Az út a Várba
Ha az ember leszáll a buszról, három út áll előtte, mint a mesében. Mehet a szerpentinen betonon – akkor beleütközik a modern turistafogadó épületbe, ahol idegenvezetőt kap, és dokumentumfilmet néz, és nincs mese, felküldik az újonnan épült fahídra, ami egyenest az apátságba vezet. Ez így kényelmes is, szép is. De a vállalkozó szellem esetleg fölslisszolhat a döcögős régi kövezeten, a „kanyonban”, ami rövidebb. A falun át vezető, harmadik utat viszont csak a legdörzsöltebb őslakosok ismerik. A férjem minden hajnalban erre járt dolgozni a hét év alatt, amíg itt laktunk. Szerintem ez a legszebb út, a falusi Tabán: kis házak a meredek, kanyargós földutak mellett. Kár hogy olyan elhanyagolt, amilyen.
Szóval följut az ember a Várba. Mert itt így hívja mindenki, a helyiek, diákok és tanárok. Mindenki, aki igazán ide tartozik. Magamban nevetek is rajta, ha azt hallom: „apátság” meg „monostor”.

Az „apátság” és a gimnázium
Géza fejedelem alapította 996-ban, de a templom mai falai az 1137-es, első megmaradt kőtemplom maradványain épültek fel. A csodálatos, gótikus kerengő Mátyás király idején készült el (mise után a gyerekeink rohangálva kerengtek is benne, alig lehetett elkapni őket...) A törökök később elfoglalták az apátságot, és a legenda szerint a templomot istállónak használták. Lehet is látni mindenütt, hogy az arcot ábrázoló konzoldísznek – minthogy az iszlámban tilos a figurális ábrázolás – dühösen leverték az orrát. Az 1600-as évek elején Pannonhalma visszakerült a bencésekhez, akik hamarosan pótolták az orrokat. A 19. században a kor divatja szerinti historizáló átalakítást végzett a templomon egy Storno Ferenc nevű polihisztor. Mindenhez értett, freskókat festett át, és – nomen est omen –, nagy önbizalommal stornózta a középkor sok pótolhatatlan emlékét. A most zajló felújítások talán próbálják majd eltüntetni a néhol igényes, máshol nagyon erőszakos beavatkozásait.
A bencés szerzetesrend ma is virul. Kulturális nyitottságuk irigylésre méltó; a nyaranta rendezett „arcus temporum” fesztivált kultúrember nem hagyhatja ki. Az utóbbi időben anyagilag is igyekeznek saját lábukra állni. A nagyszerű borászat még csak most van felfutóban, és a saját, ősi receptjeik alapján készült teáik, likőrjeik is nagyon népszerűek. (Kiemelném a fantasztikus töltött csokijukat. Feltétlenül egyen, aki arra jár!)
A gimnázium mai épülete az 1930-as években épült. Először Mussolini külügyminisztere után Ciano Gimnáziumnak hívták, majd egy időre a jobb csengésű Dante nevet kapta. Ez a különleges iskola máig csak fiúgimnázium. Egy rövid szakasz volt a történetében (pontosan egy év, 1949, az államosításé), amikor lányok is betehették a lábukat. Vicces nézni a tablót, ahogy büszkén feszít az a néhány blúzos osztálytárs.

Séta a faluban
Az apátság mellett a falu – én mindig úgy láttam – egy kicsit szégyenkezve húzódik meg. (De mit is beszélek, Pannonhalma néhány éve város! Én meg mindig lefaluzom...) Pedig nekünk, akik itt éltünk, legalább olyan fontos volt, mint a Vár. Mert az igaz, hogy Gellért püspök ott fönt, a Várban tanította az ifjú Imre herceget, viszont az én kisfiam meg ide járt oviba az Ildikó nénihez, és itt pletykáltunk anyatársaimmal a Liget cukrászdában, ide jöttünk a családommal ünnepi ebédre a Kolostor étterembe. És hát itt volt a házunk, az a szépemlékű, a „tanári ház”, amit a falu csúnya szája csak „Dallaszháznak” nevezett. Pedig nincs is benne úszómedence.