Kényelemérzet és ízlés dolga? Vagy pusztán arról volna szó, ki mit talál alkalmasabbnak a szexhez? Egy biztos: hálóruhánk többet mond el rólunk, mint egész gardróbunk – beleértve a fehérneműt –, s nincs nő, akit ne hozna lázba a téma. Legelőször is tisztázzuk: a látszat csal, sok buja nő van, aki foggal-körömmel ragaszkodik az egyszerű, szegényházi beütésű pamut hálóinghez. Hogyhogy nem lohaszt le minden szenvedélyt a nyakig gombolt pizsama? (Különben is, mi benne a jó?) Ösztöneink azt súgják: amit a nő az ágyban hord, az legékesebb bizonyítéka valódi jellemének.

Csalafinta slafrok
Negyven-valahány éves, háromgyerekes barátnőm nemrégiben vett magának egy „hálórucit” (ő mondta így) fehér pamutból, halvány rózsaszín mintával – nőies és praktikus, gondolta. Ideális az olyan nő számára, aki szereti a csinos cuccokat, de gondolnia kell a szülői ágyban időnként megjelenő gyerekekre meg a huzatos házra is. Szépen hazavitte a hálórucit, felvette, s már éppen lefeküdni készült, amikor a férje, akinek látása még ma is olyan éles, mint egy vadászpilótáé, felfedezte, hogy a decens hálóing halvány rózsaszín maszatfoltjai valójában a Káma-Szútrából ábrázolnak jeleneteket. A hálóing, amely addig a barátnőm fejében levendulabokrokat idézett fel és álmai zsalugáteres provence-i házát, hirtelen olyan kínos malacsággá vált, mint egy meztelen pasival díszített konyhai kötény. Volt persze nagy vihorászás, de barátnőm a kérdéses tárgyat másnap reggel visszavitte az üzletbe.

Ha van valami, amiben az ember lánya halálosan biztos lehet, hát az az ágy. Pontosabban hogy miben érzi magát jól az ágyban. Van csaj, akinek az a természetes, ha az illatos masszázsfürdő után szatén hálóingbe bújik. Van, aki szeretne ilyen lenni, de akárhogy igyekszik, nem ilyen. Jómagam például elméletben imádom a hálóruhát. Azt nem hiszem, hogy a baby-doll stílus bejöhet nekem, de az egyszerű lány imidzset (sort és valami testhez simuló top) nagyon el tudom képzelni. Tetszik, hogy kikre hasonlítok benne – egy kicsit Jennifer Aniston, egy kicsit Cameron Diaz –, meg hogy nappal szabadidőruhának használhatom. Tisztára, mintha a Jó barátokból léptem volna ki. A valóság azonban az, hogy semmit nem hordok az ágyban s nem is hordtam, amióta csak kiszabadultam a koleszból. Gondoltam, egy nap majd felnövök a kifinomult nő eme jelképéhez – mondjuk lesz egy Gucci márkájú hálóingem vagy valami egyszerű és földhözragadt az Aranypókból –, de ez még hátravan. Vészhelyzetre (influenza télen, víkend fűtetlen vidéki házban) van egy sose néztem meg, milyen márkájú pizsamám meg néhány épphogy takaró pólóm, de leginkább úgy alszom, hogy köztem és a lepedő között nincs semmi. A hálóneműt mint ruházati kategóriát – úgy, ahogy van – kihagytam az életemből.

Az öregedés tünete?
Ennek vannak gyakorlati okai – a pizsamában melegem lesz, kidörzsöli a hónom alját, a hálóing felgyűrődik. Ízlésem alakulásában bizonyára közre-játszott a lustaság: fölöslegesnek tartom, hogy a levetkőzés meg az ágyba dőlés közé beiktassak egy fázist. Attól meg pláne kitör a frász, hogy álmomban zsinórok-pántlikák közé gabalyodjam.
De van még egy tényező, ami miatt nem akaródzik rászokni a hálóingre: valószínűleg nem vagyok hajlandó belátni, hogy felnőttem. Eddigi életemben fel sem merült, hogy az ágyban takargassam magam (egyáltalán, mit kéne takargatnom?), és még ma is irtózom a „lefekvéshez felöltözni” rituáléjától. Ezzel az erővel hasleszorító bugyit is viselhetnék. Tök mindegy, milyen a hálócucc – számomra a legszexibb darab sem egyeztethető össze az önmagamról alkotott „szexi nő” képpel. Hangsúlyozom: nem csak a szex tart vissza az éj-szakai hálóruhától (meztelenül aludtam szingli koromban is, amikor senki nem osztotta meg velem az ágyam). Én egyszerűen csak kellemesen akarom magam érezni, akárcsak a hálóinges vagy a pizsamás nők. Akinek a hálóing fekszik, az úgy érezné magát meztelenül a párnák közt, mint smink nélkül egy partin. A pizsamapártiak frászt kapnának a lábukat meztelenül hagyó hálóingtől, hiszen a fenekükre domboruló alsóban sokkal nagyobb az önbizalmuk.

