Így tanultam meg elfogadni a szőrszálakat a karomon (pedig nagyon, NAGYON sok van belőlük)

Így tanultam meg elfogadni a szőrszálakat a karomon (pedig nagyon, NAGYON sok van belőlük)
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A fiatal amerikai nő történetéből kiderül, hogy nem is gondolnánk, milyen fiatal korban képesek jelentkezni a testünkkel kapcsolatos szorongás első „tünetei”.

Ez a cikk ennek az írásnak a némileg rövidített fordítása.

Van rólam egy fotó ötéves koromból – a fehér-arany, flitteres balerinaruhámban állok a gyerekkori barátnőmmel egy balettkorlátnál. Néhány perc múlva színpadra kell lépnünk, hogy eltáncoljuk A hattyúk tavát. Az arcunk nyugtalan, izgatott. A vállam fel van húzva a fülemig, széles, fogatlan mosolyra húzódik a szám. Ez volt az első fellépésem, és egyben az első olyan emlékem, amikor aggódtam a szőrös karom miatt.

Noha nyár közepe felé járt, hoztam magammal egy fehér kardigánt, amelyet rögtön azután felvettem, hogy megérkeztünk. A fotózás előtt anyukám kiabálni kezdett velem: „Starina, vedd azt le, ne takard el a ruhádat!”

Olvasd el ezt is!
Olvasd el ezt is! Te eltakarod a karod?

Anyám thai-indiai származású, az ő testét nem borítják nem kívánatos szőrszálak. A bátyámét sem. Ám örmény apámnak köszönhetően én alaposan meg vagyok áldva. Utólag arra következtetek, hogy anyám egyszerűen nem értette, miért érzem magam kínos helyzetben.

A fotón kifordítom végtagjaimat, és csak az alkarom belső felét mutatom a kamera felé.

Miután lefotóztak, gyorsan visszavettem a kardigánomat. A színpadon azonban kardigán nélkül is biztonságban éreztem magam; az erős reflektorok úgy elvakítottak, hogy biztos voltam benne: ahogy én nem látom a közönséget, ők se látnak engem. Kinéztem a sötét nézőtér felé és önfeledten táncoltam. Aztán, ahogy véget ért az előadás és lementünk a színpadról, gyorsan felhúztam a kardigánt.

Kép
forrás: Getty Images

Ötödikes koromra úgy hozzászoktam, hogy eltakarjam a karom a legmelegebb hónapokban is, hogy meg se kottyant, amikor a gyerekek megjegyzéseket tettek az öltözködésemre a játszótéren… Minden nyáron pánikszerűen kutattam olyan ruhadarabok után, amelyekben elrejthetem magam. Senki se tudhat a karomról, gondoltam.

***

A bátyám és én nem hasonlítunk egymásra. Nekem nagy örmény orrom van, Rajáé lapos. A bőröm olajbarna, az övé téglavörös. A hajam eredetileg göndör, neki egyenes. Az alkarján alig látszott néhány pihe, és még a bajusza helyén is csak kósza barackhamvak nőttek.

A sors kegyetlen tréfájának találtam, hogy lány létemre több szőröm van, mint a bátyámnak.

– Miért takargatod a karod? Mindenki tudja, hogy szőrös – piszkált a bátyám.

– Ja persze, és mindenki tudja, hogy neked meg lófogad van! – vágtam vissza.

A bátyám szekálása a karszőrömről volt az egyetlen verbális megnyilvánulás, amit otthon kaptam a témában. A szüleim soha nem szóltak a dologról egy szót sem, ami még nehezebbé tette a terhet, amit viselnem kellett. Egyedül voltam a bajommal. Csak arra tudtam gondolni, hogy éppen olyan visszataszító vagyok, mint amilyennek a bátyám beállított.

Majdnem vége volt a szünetnek, és még senki nem szólt semmit. Fociztam, mászókáztam, ugróköteleztem, rúdmásztam.

Egy szép tavaszi napon egyszercsak levettem az ingemet, és megmutattam a világnak a karomat rövidujjúban.

Nem emlékszem pontosan, mi vitt rá erre a döntésre. Az iskolapadban ültem, alig valamivel kicsengetés előtt. Lassan, centiről centire, gombról gombra sodortam le magamról az inget. Először a vállam, aztán a hátam szabadult fel. Óvatosan, hogy ne keltsek feltűnést, összehajtottam és begyömöszöltem a padomba. Biztos voltam benne, hogy mindenki engem néz. Tudtam, hogy amint észreveszek egy furcsálkodó pillantást vagy meghallok egy nevetést, készen állok arra, hogy visszavágjak.

Majdnem vége volt a szünetnek, és még senki nem szólt semmit. Fociztam, mászókáztam, ugróköteleztem, rúdmásztam.

Megszólalt a csengő, és mi elindultunk vissza az osztályba. Ekkor egy lány hirtelen megdobott egy gumilabdával. – Neked aztán jó sok szőröd van – mondta.

