Egyedül kellett felnevelnem, de biztosan ő is büszke lenne rá...

Egyedül kellett felnevelnem, de biztosan ő is büszke lenne rá...
Forrás: getty images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

"

"Boldog lenne, ha látná milyen felnőtt vált a lányunkból."

Péter és Hanna közt elválaszthatatlan apa-lánya kötelék alakult ki a hosszú évek alatt, bár ahogy az édesapa meséli, az egész olyan mintha egyik napról a másikra történt volna. Hanna most lett 21 éves, vagyis pontosan 16 éve élnek ketten, mióta a lány édesanyja tragikus balesetet szenvedett. Az ő igaz történetük következik.

Hanna ötödik születésnapját ünnepeltük, mindenki mérhetetlenül boldog volt. Aztán egy héttel később jött a felfoghatatlan, a feleségem súlyos autóbalesetet szenvedett, ennek következtében pedig több mint 3 hónapra kómába került, amíg egy napon a szervezete feladta a küzdelmet. Kemény napok voltak, szinte minden órámat a kórházban töltöttem, amíg a szüleim vigyáztak az összezavarodott és az anyját akaró kislányomra. Miután örökre elengedtük Ágit, hirtelen úgy éreztem, hogy itt a vége, fogalmam sincs mit csinálhatnék.

Kép
forrás: getty images

Tudtam, hogy Hanna nem veszítheti el mindkét szülőjét és bár borzasztó állapotban, de igyekeztem tenni a dolgom: apa voltam. És anya is, egy személyben. Persze őt pótolni képtelenség lett volna, ezt mindenki jól tudta, aki csak látta korábban a családunkat.

A munkahelyemen igen sokáig tolerálták a távollétemet, aztán azt is, hogy munka közben sem vagyok önmagam, de egy évnél tovább már nem húztuk ki együtt, fel kellett mondanom. Túl sok emlék kötött az addigi időszakhoz, Ágit szinte mindenki ismerte és én már abba is belefáradtam, hogy valaki szánakozó tekintettel néz rám. Nem mintha hálátlan lennék, de a gyász elképzelhetetlenül durva dolgokra képes, volt, hogy teljesen kifordultam magamból.

Az első két-három év szörnyű volt, megértetni Hannával az új felállást: azt, hogy már semmi sem lesz a régi. Ez talán nekem még jobban fájt, mint neki.

Kép
forrás: getty images

Végig a szüleimbe és a legjobb barátaimba kapaszkodtunk, utóbbiakkal minden évben elmentünk nyaralni és síelni, évközben kirándulni, ahogy azelőtt is. Lett új munkahelyem is, és őszintén jól esett, hogy az új emberek nem a családi hátterem tudatában ültek le velem dolgozni. Persze sosem titkoltam mi történt velünk, csak egyszerűen megpróbáltam úgy felfogni, hogy „mi ketten vagyunk most az új normális”. Már így vagyunk egy család.

Az iskolás évek döcögősen indultak, Hanna ugyanis napról napra az arcába kapta a „kerek egész családmodellt”, hazaérve sokszor faggatózott arról, hogy milyen volt az ő anyukája és hogy vajon lesz-e neki másik. Persze milyen legyen egy általános iskolás gyerek, ha nem kíváncsi, nem igaz?

Kép
forrás: getty images

De mindeközben én elképzelni sem tudtam, hogy más nőre nézzek, főként azt, hogy valakivel még egyszer összekössem az életem. Féltem és féltettem azt a köteléket is, amiért addig olyan keményen megdolgoztunk, egyszerűen nem álltam készen ennél többre.

Hanna csodálatos kiskölyök volt, mindig érdeklődéssel és jól tanult, a tanárai imádták, számtalan versmondó versenyt nyert, megtanult lovagolni és ritmikus sportgimnasztikára is járt a barátnőivel. Szerencsére egy teljesen átlagos kislány életét tudta élni és boldog vagyok, hogy ezt biztosítani tudtam számára, még ha küzdelmesen is. Spanyol kéttannyelvű sulit választott a középiskolás éveire és jobban nem is dönthetett volna, hiszen fantasztikus a nyelvérzéke.