Nincs szabály
Azért az nem olyan szimpla kérdés, hogy ki mit hord. Akárhány nőt kérdezel, egész más választ fogsz kapni, mint amit vártál. A divatmajmok pizsama felsőben térnek nyugovóra, a szexi nagymenők csipkés-fodros hálóingben – amilyenben Julie Andrews feszített annak idején A muzsika hangjában. A minap a Félig üres című filmet néztem dévédén, és felfigyeltem rá, hogy Larry felesége, Cheryl csillogó selyempizsamában ül az ágyban, s a pizsamán – na ezt kapd ki! – madáretetők vannak. Valamelyik stylist úgy gondolhatta, hogy Cheryl típusához jól megy ez a harsány, bumfordi minta, és tessék, beletrafált! Pedig voltaképpen melléfogásnak tűnhet, ha a ruhatervező egy egész nap piperészkedő, gazdag Los Angeles-i nőre ilyen vicces göncöt aggat – és mégsem az. Mert a hálóholmiban éppen ez a lényeg. Hogy sose lehet tudni. Hogy nincs kapcsolat a pénz, a társadalmi osztály, a stílus, a szexuális aktivitás hőfoka és az éjszakai viselet között.
Szöges ellentétben azzal, amit belénk sulykoltak (hogy a hálóing pontosan olyan ruhanemű, mint mondjuk a kisestélyi, amit minden hódításra törekvő nő a lehető legnagyobb hatékonysággal használ ki a férfiak letaglózására), ez a darab éppenséggel az egyetlen olyan része a női gardróbnak, amelyet a női nem csak és kizárólag a maga kedvére vásárol. Lehet, hogy nem mozgok az élversenyzők között, de én nem ismerek olyan embert, aki szatén-csipke kreációkban bújna ágyba. Sokunknak van néhány fodros-bodros csecse cucca mézeshetekre vagy házassági évfordulós kiruccanásokra, de ezek a csomagolásból sem igen kerülnek elő. Szeretünk róla fantáziálni – reggeli az erkélyen csokoládészínű szaténban töltött éjszaka után –, de lefekvéskor már valahogy szétválik az istennőjelölt és a földhözragadt nő, vagyis mi magunk.

A férfi és a hálóing
Egy egész iparág szorgoskodik azon, hogy a nők vonzóbbak legyenek a selymes ágyneműben – és néha tényleg érdemes elcsábulni egy luxus alsóneműszalonba, nehogy kihagyjunk egy ki-hagy-hatatlan élményt. Mindenesetre a legjobb mindkét esetre felkészülni. Mindazok okulására, akik velem együtt beleragadtak megrögzött hálóingszokásaikba, egy kis kutatást végeztem. A pizsama, főként a virágmintás, szívünk királyától kíméletlenül megkapja az „Ugye nem ebben akarsz lefeküdni?” megjegyzést. (Ezt előre megjósoltam. A pizsama jól mutat a filmekben, de valójában kizárólag fiatal, ruganyos lányoknak ajánlott, akik csak az egyik felét viselik a fridzsiderben kotorászva.) Az elöl pliszírozott, konzervatív szaténcsoda hímnemű oldalról hitetlenkedő ámulatot idéz elő, és „egy kicsit apácásnak” minősül. (Ezúttal sem vagyok meglepve. A szűzies novíciadarab egyeseken jól állhat, de nem lapos mellű negyveneseken.) Hiába érzem esélyesnek az 50-es éveket idéző, nőies és elegáns selyem kombiné hálóinget (Elle MacPherson Intimates), férfioldalon ez is vegyes reakciókat vált ki: egyfelől a hajdani nagy dámákat idézi (jó), de túlságosan ruhaszerű (rossz). A tanulság: nem tetszik az a hálóing, amely olyan, mint egy koktélruha.

A minap Londonban járva betévedtünk egy nem túl olcsó nőcibutikba. Itt találtam rá a hálóingre, ami a kedvencem lenne, ha lenne: egy hosszú, fehér pamut, kombinészerű, úgynevezett halterneck (vagyis nyakba akasztós) darabra a Bodastól. Egy kicsit átlátszó, jól kiemeli a domborulatokat, tökéletesen illene Angelina Jolie-ra egy Vanity Fair-fotózáshoz. Többet ér, mint egy plasztikai műtét. Életem párját azonban hidegen hagyta a látvány. És vajon melyik márka tetszett neki? Sajnálattal kell jelentenem, hogy egy tiszta poliészter Princess Tam Tam neglizsé, amely ledérségével igazolta, hogy miért kell felvenni egyáltalán bármit. Külön szerette benne, hogy fekete, nem fehér vagy pasztell, vagy csábos mély rózsaszín.
Egyszer élünk, megvettem. Aludni természetesen azó-ta sem bírok benne. Mondanom sem kell.

Éva magazin 2007. november Szöveg:Hegedűs judit Fotó: Red Dot Minden jog fenntartva