A beszólás váratlanul ért. Szorongani kezdtem. Felvillant előttem a padomban hagyott ing látványa, és azt kívántam, bárcsak odarohanhatnék érte. Lesütöttem a szemem, és észrevettem, hogy a lánynak lyukas az edzőcipője. Ez a felismerés valahogy megnyugtatott.

– Ja, nyilván – mondtam vállvonogatva, aztán visszadobtam rá a labdát.

A tanítási nap végéig nem vettem vissza az inget. Átmentem a játszótérteszten. Szabad vagyok, gondoltam. Aztán felszálltam a hazafelé tartó iskolabuszra.

Későn érkeztem a parkolóba, és már csak a rettegett hátsó sorban volt hely. Behúzódtam az ablak mellé.

Egy vörös hajú lány és egy fiú ült mellém, akik ránézésre egy pár voltak. Cigiztek, hangos heavy metált játszottak a hordozható magnójukon, és ott nyüzsgött körülöttem a klánjuk többi tagja is.

Az ablak, ami mellett ültem, tejüveges volt, ezért nem láttam ki. Éppen elmerültem az álmodozásban, elképzeltem, ahogy egy ujjatlan pamutruhában pörgök a tengelyem körül. Ekkor ütötte meg a fülem az első vihogás.

A vörös hajú fiú volt.

Felnéztem: a folyosón állt az ülésem mellett, hanyagul nekitámaszkodva, füstöt eregetve.

– Odanézz, micsoda bundája van ennek a csajnak – mondta.

Úgy éreztem, mintha buborékok keletkeznének a mellkasomban, bár senki sem figyelt rá.

– Azért ez már komoly szőrzet, haver! – emelte a tétet a srác.

Néhányan felkuncogtak.

Közel hajolt hozzám. Olyan közel, hogy jól ki tudtam venni a krátereket az arcán.

– Szent szar, úgy néz ki, mint egy majom!

Még közelebb húzódtam az ablakhoz és ráültem a kezemre.

Röhögés tört fel a füst- és zajfelhő mögül.

Magam elé néztem, és a kezem a combom alá szorítottam.

Hé, Raja, sok banánt eszik a húgod?

A fiúnak esze ágában se volt abbahagyni. Nekiállt majomhangokat kiadni.

– Raja, haver, a húgod úgy néz ki, mint egy emberszabású – mondta megveregetve a túloldali ablaknál ülő bátyám vállát.

Na jó, a bátyámat azért már ne keverjük bele, gondoltam. Az egy dolog, hogy mennyit veszekszünk otthon, de titokban azt kívántam, bárcsak megvédene. Azt akartam, hogy küldje el a vörös hajút melegebb éghajlatra, vágja térden, bokszoljon bele az aknés arcába.

– De most komolyan, Raja, miért olyan szőrös a nővéred?

Felnéztem, és láttam, hogy a bátyámnak vigyorra húzódik a szája.

– Nem tudom, haver – válaszolta egy perc hallgatás után, és a fejét rázta. Hárította a kérdést, hárított engem.

A vékony nyílásra bámultam a buszülés és a tábla között. Legszívesebben becsúsztam volna abba a résbe, el akartam tűnni.

– Jaj, bébi, hagyd már abba – szólt közbe a vörös hajú lány.

Rám nézett és rám mosolygott, mintha hallotta volna a gondolataimat. A fiú viszont rá se hederített.

– Hé, Raja, sok banánt eszik a húgod? – kérdezte.

Ekkor a vörös hajú lány a fejét hátrahajtva nevetni kezdett. Nyugalom telepedett rám, ahogy közelről néztem. A nyitott szájában apró fémdarabkák borították a fogsorát, csillogtak-villogtak, mint a flitterek valami ruhán. Ezért nem mosolyog soha, gondoltam. De az én szememben a fém fogszabályzó vagánynak látszott. Miért akarná bárki rejtegetni az ilyesmit?

***

– Ideje tennünk ellene valamit – jelentette ki a nagynéném, ahogy beráncigált magával a fürdőszobába ugyanezen a nyáron.

Anna néném, aki apám legidősebb nővére volt, az egyetlen felnőtt nőnek bizonyult a családomban, aki megértette a helyzetemet. Apámhoz hasonlóan az ő ereiben is színtiszta örmény vér csörgedezett. Ha valaki tudta, hogyan kell a nem kívánatos szőrt eltávolítani, hát ő volt az.

Amikor anyámhoz fordultam segítségért, neki fogalma sem volt, mit kell csinálni.
– Azt hittem, Anna megmutatta, hogy kell.

A nagynéném Franciaországban élt, és ő az a típusú nő volt, aki soha nem viselt a nyilvánosság előtt sortot. A haját mindig szoros kontyba fogta, és rendszeresen feketére festette. Francia akcentusa volt. Chanelt viselt.

– Au! – rántottam vissza a karom.

– Egy kis fájdalom még nem a világ. Hozzá fogsz szokni.

Halomban lepték el a szőrcsomók a mosdókagylót. Jóleső érzéssel töltött el a meleg viasz érintése, de aztán jött a húzás. Összeszorítottam a fogam, elfordítottam a fejem és a félpucér nénit bámultam a gyanta dobozán. Nemsokára olyan szép lesz a karom, mint az övé.