Itt ismerkedett össze egy kis évfolyamtársával, akivel jó kamaszként minden erejükkel azon fáradoztak, hogy összehozzanak egy randit nekem és a lány elvált édesanyjának. Mint később megtudtam, ez ellen nem csak én tiltakoztam foggal-körömmel évekig, hanem a hölgy is. Aztán eljött a ballagás ideje és arra eszméltem, hogy a „kislányom” egyetemista lesz, méghozzá nem csak itthon, hanem Spanyolországban is. A nagy felvételi körüli lázban mégiscsak sikerült összetalálkoznunk az említett hölggyel „szülői kupaktanács”címszó alatt és meglepő módon, hamar kölcsönös szimpátia alakult ki köztünk. Rájöttünk, hogy a gyerekeink iránti rajongáson kívül még számtalan közös van bennünk, így ha félve is, de elkezdtünk randizgatni.

Kép
forrás: getty images

A lányok most már második évüket tapossák az egyetemen és hamarosan hosszabb időre elköltöznek a napsütéses spanyol honba. Mi apró léptekkel haladunk: fontolgatjuk az összeköltözést, de semmit nem kapkodunk el, mindketten túl sokáig voltunk egyedül ahhoz, hogy ez csettintésre menjen.

Néha még ma is beszélek a feleségemhez, ha kimegyek a temetőbe, vagy ha rápillantok a fényképére egy régi albumban. Ilyenkor elmesélem neki, hogy milyen büszke vagyok Hannára, hogy ilyen csodálatos gyerek lett és hogy napról napra fantasztikusabb felnőtt válik belőle. Hihetetlen belegondolni, hogy majdnem 20 éve egyedül nevelek egy gyereket és hogy nem buktam meg szülőként, bár sokszor voltak hullámvölgyeim, kételyeim és bizonytalanságaim ezzel kapcsolatban. Ma sem csinálnám másképp, bár soha többé ne sodorjon ilyen akadályt elénk az élet. Köszönöm a lányomnak, hogy mindig bízott, kitartott, szeretett. És hogy felnőtt korában is büszke, boldog édesapja lehetek.

Napi horoszkóp augusztus 19.: a Kosok komoly elhatározásra jutnak, a Bakoknak régi álmuk válhat valóra

A hét utolsó napján is érdemes elolvasnod a horoszkópodat, hisz a csillagok ismét üzentek!

Napi horoszkóp augusztus 18.: a Bikák fontos döntés előtt állnak, az Oroszlánok bonyolult ügyet oldanak meg

Hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

A legötletesebb DIY suliscuccok iskolakezdésre, ha spórolnál egy keveset

Az iskolakezdés nem csak a szülőket és a gyerekeket, de a pénztárcát is igencsak leterheli. Ha idén ősszel spórolnál valamennyit miközben tök jól szórakozol a gyerkőcökkel, van néhány remek tippünk!

Magyar lelet A Világ Múmiái kiállítás legérdekesebb szenzációja

Tudtad, hogy ennek az utazó kiállításnak az egyik legérdekesebb szekciója a természetes módon mumifikálódott váci múmiából áll?

A legkedvesebb filmjeink, amikben felcsendülnek Aretha Franklin ikonikus dalai

Aretha Franklinre, a soul királynőjére emlékezünk most, a számunkra legkedvesebb dalaival és a legkedvesebb filmjeinkkel, amelyben felcsendültek.

Te hány hét, hónap vagy év alatt jutsz el a szakításig?

Ha a szerelem helyébe egymás rombolása lép, csak idő kérdése a szakítás – vélnénk. De a „se vele, se nélküle” állapotban éveken át, sőt, akár örökre megragadhat egy kapcsolat.

Idén nem csak mi, a mozgássérültek is szuper helyről nézhetik a budapesti tűzijátékot!

Nem tudod, hogy idén honnan érdemes nézned a tűzijátékot és hogy milyen járművel tudod majd megközelíteni a helyszínt? Akkor segítünk! Abban az esetben pedig, ha van mozgássérült ismerősöd, továbbítsd neki is cikkünket, tudniillik idén végre rájuk is gondoltak!

