicserélik őket más gyerekekre. Mami és Papi sose mondott ilyet, az ikrek mégis úgy gondolták, ők visszaválthatók, csereszabatosak, mint az üres üvegek a boltban, igaz, értük nem jár pénz. Mami volt a szigorúbb, a körmükre nézett, mindennap kikérdezte a leckét, ha valamelyikük rossz jegyet hozott, azért büntetés járt, nem lehetett tévét nézni egy hétig. Akárki volt a bűnös, a megvonás mindkettőjüket érintette, ezért aztán muszáj volt betartani a szabályokat. Mami tanárnő volt, büszkén kamatoztatta pedagógiai módszereit otthon is. Papi sokat dolgozott, nem jutott ideje szigorúnak lenni, gyakran hozta haza a munkát. Órákig csak számolt, olyankor a lányoknak csendben kellett maradniuk, mert Papi azt mondta, egy gazdasági igazgató soha nem hibázhat. Még a gyerekei miatt sem.

Nyugalmas évek
Kedélyes szigorral nevelték őket. A lányok – hála Mami kitartó módszereinek – jól tanultak és népszerűek voltak az iskolában. Énekkarba jártak, kerámiaszakkörbe, röplabdára, mert Mami ragaszkodott a sporthoz, de ők is szerették a mozgást. Mindent együtt csináltak, fel sem merült, hogy lehetne mást is választani, összenőttek, a másik volt a biztonság. Bár sohasem beszéltek erről egymás között, mégis pontosan tudták, hogy Mami és Papi nem a vér szerinti szüleik, ők ketten viszont igazi testvérek. Otthon ez az egész nem volt téma, nem beszéltek arról, hogyan csöppentek bele a családba. Egyszer egy nagy családi összejövetelen kaptak néhány gonosz megjegyzést egy rokon gyerektől, aki lelencnek csúfolta őket. Az ikrek nekiestek a fiúnak, rúgták, ütötték, Mami kiabált, ebben a házban nincs verekedés, ki kezdte, és bár az ikrek voltak a támadók, mégsem büntette meg őket. Aztán már nem piszkálta a lányokat senki. Teljes jogú családtagként nekik is járt az ünneplés, a születésnapi torta, a dupla ajándék. A szülők dolgoztak, hétvégén kirándulni jártak a lányokkal, színházba, moziba vitték őket, évente két hetet üdültek a Balatonnál. Mintacsalád, értelmiségi szülők jól nevelt gyerekekkel.

Otthon olcsón eladó
Nyolcadikban Liza és Blanka csont nélkül bejutott a patinás, angol tagozatos gimnáziumba. Mami elégedett volt, most már biztos, hogy lesz belőletek valaki, és sóhajtott, mint aki megtette a magáét. Papi nem szólt semmit, igaz, késő éjjel járt haza, a cégnél átalakulások kezdődtek. Néhány hét alatt tapinthatóvá vált a feszültség, Papi kint aludt a nappaliban, a lányok sokszor találták reggel pokrócba burkolózva a kanapén. Későn jöttem meg, mormogta, és nem nézett a szemükbe. Aztán egy este nem jött haza. Mami egész éjjel fel-alá járkált a szobában és sírt.
A válóper gyorsan lezajlott. Közös megegyezés, mindent feleztek. Az ikrek csendben figyelték, ahogy Papi egy nyári délután összepakol és kihurcolkodik. Kaptak egy-egy puszit a fejükre, aztán tanuljatok, mondta a férfi, és elment. Nem látták többé. Mami másnap meghirdette a lakást. A szép otthon gyorsan elkelt, és egy reggel Liza és Blanka arra ébredt, hogy a tágas belvárosi lakás nem az otthonuk többé. Csomagoljatok, mondta Mami, és elővett két új bőröndöt, ebbe tegyétek a ruhákat. És a többi, kérdezte Liza, a szobájuk tele volt személyes tárgyakkal. Könyvekkel, cédékkel, plüssállatokkal. Egyelőre a ruhákat, azt kértem, válaszolta Mami és kiment. Blanka sírni kezdett, valami nincs rendben, hajtogatta. Lizát idegesítette, hogy testvére kiborult, persze, semmi sincs rendben, hónapok óta tudták, a szüleik elváltak, semmi sem lesz már a régi. Arra azért egyikük sem számított, hogy nemcsak a lakóhelyük változik meg, hanem otthonuk sem lesz többé. Mami még aznap bevitte őket az intézetbe, csak néhány hétre, amíg nem találok megfelelő lakást, mondta. De a lányok tudták, hogy ilyesmi nem megy egyik pillanatról a másikra, tíz év után ők nem kerülhettek csak úgy vissza nevelőotthonba, Mami már jó előre utánajárt, elintézte a papírokat, és egyszerűen visszaváltotta őket.
Eleinte Mami kéthetente jött látogatóba. Nem sok időt töltött velük, elmentek a közeli cukrászdába, a lányok étvágytalanul kavargatták a gyümölcsrizst, valahogy nem volt mit mondaniuk egymásnak. Mami sovány lett és ideges, és bár régen sokat adott a megjelenésére, egyre jobban elhanyagolta külsejét. Elmondta, hogy nyugtatókon él, a fizetéséből csak egy egyszobás albérletre futja, nem tudja, mi lesz így. A lányok eleinte bólogattak, megértjük, persze, mondták, még vigasztalták is, aztán Liza egy vasárnap gyümölcsrizs helyett kávét kért, és azt mondta nevelőanyjának, ne gyere többet. Mami látványosan megsértődött, visszakísérte őket az otthonba, és köszönés nélkül elment.

