10 dolog, amire tényleg képtelenség előre felkészülni az anyasághoz

10 dolog, amire tényleg képtelenség előre felkészülni az anyasághoz

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

P

Pedig milyen jó lenne! - őszinte írás a joy.hu szerzőjétől.

Kevés olyan szerencsés nő létezik, aki a terhessége alatt ne kapna egy halom remek tanácsot ismerősöktől, rokonoktól, gyerekesektől és gyermektelenektől a babavárásról, a szülésről, no és persze a gyermeknevelésről. Amikor állapotos lettem, próbáltam kevés dolgon felhúzni magam, lazán venni a bölcseleteket, de bevallom, mindig felbosszantottak a „most aludj, mert később úgysem fogsz” jellegű mondatok.

Most anyaként azonban kicsit más színben látom a dolgokat, és beismerem, lehet, hogy túl szigorú voltam néhány jóakaróval szemben. Mert gyermek nélkül a boldog párok kipihent és szabad életét élve el sem tudtam képzelni, milyen az, amikor hetek óta képtelen vagy egyhuzamban hét órát aludni, s milyen az, amikor folyamatosan beteg vagy, mert mindig mindent elkapsz a gyerektől. És ez csak két dolog, amire az ember lánya nem is gondol, amikor babát vállal.

Ezért összeszedtem, mik azok a dolgok, amikre bizony szuper lenne valahogyan felkészülni – tudom, szinte lehetetlen, de mégis…

Olvasd el ezt is!

Nem tudsz egy jót aludni

Persze ez nem teljesen igaz, mert sok olyan szerencsés anyukát ismerek, akinek a csecsemője már egyhetesen végigaludta az éjszakát, és ebből még a fogzás sem zökkentette ki. A mi fiunk is mintababa volt, 3 hetesen már 12 órát aludt egyhuzamban, az első fogak érkezése óta azonban egy kezemen meg tudom számolni, hány éjszakát aludtunk végig… És a nem alvás bizony kínzó tud lenni: nem 1-2 napról beszélek, hanem arról, amikor hónapok telnek el, és még mindig nem sikerül…

gif

Hetekig tartó remetelét, ha beteg a gyerek

Ha dolgozol, de van segítséged, akkor neked erről fogalmad sincs, amennyiben viszont te vagy a legtöbbet a kicsivel, akkor biztosan tudod, mi történik egy kis láz vagy orrfolyás esetén. Az első komolyabb láz vagy torokgyulladás úgy kikészít, hogy konkrétan rettegsz, mi lesz a picivel – persze a sokadik ilyennél már ezt is megtanulod kezelni. De ott van még a bezártság is: egy jóérzésű anya ilyenkor bizony nem viszi a gyermeket sem játszóházba, sem zenebölcsibe. Akik ezt mégis megteszik, azoknak ezen úton is köszönöm, hiszen más kölyköket is megfertőznek, ráadásul a saját gyermeküknek sem tesznek jót, ha betegen közösségbe viszik őket. Szóval ilyenkor maradnak az otthoni programok, esetleg egy kis séta, ha épp nem lázas a gyerek – ha pedig ez hetekig eltart, akkor tuti, hogy te sem viseled jól a dolgot. Ráadásul ha a barátok is gyerekesek, akkor ők is elmaradnak ilyenkor, hiszen senki nem viszi szívesen a kicsiket betegek közé…

Ha beteg leszel, az tényleg brutális

Az anyák immunrendszere elvileg kőkemény, hiszen nekünk akkor is helyt kell állnunk, amikor az apukákat egy laza nátha is ledönti a lábáról. Előbb-utóbb a mi immunrendszerünk is erősebb lesz, viszont ha lebetegszünk, az maga a pokol. Mert egy matricaüzemmódba kapcsolt, dackorszakos kétéves mellett viszonylag keveset pihenhet az ember, ha pedig mégis megtenné, akkor tuti, hogy elszabadul a pokol…

gif

Kosz és morzsák mindenütt

Bevallom, ehhez nem könnyű hozzászokni. Mert egy épp az önállóan evés művészetét tanuló kisgyermek mellett komoly mennyiséget kell takarítani ahhoz, hogy a lakás valahogyan kinézzen. Egy idő után ez pedig tényleg idegőrlő tud ám lenni…

