Till Attila műsorvezető – számos televíziós díja van, a Propaganda című kulturális műsorért 2004-ben Pulitzer-emlékdíjat kapott. TV2-es munkái mellett jelenleg első játékfilmje, a Pánik utómunkálataival foglalatoskodik (márciusban mutatják be a mozik).

Piroch Gábor néhány hete nyomta a kezembe Kaszkadőrnek születtem című életrajzi művét. Nem tudom, a nőknek mit mond, ha egy pasi kaszkadőr − engem lenyűgöz! Ráadásul Gábor a magyar filmgyártásból indulva lett a világ egyik leghíresebb embere a veszély terepén. Őszinte, jó mesélő, számos személyes sztorin keresztül vezet a nagy amerikai szuperprodukciók világába. Engem szórakoztat, ha például megtudhatom, hogy a magyar kaszkadőrök terjesztették el a világban a snóblizást! Isteni „női” könyv, nem? Nagyon becsülöm a kaszkadőröket, és ilyen magyar könyv még nem született róluk.
Imádom a történelmet: csatákról, várakról, fegyverekről szóló könyvek hevernek szanaszét az asztalomon és felpolcozva a fal mellett. A Mohács volt az első könyv, amely mélyebben is felkeltette érdeklődésemet a magyar történelem iránt. Ez egy vaskos kötet – a Nemzet és Emlékezet sorozatból – számos eredeti levéllel, beszámolóval és tudományos tanulmánnyal. Hátborzongató, érzékletes kép alakul ki az 1500-as években uralkodó magyar helyzetről, arról, hogyan pusztult el Mátyás király jól működő birodalma, hogyan keveredett egyre nehezebb történelmi helyzetbe az ország. Tanulságos olvasmány, mert a magyarok akkori széthúzó politikája, a rengeteg acsarkodás (amely végül a  török kezére játszotta az országot) a mi korunknak is jellemzője. Tanuljunk saját történelmünkből!

Háborús könyveimből R. G. Grant: Csaták – A fegyveres küzdelem 5000 éves története az egyik kedvencem. Semmi felesleges történészi vacakolás, gyors, lényegre törő szövegecskék és sok-sok kép. Maga a kikapcsolódás a rengeteg kard és puska között lapozgatni. Még véletlenül sem akarom ezt a színes, vérszagú gyűjteményt összevetni egy remek regénnyel – bár sokaktól eltérően nem nézem le eleve ezt a műfajt. Védje meg magát a könyv fülszövege: „A történetírásban megörökített első csatát a kánaániták vívták az egyiptomiakkal Megiddónál, de a garantált kölcsönös megsemmisítés koráig a hadviselés pontosan olyan régi, mint maga az emberi történelem. A Csaták ezt a figyelemre méltó, bár kegyetlen és félelmetes történetet örökíti meg hitelesen.” Nagyszerű, már be is raktam a kosárba, és alig várom, hogy otthon elvonuljak a zajos családtól egy kicsit „csatázni”.
Az Isteni téveszme gyönyörű ezüstborítású kötete kitüntetett helyen trónol az íróasztali káoszom tetején − de még egy sort sem olvastam belőle. Na, majd a filmem befejezése után! Régóta szeretem Richard Dawkins angol génkutatónak a tudomány népszerűsítését célzó írásait. Először az Önző gén került a  kezembe, és azonnal rabul ejtett a tudós karakteres, élcelődő, kritikus stílusa. Nagyon szórakoztatóan ír komoly dolgokról. Sosem felejtem el egy sorát: csak két dolog örök ezen a világon, a gének és a gyémántok! Imádom, ha olyasmit olvashatok, ami gondolkozásra inspirál, ami sok száz kérdést juttat eszembe az élettel kapcsolatban. Számos tudós kritizálja Dawkins munkásságát – de az olyan típusú kérdésekre, hogy „van-e isten?”, „mi köze az evolúciónak a valláshoz és a  jósághoz?”, Dawkins számunkra is érthető választ ad ebben a könyvében.

Szöveg: Till Atilla, Cikkünk a 2008. februári Évában jelent meg.