Farkastörvények
Blankát nagyon megrázta az ügy, de Liza azt mondta, hugi, nem kellünk neki, ő se kell nekünk, különben is menjen a fenébe, most magunkra kell figyelnünk. Igaza volt, a lányok nap mint nap megharcoltak azért, hogy megvédjék magukat egy olyan világban, amelynek nem ismerték a szabályait, és ahol farkastörvények uralkodtak.
A többiek szemében ők nyafka úrilányok voltak, nem cigiztek, nem ittak, nem drogoztak. Irigyelték őket, mert sokkal szebb ruháik voltak, ráadásul tudták, milyen az, ha anyjuk, apjuk van, igaz, ezt inkább igyekezték elfelejteni. Liza már az első héten eldöntötte, hogy nem hagyja terrorizálni sem magát, sem a húgát, és üzletelni kezdett az egyik legerősebb szobatárssal, parfümért, dzsekiért, cédéért cserébe védelmet kért. Aztán már békén is hagyták őket. Blanka közben egyre visszahúzódóbb lett, Liza nélkül a mosdóba se ment ki egyedül. Liza megkeményedett, nagy hangon beszélt, úgy tűnt, nem fél senkitől. Egyre könnyebb volt megkülönböztetni őket, Blanka szinte áttetsző lett, behúzta a vállát, hogy észre se vegyék. Liza erősnek és magasnak tűnt a testvére mellett, felszedett néhány kilót és levágatta a haját. Mindketten elég jól tanultak, ennyi megmaradt Mamiból, a kötelességérzet, a teljesítés vágya az iskolában. Mami egyszer még eljött, meglátogatta az ikreket, rosszul nézett ki, a haja lenőtt, hogy megy
a tanulás, kérdezte. Menjünk a cukiba, mondta Liza, mert megsajnálta az asszonyt. Papi újranősült, kisfia született, ezt onnan tudták, hogy hivatalosan értesítették őket: a férfi nem kíván tovább a nevelőapjuk lenni. Ugye nem olyan rossz ott bent, kérdezte az asszony. Aki ezt a világot túléli, az megerősödik, mondta Liza, Mami zavartan nézett félre.

Anyakönyvi kivonat
A lányok majdnem kitűnőre érettségiztek. Amint betöltötték a tizennyolcat, torta helyett egy kis pénzt kaptak, és albérletbe költöztek. Ekkor kapták meg az ügyvédi értesítést, hogy örököltek apai nagynénjük után. Papinak nem is volt nővére, mondta Blanka. Mert nem Papi, hanem az igazi apánk nővére halt meg, válaszolta Liza, és még aznap elhatározta, hogy megkeresi ezt a bizonyos igazi apát, akinek nyilván volt igazi felesége is, és akkor nekik nemcsak édesapjuk, hanem édesanyjuk is van. Kiadták a papírokat könnyen, anyja neve, apja neve, születési hely, idő. Vendel, kóstolgatták az új-régi nevet, szóval Vendel Liza és Vendel Blanka, ez az eredeti nevük, nem is Tölgyesi, ahogy eddig hívták őket. Liza napokig telefonálgatott, órákat beszélt az ügyvéddel, nem is a pénz miatt, hanem hogy kiderítse, hol lakott
a néni, aki rájuk hagyta a vagyonát. Másnap vonatra szálltak a kórházi papírokon megjelölt születési hely felé, és délután összeszorult szívvel és gyomorral keresték a csengőt a vaslemezből tákolt kerítésen. Az asszony a kutyaugatásra jött ki, a fekete keverék rángatta a láncot, mi van már, kiabálta, dülöngélt az udvaron, látszott, hogy sokat ivott. Nem akarta beengedni őket, akkor Liza azt mondta, mi vagyunk,
a gyerekeid, nincs nekem gyerekem, mondta a nő, fogatlan száját elhúzta, mintha mosolyogna, aztán sírni kezdett. Végül beengedte őket a házba, a szobában egy matracon félmeztelen férfi aludt, na, itt a papa, mondta a nő, és lökdösni kezdte a férfit, de az nem ébredt fel. Igyatok valamit, meleg van, kínálta oda a borral teli flaskát az asszony, aztán hogy a lányok nem kértek, maga húzta meg. Az ital megoldotta
a nyelvét, és az ikrek megtudták, hogy a szobában alvó férfi a második férje, de van egy édes bátyjuk és egy ötéves féltestvérük, egyik gyerek sem lakik otthon, mert elvették mindet. A lányok apját az asszony vagy öt éve nem látta, utoljára a városban csövezett, de beteg volt, az is lehet, hogy meghalt.

Nagycsaládosdi
Alig egy hónap múlva az ikrek megtalálták a bátyjukat. Tőle tudták meg, hogy apjuk tavaly meghalt, a fiú temettette el. Tamás, akit hivatásos nevelőszülők neveltek fel, üzletkötőként dolgozott, nemrég nősült, büszkén mutatta be gömbölyödő pocakos feleségét, a kisbabát őszre várták. Az apró panellakásban a lányok hosszú évek után először érezték otthon magukat, és átbeszélgették az éjszakát. Tamás öt éve megpróbálta megtalálni őket, de úgy tudta, a lányok nagyon jó helyre kerültek, és nem akart bezavarni az életükbe. Kereste a féltestvérüket is, őt azonban egyévesen örökbe fogadták, és mivel a vér szerinti szülők lemondtak róla, nem lehetett kapcsolatba lépni vele. De legalább ti megvagytok, mondta a fiú, végre nagycsaládos lettem.
A testvérek egy hónapon belül rábukkantak egy pici lakásra a Kelenföldi pályaudvarnál. A kettőjükre jutó állami támogatásból és az örökségből épp meg tudták venni, de a felújítást már házilag, a bátyjuk segítségével oldották meg. Blanka beállt egy könyvesboltba, szabadidejében mesekönyveket illusztrált. Liza egy kávézóban talált állást, közben főiskolára járt. Egy éven belül mindketten beleszerettek valakibe, és Blanka összeköltözött a fiúval, igaz, a cuccai nagy részét továbbra is a közös lakásban tárolta. Amikor megszületett a kislánya, Tamás úgy döntött: a kisbabának két keresztanyja lesz, Liza és Blanka. Legalább gyakoroltok egy kicsit, mondta a lányoknak, babázzatok, készüljetek, anyukák! Blanka mosolygott, Liza pedig arra gondolt, vajon képes lesz-e megérteni valaha, hogy mit is jelent ez a szó: anyuka.
A testvér, az legalább egyértelmű.

Szöveg: Fülöp Virág, fotó: Europress. Ez a cikk a 2011. évi júliusi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.