Napi horoszkóp augusztus 17.: a Szüzek teljesen új dologban próbálhatják ki magukat, a Skorpiók lenyűgözhetik a környezetüket

A hét utolsó munkanapján is érdemes néhány percet szánnod a horoszkópodra, hisz a csillagok ismét üzentek!

Meghalt Aretha Franklin

A világ egyik legkülönlegesebb hangú énekesnője, Aretha Franklin hosszú betegség után 76 évesen elhunyt.

Hány éves kortól "ér" otthon hagyni a gyereked? 3 anyukát kérdeztünk

Egy hazai kutatás* szerint a magyar szülők többsége 10-13 évesen hagyná otthon először felügyelet nélkül gyermekét, szabadidős programra pedig csak 14 éves kor felett engednék el őket egyedül. Jól hangzik, csak épp a magyar szülők többsége dolgozik.

Cukkinit a zöldborsófőzelékbe?! De még mennyire!

Így lesz természetesebb módon szénhidrátszegényebb és még finomabb zöldborsófőzeléked.

Te vagy a legjobb barátod? Akkor ne mondd magadra, hogy „jaj, de hülye vagyok"

Iskolás srácok ballagnak az utcán. – Akkora egy barom vagyok! – mondja a középső, egy szimpatikusan torzonborz kölyök. Nagyot csap a kezében cipelt hátizsákra. – Tudtam a megoldást, mégis elszúrtam a dogát! – Ekkora idiótát még nem látott a világ – vicsorogja, és dühös futással köszönés nélkül maga mögött hagyja a többieket.

A dinnyemag az új chia: finom, egészséges és még fogyaszt is!

Kétféle ember létezik: az egyik, aki megeszi a dinnyemagot, a másik, aki vagy versenyt csinál a köpködésükből vagy kifejezetten a mag nélküli példányokat keresik. De azzal valószínűleg egyikük sincs tisztában, hogy a dinnyemag fogyasztása mennyire egészséges!

Így nevelem a három fiamat arra, hogy egyenlőnek tekintsék magukat a nőkkel

Én csak elmondtam egy sztorit a gyerekemről a szerkesztőségben, erre most írhatok arról, hogyan neveljünk fiúkat úgy, hogy természetes legyen számukra a nemek egyenlősége.

Napi horoszkóp augusztus 15.: az Ikrek nagyon közel vannak a céljukhoz, a Szüzek pontot tehetnek egy bizonyos ügy végére

Ma is érdemes néhány percet szánnod a horoszkópodra, hisz a csillagok ismét üzentek!

Keleti cukkini-uborka saláta

5 perc alatt összedobható isteni saláta cukkini (és uborka) függőknek.

Életem könyvei: Fekete Ernő

Színész. A Budapesti Katona József Színház tagja. Jászai Mari-díjas és érdemes művész, többször elnyerte a Színikritikusok Díját.

Gyümölcspizza és társai: meglepően finom gyümölccsel megbolondított ételek

Én személy szerint sajnos nem igazán vagyok oda a gyümölcsökért. Oké, ez így nem teljesen igaz, hiszen finomnak találom őket, de valahogy mégsem jut eszembe soha megenni egy almát, barackot vagy akár egy szelet dinnyét, csak ha kényszerítenek rá vagy ha belecsempészem őket valamilyen ételbe.

5 tökéletes ajándékötlet borimádó barátaidnak

Időről-időre aktualitást nyer, hogy borimádó barátainkat egy-egy egészen különleges, témába vágó aprósággal lepjük meg. Ugyanakkor ne lepődjünk meg azon, ha keresgélés közben mi magunk is elcsábulunk egy-egy csábos boros kiegészítő láttán. Íme, 5 tökéletes kiegészítő, mellyel bármikor örömet szerezhetünk borrajongó barátainknak (vagy akár saját magunknak).

Kövess minket

Most 3 lapszám csupán 1.185 Ft-ért rendelhető elő!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem