Lassan itt a klasszikus strandidő, előbújnak a fedetlen vállak, buja, vagy bujává push-upolt (teljesen mindegy, jól néz ki) dekoltázsok. És ezzel egyidejűleg sokunkban jelentkezik a hipópara. Esetünkben ez nem a vízilovaktól való extrém rettegést jelenti, hanem a fehérség okozta diszkomfortérzetet. Mióta a barnaság a kicsattanó egészség és a szépség elengedhetetlen hozzátartozója lett, mi, nők mindent megteszünk, hogy testrészeinket sötétebb árnyalatban láttassuk: hajlandóak vagyunk süttetni magunkat a napon, szoláriumozunk, önbarnítózunk (hogy később vörös fejjel szégyenkezzünk, amíg a sarki újságos néni kiválogatja a szétbagózott-nikotinsárgának tűnő tenyerünkből az aprót), de van olyan is, aki egyszerűen csak magára fújatja a kívánt árnyalatot.

Barnaság-függőség
A „hozzáértők” (értsd: szolimegszállottak) azt állítják, olyannyira hozzá lehet szokni a barnasághoz, hogy akár függőség is kialakulhat. Egy barátnőm például már fizikailag rosszul érzi magát, ha három napig nem járt szoláriumban: szégyell kimenni az utcára, úgy érzi, akármit vehet magára, akkor is csúnya lesz benne ilyen „sápadtan”, és az utasok a békávén ujjal fognak rá mutogatni, hogy mekkora hipóreklám is ő.
Szerintem viszont a barnaságot egész egyszerűen túlmisztifikálják. Én elismerem, hogy valóban szebben villog egy szép fehér fogsor a lesült arcon, és hogy élénkebben világít az ember szeme barnás környezetben, de csokiszínűnek lenni nem olyan remek dolog, mint ahogyan azt sokan hiszik. (A túlzásba vitt szoláriumozás és a fényvédő nélküli napozás egészségkárosító hatásaira itt most nem is térnék ki, hiszen ezekkel – remélhetőleg – mindenki tisztában van, és sajnos ugyanúgy nem tartanak vissza senkit az önégetéstől, mint ahogyan a cigarettásdobozokon lévő elrettentő feliratok sem tántorítottak el túl sok embert a dohányzástól.) Szerintem ugyanis a közepes barnaság öregít, az erős barnaság pedig nagyon öregít. Nem csak évtizedek múlva (de akkor aztán igazán), hanem azonnal. Egy bizonyos életkorban már ugyanaz az arc fiatalabbnak tűnik világosabb árnyalatban, mint sötétebben. És erre persze azonnal rávágja egyetemista barátnőm, hogy „oké, hogy öregít, de vékonyít is”, ami teljesen igaz, hiszen hasonlóan jótékony hatása van a sötétebb bőrárnyalatnak combtájékon, mint egy klassz fekete gatyának, viszont eljön az az idő, amikor az ember már inkább fiatalabbnak szeretne látszani, mint vékonynak.
Én már elértem ezt a kort, ezért szorgalmasan fényvédőzök, kalapozok, takargatok, és nem bánom, ha hipóreklámnak néznek. Na meg azért is, mert bár nagyon szeretem a napon aszalt paradicsomot, de kizárólag a tányéromban a pesztóstésztámon, nem pedig 10 év múlva az arccsontomon.

Szöveg:Lustanyu, fotó:Europress. evamagazin.hu, 2012. Minden jog fenntartva.