Igazi kihívás kicsit egyedül lenni

Na jó, a déli alvás – ha idő előtt le nem szokik róla a kicsi – erre nyújt némi lehetőséget, de napközben alapvetően szinte megoldhatatlan, hogy egyedül zuhanyozz vagy menj ki a toalettre. Persze ehhez is hozzá lehet szokni, amikor pedig te a vécén ülsz, ő pedig az öledbe kéredzkedik a kedvenc mesekönyvével, az meg tényleg irtó cuki!

gif

Jobban érdekel az időjárás, mint az, hogy ki mit viselt az Oscaron

Amíg nincs gyerek, csak felkapsz egy esernyőt, gumicsizmát, és kábé ennyi a változás egy átlagos hétköznapon. Persze jobb a kellemes napsütés, de azért nem esel letargiába egy kis esőtől. Ha viszont gyerek van, akit érdemes gyakran szellőztetni, hogy kellően kifáradjon a nap végére, akkor hirtelen nagyon lényeges lesz, hogy milyen időt mondanak. Amikor pedig napokig csak esik, és a gyerek is beteg, akkor az tényleg maga a pokol. Neked is és neki is…

Meg kell tanulni főzni

Megértem, ha két emberre még nem főz egy mai fiatal nő, aki a karrierjét építgeti és sokat dolgozik, azonban ha már egy gyerekről is gondoskodnia kell, akkor egészen más a helyzet. Az elején még nincs gond, hiszen ott az anyatej, esetleg a tápszer, ám egy idő után bizony el kell kezdeni a főzőcskézést. Sokan szavaznak az üveges ételekre, ami nem feltétlenül a legjobb, de tény, hogy elég sok időt lehet vele megspórolni, ám ez sem tarthat örökké: egy másfél-kétévest már kínzás ilyen ételekkel etetni, szóval marad a főzés…

gif

Jöjjön már a tavasz!

Vajon vannak olyan mázlista anyukák, akiknek a gyereke szeret öltözködni, és nem torkollik borzalmas visításba a harisnya és az overall felvétele? Ilyenkor a heteket számolom, vajon mennyi időt kell még kibírni a nyárig…

Ha a gyereknek rossz kedve van, neked is az lesz

Hacsak nem vagy szupermami, aki egy durván bal lábbal kelt gyereket angyallá tud változtatni. Én nem vagyok az, pedig iszonyúan igyekszem, és akármennyire is próbálkozom, egy ilyen nap végén nekem is kicsit elegem lesz az életemből. Magamat hibáztatom, mert #szaranya vagyok, és az estémet azzal töltöm, hogy azt guglizom, vajon hogyan tehetném boldogabbá a kisdedet. Aztán másnap angyalként kacagja végig a napot, nekem meg minden rossz kimegy a fejemből, de azonnal…

Nézd meg a galériánkat> 13 kép
Cenzúrázatlan valóság: egy anyuka megmutatta milyen is valójában az anyaság első 2 éve
A 9 legjobb gluténmentes liszt azoknak, akik szeretnének hasznos tápanyagokhoz hozzájutni

A megfelelő szénhidrát-bevitel nem mindig könnyű, ha az ember gluténérzékeny, ráadásul sok gluténmentes termék rendkívül alacsony tápanyagtartalommal bír.

Közkívánatra: íme Margaret Atwood híres citromsodója

Igazából nem is olyan nehéz elkészíteni ezt a sült citromsodót, amely A szolgálólány meséje és más híres regények írónőjének legismertebb specialitásai közé tartozik.

10 probléma, amit csak az ért, aki fiatalabbnak néz ki a koránál

A fiatalos külső bizonyos helyzetekben áldás, de nem kevés kellemetlen szituációt is átélhetsz miatta. A joy.hu összeállítása.

Mi történik akkor, ha babérlevelet égetsz? Valami fantasztikus dolog!

A babérlevél az egyik leggyakrabban használt fűszernövény, amelynek ráadásul számtalan jó tulajdonsága van. Amellett, hogy felturbózhatjuk vele az ételek ízét, az egészségi és mentális állapotunkra is jó hatást gyakorol.

6 nosztalgikus dolog, amit te is csináltál a barátnőiddel gyerekként

Az idő csak úgy repül, ezt pedig az bizonyítja igazán, ha felidézed, milyen más volt az életed általános iskolás korodban. Ennek kapcsán a joy.hu most egy kis időutazásra hív.

Napi horoszkóp július 20.: a Bikák elégedettek az eddigi teljesítményükkel, az Oroszlánok zsúfolt nap elé néznek

A hét utolsó munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, mert a csillagok mára is üzentek!

Jé, te tudtad, ki küldte az első spam e-mailt?

És azt, hogy kinek köszönhetjük a "spam" elnevezést?

4 bosszúálló csillagjegy, aki nem fél revansot venni

Jobb, ha vigyázol azokkal az emberekkel, akiknek felkerült a listára a horoszkópja, mivel ők sok esetben a megbocsátás helyett inkább a bosszút választják! A JOY cikkéből kiderül, pontosan kikről is van szó.

Tippek kezdőknek: a műanyagmentes(ebb) életért, amit illene neked is elsajátítanod

Műanyagmentesen élni sajnos nem könnyű, hiszen az ebből készült használati tárgyak olyannyira részesei lettek mindennapjainknak, hogy szinte már el sem tudjuk képzelni az életünket nélkülük. Holott számtalan alternatívát találhatnál, amelyek kevésbé vagy egyáltalán nem szennyezik a környezetünket.

5 ok, amiért mindig valami édességet kívánsz ebéd után

Egyszerűen nem tudod elképzelni, hogy ne egyél valami édességet ebéd után? Képtelen vagy szkippelni a desszertet, vagy ha mégis kihagyod, utána leküzdhetetlen sóvárgás fog el egy kis csokiért? Most kiderül, mi állhat ennek a hátterében és hogyan küzdheted le az édességmániádat.

Napi horoszkóp július 19.: a Kosok a tökéletességre törekszenek, az Ikrek ragaszkodnak az elképzeléseikhez

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok állásából ismét izgalmas dolgokat tudhatsz meg!

Így nézne ki John Lennon és még jó néhány popsztár, ha még mindig élnének

Valaki elképzelte, hogy a popsztárok hogyan néznének ki napjainkban, ha még mindig élnének, és ezt egy remek fotósorozatban mutatják meg nekünk.

6 étel zöldbabból, ami simán kenterbe veri a hagyományos recepteket

Ha szuperfinom és egyben kalóriaszegény fogásokra vágysz, itt az ideje, hogy kihasználd a zöldbabszezont, hiszen a bab amellett, hogy változatosan készíthető, rendszeresen fogyasztva számtalan betegséget kezelhetsz, illetve előzhetsz meg vele.

Napi horoszkóp július 18.: a Rákok munkája végre megtérül, az Oroszlánok felelősségteljes feladattal küzdenek

Ma se feledkezz meg a napi horoszkópodról, mert izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

Fesztiválos ital kisokos: mit mivel lehet keverni, és mivel nem?

Itt a nyár, és vele együtt a fesztiválok szezonja is. A lazítás egyik legjobb módja meghallgatni a kedvenc zenekarod koncertjét, közben pedig meginni egy-két pohár bort. A nagy melegben viszont ennyi is gyorsan a fejedbe szállhat, pláne, ha többfélét iszol, vagy épp olyan italokat keversz, melyek nem jönnek ki jól egymással. Ezért is szedtük most össze, hogy mivel szabad és mivel nem ajánlatos együtt innod a bort.

24 dolog, amit fogadjunk, hogy nem tudtál Margaret Atwoodról

A szolgálólány meséje önmagában is ellentmondásos módon nyugtalanító mű, éspedig az eredeti regény legalább annyira, mint a belőle készült tévésorozat. De mi most a mögötte álló írónőre, Margaret Atwoodra voltunk kíváncsiak.

Napi horoszkóp július 17.: a Kosoknak nehéz döntést kell meghozniuk, a Rákok hirtelen válnak népszerűvé

A csillagok mára is izgalmas üzeneteket tartogatnak, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

50 kcal nem sok! Íme 24 alacsony kalóriatartalmú snack

Ha képtelen vagy lemondani a nassolásról, ha nem bírod ki vacsoráig, de nem mindegy, mennyi energiát tartalmaz, amihez nyúlsz, akkor készítsd be előre egyet-egyet ezekből az alacsony kalóriatartalmú snackekből.

6 felület a konyhában, amelyek tisztításáról valószínűleg te is sokszor megfeledkezel

Mindannyiunknak megvannak a magunk jól bevált tisztítási szokásai, amikor az otthonunk egyik legforgalmasabb helyéről beszélünk, azonban sajnos mindezt sokkal inkább rutinnal, mintsem tudatossággal végezzük. Ez pedig nagy hiba!

Kövess minket

Most 3 lapszám csupán 1.185 Ft-ért rendelhető elő!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem