Belenyúlok színdarabokba, néha saját darabokat is jegyzek; mindezt a bátyámmal, Jánossal, aki meg is rendezi őket, szerintem jól. Nem vagyok különösebben híres, ami jó, mert akkor olyanokat kéne ide írnom, hogy „ha nem mantrázok át heti 3,68 könyvet, úrrá lesz a manuális depresszió”.
A 22-es csapdája Joseph Hellertől. Kábé 13 lehettem, és ma is emlékszem arra a döbbenetes érzésre, ahogy befejezem egy csehszlovák buszon: a vége annyira antiszociális, annyira ellenkezik mindenféle közösségi tudattal (a nemzet háborúja vs. az egyén léte), és rájövök, hogy sajnos igaza van. Hogy ahősök mind meghaltak, és aki meghalt, az halott. És amit alegvégén képvisel a főszereplővé váló Orr, hogy legyél sokkal rafináltabb, mint a többi, és rakd zsebre a világot – ez borzasztó sokat jelentett nekem, és hazudnék, ha nem jelentene még most is.
Ha bárki elkezd egy idézetet P.G. Wodehouse Forduljon Psmith-hez! című könyvéből, én folytatni tu-dom. Aki nem olvasta, azonnal akönyvesboltba, és hajrá! Egy: ez a világ egyik leg-könnyedebb regénye, nincs benne semmi komoly, sőt amodern költészetet is csak arémségei miatt emlegeti párszor. Kettő: ez a világ egyik leghumorosabb könyve, egyes részeknél még most is kicsordul akönnyem – Wodehouse úgy ír, mint az álom. Három: létrehozta az egyik legszebb karaktert avilágirodalomban: Psmith, az örök nyugodt, aki örök szeretettel, szarkazmussal, vidámsággal, fölényességgel néz bele a világba. Azt hiszem, hasonló okok miatt vagyok oda Mark Twain Huckleberry Finnjéért is.
Az arany virágcserép E.T.A. Hoffmanntól mindig is kedvencem volt. Van ugye a hétköznapok rideg világa (amiben oly hosszasan vájkáltak az orosz realisták, lelkük rajta), de a főszereplő Anselmus diák felfedezi, hogy mind emögött csoda meg szép-ség van, amiért éppenséggel még élni is érdemes (nem pedig öngyilkosnak lenni, mint az orosz realisták meg a főhőseik). Hogy érthető legyek: azt tanácsolja, hogy amikor legközelebb fénymásolsz, nézd, hogy milyen vonalakat von a fény a falon. Meg vedd észre a szépet a fa levelében, a járda repedésében, az esőfelhő szürkeségében, az irodád ablaküvegében. Azaz tessék minél többször neked is felfedezni a jelenben a csodát, hogy milyen jó, hogy éppen most létezel. Ádáz egy könyv!

A Zsoltárok könyvét nyugodt szívvel ajánlom hithű ateistáknak is: 3000 év szűrőjén keresztül hozzánk érkező tanácsok arról, hogy hogyan érdemes élni. A 150 zsoltár mind különböző, az én kedvencem pont a századik, és egyszerűen arról szól, hogy legyél vidám meg jókedvű, a megváltoztathatatlanba pedig törődj bele. Nem jó tanács? Mindig derülök az embereken, akik a dugó vagy az időjárás miatt morognak: ezzel az erővel a gravitáció szapulására is pazarolhatnák az energiáikat. Szóval legyél vidám, még akkor is, ha éppen nagyon nagy a baj: még mindig jobb jókedvűnek lenni, mint olyan utálkozó embernek, akit – emlékszel? – gyerekkorunkban furcsállva kinevettünk, és akivé eszünkben sem volt válni.

Szerző: Mohácsi István, Portré: Batár Zsolt, Tárgyfotó: Ribánszky Kata, Jágfai Eszter
Ez a cikk Életem könyvei címmel az Éva magazin 2010. évi augusztusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.