9 netező bevallotta, hogyan állt bosszút a főnökén, miután felmondott
„Ami azt illeti, ez volt életem legrosszabb munkahelye. Rengeteget dolgoztam, de nem fizették meg, sokat kellett utazni, de nem kaptam céges autót sem. Sokszor kerültek be új telefonszámok a céges mobilomba az ügyfelektől, akikkel tartottam a kapcsolatot. Az összes névjegy szinkronizálva volt a Gmail-fiókommal, így itt tároltam a számokat is. Egy ponton a vezetőség úgy döntött, hogy felesleges a munkám, majd végkielégítés nélkül elküldött. Az első dolgom volt, hogy kitöröltem a névjegyzéket, nem sokkal később fel is hívtak, hogy hol találják meg a telefonszámokat. Mondtam, hogy nem tudok segíteni, hiszen már nem dolgozom nekik.”
„A főnököm szóba sem állt velem, mert rájött, hogy a felettesével együtt dolgozunk egy projekten. Nagyjából egy hónap telt el, amikor elegem lett a gyerekes viselkedésből és felmondtam. Mikor alá akartam írni a felmondó levelem, azt mondta, hogy túl elfoglalt, nem tud fogadni. Ekkor a feletteséhez fordultam, akinek elmondtam mindent a velem kapcsolatos bánásmódról. Azóta az egykori főnököm sem dolgozik már a cégnél.”
„Az egykori felettesemet elküldték etikai okok miatt, a főnököm viszont megnyitotta a pozícióját és úgy döntött, felvesz még 3 embert, míg én szabadnapon voltam, ahelyett, hogy engem léptetett volna elő. Mivel a felvett személyeknek nem volt tapasztalata, nekem kellett betanítani őket. Én viszont nem tettem meg mindezt, ehelyett felmondtam, és elvileg fél évbe került, mire újra ugyanolyan szinten kezdtek teljesíteni, mint előtte.”