Tatár eredetű népdal szövegét választom mottóul, a pár soros tömörség már gyerekkorom óta lenyűgözött. Többek között ezt csodálom a népdalok szövegében, költői látomásaiban, a világ legősibb verselésében. Legkorábbi élményeim tehát a költészethez fűznek – az énekelt vershez. Hisz a sorok zengése önmagában is zene (ezért nyűgözi le Weöres Sándor költészete a csöppnyi gyereket és az aggastyánt egyaránt). Szüleim mesélték, hogy csak úgy voltam hajlandó az akkor még nagyon utált spenótot megenni, ha ritmikus fakanál-fezék kísérettel Weöres Sándor Kutyatár című versét szavalták nekem, és tátva maradt számba villámgyorsan bekanalazták a zöld pürét… Ezt később magam meséltem el közös előadásunkon a varázslatos szavú költőnek az Egyetemi Színpadon, ahol már nagylányként Sebőék oldalán dalolhattam. Jót nevettünk, én pedig rettentő boldog voltam, hogy gyermekkorom hősével, ím, egy színpadon lehetek, közvetlen közelről csodálhatom ezt a manó-tündérszerű embert, a 20. század zseniális költőjét.

Bizony, a sors ajándéka, hogy személyesen ismerhettem őt, Nagy Lászlót és Szécsi Margitot is, akikkel szüleim baráti kapcsolatban is álltak. Csoóri Sándort olvasni, hallgatni is mindig nagy élmény. Ilyen nagy formátumú emberekkel, költőkkel, írókkal találkozhatott a fiatalság a 70-es években a híres zuglói Kassák Klubban, Sebőék táncházában és a felejthetetlen egyetemi színpadi esteken. Az otthoni olvasásélmények, szüleim könyvéhsége, a megszámlálhatatlan mennyiségű könyv meghatározója életemnek, egyedül vas megyei nagymamám pirongatta mindig apámat: „te, Jóskám, ne könyvezz, elhűl az étel...”, mert bizony, ha olvastunk, minden más megszűnt létezni.

A nyári szünetekben a csempeszkopácsi kert diófájának ágai közt repült az idő, átolvastam az egész nyarat. Mindent, de mindent, amit csak találtam, elég vegyesen (Olcsó Könyvtár, Franklin Társulat stb.). Nagy magyar utazók, vadászok élményszerű leírásai, Lipták Gábor regélő történetei, Benvenuto Cellini lenyűgöző élettörténete, Arany János Toldija, de Gorkij és Maupassant is a diófára költözött velem – AZ EGÉSZ KEREK VILÁG! Móra Ferenc szívet melengető írásai minden bizonnyal az élre kívánkoznának, mint ahogy Sütő András Gyermekkorom tükörcserepei című bűbájos novelláskötete is. Mennyi emberség, hitvallás, az ember sír és nevet egyszerre, amint olvassa! Igenis meghatározó a gyerekkor – kialakul-e a könyvfüggőség, olvasásszeretet, vagy nem, óriási a szülők felelőssége ebben. Nekem minden tekintetben szerencsém volt, sok nyelven beszélő tudós, folyton utazó édesapám, és egy Kodály-növendék dalos kedvű édesanyám is a könyvek bűvöletében élt, gyerekkorom a nagy beszélgetések, sok szép olvasmány, éneklés és gyönyörű emberi pillanatok fényében telt. Bár át tudnék adni ebből a jövő internetfüggő, nem olvasó nemzedékének! Diófákat, rigófüttyöt, sok-sok átolvasott nyári délutánt és téli estét…

Vagy legalább hallgatnák – a hangos könyvek korában – a sok lebilincselő történetet, Szerb Antaltól Gárdonyi Gézáig, Máraitól Nagy Gáspárig. Egyáltalán nem korszerűtlenebb a régi magyar írók sok veretes sora, a történelmi regények, Balassi lírája és a lánglelkű Petőfi gyújtogató sorai, Arany János Őszikéi, balladái.

Legyen az utolsó szó József Attiláé. Gimnazista koromat meghatározó élményem zeng ezekben a sorokban – amelyeket azóta ezerszer el is énekelhettem:

„Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.”
Az olvasás szeretetét, a könyvekhez való hűséget is.