Ahova a vonat visz
A morvák ugye az a nép, amelyhez a fehér ló mondája kapcsolódik. Akiktől elfoglaltuk a hont annak idején. Volt nekik egy nagy birodalmuk, amely Szvatopluk uralkodása alatt fél Közép-Európára kiterjedt, aztán valahogy szétesett, ahogy az már lenni szokott. És akkor ennyi. Morvák léteznek ma is, de kik ők, és mennyiben különülnek el a csehektől?
Hát erre nagyon kíváncsi voltam, ezért úgy határoztam, hogy felülök a vonatra, és megnézem magamnak ezeket a morvákat.
Na jó, leginkább azért is határoztam így, mert Brno pontosan négyórai vonatútra van Budapesttől, és naponta öt vonat megy oda. Viszont nem tudok róla semmit. Szóval tökéletes hétvégi program.
Fogtam tehát egy sporttáskát, belepakoltam egy vaskos közgazdaságtani monográfiát magyarul és egy vékonyka Henry James-regényt angolul, felhúztam a bakancsomat, foglaltam szobát egy háromcsillagos szállodában (ja, az még a bakancs előtt volt), és felszálltam a hajnali vonatra. Délelőtt 10-kor már a Zelný trhen (a piactéren) vakartam a fejem, hogy most micsináljak.
A piacon vett almát rágcsálva átsétáltam a Námeˇstí Svobodyra, nézegettem a sétálóutcát, ahova csak villamosok hajthatnak be háromszögben találkozó síneken, beültem a cikornyás-reneszánsz palota negyedik emeletén lévő kávézóba, hogy kilássak a térre (nem láttam ki, leszámítva szemben a neonnal kivilágított, 90-es évekbeli űrépületet), lapozgattam az útikönyvet (a Lonely Planet sorozatot részesítem előnyben még mindig), és közben gondolkoztam, hogy hol találom itt a morvákat.
Jobb ötletem nem lévén felgyalogoltam ilberk várába, végigjártam akínzókamrákat, és megállapítottam, hogy a morvákról még most sem tudok sokat, de ezek a Habsburgok nem kispályáztak, az biztos. Aztán lesétáltam a kapucinus kolostorhoz, ahol a kriptamúzeumban végignéztem a több tucat mumifikálódott holttestet, amelyek a pince különleges levegőjének köszönhetően már vagy háromszáz éve egész jó karban vannak. Hát, akapucinusok sem kispályáztak, gondoltam, azzal hirtelen felindulásból degeszre ettem magam a Rebio nevű vega önkiszolgálóban (a Velký alícˇek nevű bevásárlóközpontban van).

Az igazi Trˇebícˇ
Az útikönyvből és egyéb leírásokból úgy tűnt számomra, hogy igazi morva emberekkel kisvárosban vagy falun lehet találkozni, ezért másnap megint vonatra szálltam, és bő egy óra múlva (nagyon bájos erdőkön vezetnek keresztül a sínek) már meg is érkeztem Trˇebícˇ városába. Lehet, hogy innen kapta a nevét a híres Rejtő-hős, az igazi Trebitsch? Nem tudom, de amint elindultam a pályaudvarról a városba vezető lejtős utcán, el is felejtettem ezen gondolkozni. A 40 ezres lakosú Trˇebícˇ a Jihlava folyó mentén fekszik. Van benne egy Szent Prokop nevét viselő bazilika, egy nagy főtér (Karlovo Námeˇstí – Csehországban a legtöbb főteret a szabadságról, Károly királyról vagy Masarykról nevezték el) reneszánsz kori festett házakkal, valamint afelújított zsidó negyed, amely a világörökség része. Ennek a sikátoraiban és titkos átjáróiban elcsavarogtam egy fél napot, olvasgattam a háromnyelvű feliratokat arról, hogy melyik házban miféle foglalkozású emberek éltek, aztán pedig az egyik épületben berendezett panzió éttermében elsőrangú volt a felszolgált pisztráng.
A nevezetességek egyetlen városban sem annyira megejtők, mint a települések fekvése vagy hangulata, levegője, a folyóparti sétány, a gyár a túlparton, a tenyérnyi játszótér, a kilátás a dombtetőről. Trˇebícˇ olyan mély benyomást tett rám, hogy amikor egy évvel később visszatértem még pár napra Morvaországba (szerettem volna valami morvát tapasztalni a néhány ínycsiklandó halételen túl, amiben már részem volt), eleve ott szálltam meg. Nem csináltam semmi különöset, csak sétálgattam az utcákon meg nézegettem akatedrálist. Aztán amikor erre is ráuntam, továbbálltam Jihlavába.

Mahler gyerekkora
Jihlava valamivel nagyobb város, mint Trˇebícˇ: több mint ötvenezren lakják, ésegész sok vonat megy oda. A Masarykovo Námeˇstí valószínűleg Morvaország legnagyobb tere – az egyik végéből alig látni a másikat. A szép, reneszánsz városháza és a sok kedves régi épület mellett van itt egy borzalmas szocreál művház a tér közepén és egy eldugott indiai teázó valamelyik udvarban, meglepően sokfajta teával. A parkosított városfalon félig-meddig körbe lehet sétálni az óvárost, és a park délkeleti vége állatkertbe torkollik. A főtér egyik mellékutcájában található a fiatal Gustav Mahler emlékét őrző multimédiás múzeum, amelyből kiderül, hogy a zeneszerzőnek gyerekkorában hány testvére halt meg, és a többieknek milyen nehéz sorsuk volt, amíg ő Bécsben tanult.
Jihlava levegője nem volt rám olyan jó hatással, mint a trˇebícˇi ájer – igaz, be kell vallanom, hogy amikor ezeket a sorokat írom, pont negyven fokkal van melegebb, mint december végén volt, amikor Jihlavában jártam. (Itt jegyzem meg, hogy az állatkertbe azért nem mentem be, mert nem tetszett a hóban toporgó zebrák látványa.) Szóval megfáztam ott. Ezért hazafelé menet csak néhány órás kitérőt tettem Olmütz felé.
Olmützöt (a német nevét használom a cseh Olomouc helyett. Nem tudom, miért, ezzel az erővel akár Brnót is hívhatnám Brünn-nek, esetleg Berénnek, ami állítólag a réges-régi magyar neve) mindenképp meg akartam nézni. Az útikönyv azt állította, olyan, mint Prága, csak turisták tömegei nélkül. Utóbbi feltétlenül igaz. De Prágához nem hasonlít, inkább egy németalföldi egyetemi városhoz. Szívesen tanultam volna itt.
Olmütznek két főtere van, a Horní (felső) és a Dolní (alsó), egymás közvetlen közelében. A Horní Námeˇstí közepén van a csicsás, rózsaszín, 14. századbeli városháza, amelyet egy órán keresztül volt alkalmam csodálni anélkül, hogy bárki megzavart volna egy kéregető utcazenészen kívül. Avárosházán van egy pont olyan középkori orloj (asztronómiai óra), mint a prágai Óváros téren, amelyben a második világháború utáni restauráció során a királyi és egyházi figurákat lecserélték, így azóta asztalosok, földművesek és más kétkeziek mozgatják az időt, amúgy munkásmozgalmi módra. Az óvárosban nagyon kevés a párhuzamos utca. Aki csak annyi időt tölt itt, mint én, annak érdemes egy pillantást vetnie a Szent Vencel-katedrálisra – elvarázsolt patakparti sétány vezet oda a városfal mentén a Dolní Námeˇstítől. A Café 87-ben a Prágához szokott turistát is kellemes meglepetés éri: a forró csokoládé mellett forró gyömbéres limonádé, még forróbb almalé és változatos sörkoktélok közül válogathattam, mielőtt a kávézó előtt elhaladó kettes villamosra felpattanva visszazötyögtem volna a pályaudvarhoz, hogy elérjem a vonatot, és Brˇeclavban még idejében át tudjak szállni Pest felé.
Na. Ez tökjó volt. De mi a helyzet a morvákkal?

• Brnóba a vonatjegy oda-vissza 8000 Ft körül van. (mav-start.hu) Autóval kábé 3 óra a326kilométeres út, útdíjakkal együtt nagyjából 54euróba kerül. (viamichelin.com)
• Egy cseh korona durván 11 forintot ér. (mnb.hu)
• A szállodákban a reggeli általában benne foglaltatik az árban. Szálláskeresők: travelport.cz, limba.com, south-moravia.info, travellers.cz
• Információk Olmützről: tourism.olomouc.eu, Jihlaváról: tic.jihlava.cz/en, Trˇebícˇről:
• A negyven fölötti korosztályból nem sokan beszélnek nyelveket. Németül még mindig valamivel többen tudnak, mint angolul.

Szöveg: Eörsi Sarolta, fotó: europress. Ez a cikk a 2011. évi szeptemberi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.