– Na, mit szólsz? – kérdezte ekkor a nagynéném, és megtörölte a homlokát.

Döbbenten bólintottam. A karom megduzzadt és rózsás színezetet öltött. De a szőrnek nyoma se volt.

Aznap este az ágyban egyfolytában a karomat tapogattam. Néhány vörös folttól eltekintve ekkor már lágynak érzett a bőröm – mintha kicserélték volna. Úgy éreztem, mostantól minden lehetséges. Biztos voltam benne, hogy most már örökre szőrtelen lesz a karom.

De mindössze néhány hétbe telt, és már el is kezdett visszanőni a szőr. Egyik csalódásból a másikba estem, ahogy sikertelenül próbáltam magamnak gyantázni. Képtelen voltam rávenni magam, hogy elég gyors és határozott mozdulattal tépjem le a gyantacsíkokat. Amikor anyámhoz fordultam segítségért, neki fogalma sem volt, mit kell csinálni.

– Azt hittem, Anna megmutatta, hogy kell.

Próbálkoztam szőkítéssel, amitől még inkább úgy néztem ki, mint egy szörnyszülött, szőke csimbókokkal a barna bőrömön. Végső kétségbeesésemben egy borotvapengével estem neki a karomnak. Először olyan sima lett a bőröm, mint amikor a nagynéném gyantázta. Diadalittasnak éreztem magam. De napokon belül visszatértek a szőrszálak, mi több, feketébben és borostásabban ütköztek ki a bőrömön, mint valaha, a tetejébe pedig kibírhatatlanul viszkettem. A szőrzetem győzött. Visszatértem a hosszú ujjú ruhák viseléséhez.


***


Ahogy végiglapozgatom a gyerekkori fotóimat, elámulok azon, hogy szinte minden képen hosszú ujjú felsőbe burkolózom. Keményen dolgoztam, hogy eltakarjam a szégyenemet.

Tizenhat éves koromra rájöttem, hogyan vághatom le a szőrt az anyám varródobozában talált kisollóval. Ez lehetővé tette, hogy simára nyírjam a karomat, és így emelt fővel csináltam végig a középiskolát és az egyetem éveit.

Kép
forrás: Getty Images

Ma egy elektromos férfiborotvával rendszeresen végigmegyek a karomon, de egy részét érintetlenül hagyom. Tudom, számtalan okom lenne rá, hogy örökre megszabaduljak a nemkívánatos szőrszálaktól, de eddig még nem tettem meg. Nemrég legyantáztattam a karom egy fellépés miatt, és meglepett, milyen meztelennek érzem magam a szőr nélkül. Úgy éreztem, valami nem stimmel, mintha nem is én lennék.

***

Néhány éve a bátyám megkért, hogy beszéljek a négyéves lányával az alsó háti szakaszán található szőréről. Láttam, milyen bizonytalan. A családjában senki másnak nem volt testszőrzete.

– Arra gondoltam, te meg fogod érteni – mondta a bátyám.

Látva a lányát, hogy mennyire gyötri a másság érzete, Raját elfogta az az együttérzés, amire képtelen volt, amikor még gyerekek voltunk.

Belenéztem az unokahúgom szemébe, és láttam benne a kimondatlan szégyent. Nagyjából ugyanennyi idős voltam, amikor először éreztem szorongást a szőröm miatt.

– Nekem is van ott szőr – mondtam, a saját hátamra mutatva. Nagy szemeket meresztett.

– És nézd a karomat – mondtam, és feltűrtem a ruhám ujját. – Ilyen nincs mindenkinek.

– Anyunak és apunak nincs – mondta az unokahúgom, és megfogta a karom.

– Nekik nincs, de nekünk van – mondtam, előrehajoltam és megpusziltam a homlokát.

Ez volt az a beszélgetés, amire a fiatalabb énem oly nagyon vágyott. Meg akartam védeni őt a világtól és az ítélkezéstől. Tudatni akartam vele, hogy nincs egyedül. De mindenekelőtt azt akartam, hogy tudja: nem kell rosszul éreznie magát a gyönyörű, tökéletes testében.

Tovább olvasok
Hallgass a szívedre! Meg a májadra, vesédre és a többi szervedre, ha ideális napirendre vágysz

Reggel vekker ébreszt, aztán rohansz, hogy odaérj munkakezdésre, délután az ovi zárórája határozza meg az iramot, így enni, pihenni csak össze-vissza van időd. De tudod-e, hogy a szervezetednek mikor mi esne jól? Utánajártunk, hogy a hagyományos kínai orvoslás szerint milyen napirendet kellene követned az egészséged érdekében.

Új életre kel egy oltárkép - döbbenetes videó

Azt eddig is tudtuk, hogy egy restaurátornak nemcsak jól képzettnek kell lennie, de nagyon türelmesnek is, hiszen a munkájával lehetetlen kapkodni...

Kövess minket

Most kevesebb, mint két Éva magazin áráért hármat kapsz, köztük elsőként a Joy-kuponosat!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem