Ez a cikk a Gyereklélek magazinban jelent meg.

A hazugság fajtái

1. FANTÁZIAHAZUGSÁG

3–6 év között jellemző.

Egy kisfiú azt meséli az oviban, hogy ő látta, ahogy egy cápa besétál a közértbe. Ő ilyenkor nem hazudik, hanem a fantáziáját használva mesevilágot épít, konfabulál. Ez a nagyotmondások, a képzelt barátok korszaka. Óvodáskorban a képzelet és a valóság nem válik szét élesen. A gyerekek fokozatosan tanulják meg elkülöníteni a valóban megtörtént eseményeket az elképzelttől, a vágyottól. A finom szülői terelgetés segíthet nekik megtanulni, mi a valótlan. Komolyan akkora volt az a bogár, mint egy levesestányér? Tényleg megütött a Bori, vagy csak nem játszott veled, és ez olyan rossz érzés volt, mintha megütött volna? Ne törjük le a kreativitásukat, tanácsolja Marie Hartwell-Walker pszichológus és családterapeuta. Inkább segítsünk nekik megérteni: van, amikor mesélünk, és van, amikor megtörtént dolgokról beszélünk. A konfabuláció 7 éves kor után viszont érzelmi zavart jelezhet.

2. KONFLIKTUSKERÜLŐ HAZUGSÁG

A valódi, tudatos hazugságok 5-6 éves korban kezdődnek. „Mostál kezet?” „Persze!” Közben száraz a szappan. Ilyenkor vagy nemszeretem dolgokat akarnak elkerülni (pl. kézmosás, lecke), vagy egy vétket igyekeznek eltussolni (rossz jegy), mert félnek a reakcióktól. A szülők hajlamosak túlreagálni ezeket a hazugságokat, mert szorongást ébreszt bennük a vélt kontrollvesztés, illetve a szégyen hogy a gyerek „hazudós”. Pedig a túl heves és szigorú reakció legtöbbször újabb hazugságok felé terel.

3. BRANCSHAZUGSÁG

Amikor a gyerek azért hazudik, hogy egy közösség tagjának érezhesse magát. „Igenis van iPhone-om, csak nem hozom be a suliba!” A „menőzésnek” érthető lelki okai vannak. A csoportidentitás nagyon fontos egy 8-9 éves gyerek számára, természetes igénye, hogy egy kortárs közösséghez tartozzon, és minél feljebb kerüljön a csoporthierarchiában. A szülő feladata, hogy ezt a vágyát észszerű mederben tartsa.

4. JÓSZÁNDÉKÚ HAZUGSÁG

Ilyen, ha megdicsérjük egy ismerős új frizuráját, pedig az nem túl csinos, vagy ha valaki magára vállal egy rosszaságot, amit nem ő követett el. Egy kanadai kutatás szerint a gyerek erkölcsi érzéke csupán 10-12 éves korra fejlődik ki annyira, hogy felismerjék, mikor árthat az igazmondás (pl. árulkodás, pletykaterjesztés), és mikor indokolható a hazugság (jószándékú hazugság).

5. LOJALITÁSHAZUGSÁG

Elvált szülők esetében gyakrabban előfordul, hogy a gyerek hazugsággal próbálja kímélni a szülőjét. Például hogy ne okozzon fájdalmat az anyukájának, azt meséli, iszonyatosan érzi magát az apja új családjával – holott jól kijön velük.

6. FIGYELEMFELKELTŐ HAZUGSÁG

A hazugság ilyenkor lázadás valami ellen, ami a gyerekben feszültséget kelt – a maga módján így kommunikál róla. Ez a fajta hazugság zavart jelez a család működésében.

7. KAMASZHAZUGSÁG

Ebben a korban a titkolózás, a hazugság életkori sajátosság, a leválás, eltávolodás, önállósodás része. A szülők viszont megszokták, hogy belelátnak a gyerekük életébe, és nehezen alkalmazkodnak az új helyzethez. A kamaszok hazugságokkal igyekeznek menekülni a kontroll elől.

Létezik-e orvosság hazugság ellen?

A jó példa mindenható. Gondoljunk csak bele, hányszor hazudunk mi, felnőttek. 5 perc, és kész vagyok – kiabálunk ki vizes hajjal a kádból. Finom volt a süti – pedig kidobtuk. Az autóban hagytam valamit – és kiugrunk cigizni, hogy a gyerekek nelássák. Trükközünk a lakcímkártyákkal a parkolási engedély miatt, a rendőrnek azt mondjuk, kórházba sietünk, azért hajtottunk át a piroson. Hazugságaink bonyolult rendszerében létezik egy szürke zóna, amit a gyerekek is érzékelnek – és tesztelnek. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy az életükben mi vagyunk az első számú szerepmodellek. A saját viselkedésünkkel tudjuk a leginkább demonstrálni, hogy az őszinte kommunikáció, a becsületesség, a szavahihetőség fontos értékek.

Ne élezzük ki a helyzetet. Ordítozás és büntetés helyett hatásosabb egy beszélgetés, ahol megértést mutatunk. Ne semmisítsük meg a gyereket, hagyjunk neki lehetőséget a visszakozásra. Pl. Tuti, hogy nincs itt valahol az ellenőrződ? Hátha megtalálod, míg teregetek. Nem kell az igazság utolsó morzsáját is kipasszíroznunk a gyerekből, koncentráljunk inkább a jóvátételre. Nem fontos, hogy ki törte be az ablakot, inkább azt beszéljük meg, hogy fogjátok az üvegezésre összerakni a pénzt.

„A gyermekkori hazugság nem morális kérdés, ne vegyük a szívünkre – tanácsolja Janet Lehman gyermekvédelmi szakember –, a gyerek pusztán rossz problémamegoldó stratégiát alkalmaz.”

Szülőként az a feladatunk, hogy megtanítsuk neki, hogyan tudja konstruktívabb módon elérni a céljait vagy megoldani a problémáit. Ezt érdemes minél korábban elkezdeni. Például ovis zsúron egy kisfiú sírva jön ki a felnőttekhez, fogja a fejét, megdobták. A gyerekszobában sunnyog a tettes, komoly arccal bizonygatja, a könyv magától zuhant. Ha a szülő a hazugságra nem görcsöl rá, hanem leguggol a bűnös mellé, és felajánlja, hogy segít neki bocsánatot kérni a síró kisfiútól, odakíséri, és akár „előmond” pár kedves bocsánatkérő szót, azzal rávezeti, hogyan lehet egy ilyen szituációban méltósággal elismerni a hibát.

A szülő felelős a családi élet atmoszférájáért. Ha az otthoni légkör azt sugallja, hogy lehet hibázni, mert meg tudjuk beszélni a tévedést, ami amúgy is kijavítható, ha nem kiabálunk érte, akkor a gyerek kisebb eséllyel fog hazudozni.

Kiöntötte a kakaót? Szétszakadt a könyve? Ne förmedjünk rá. Aktuális türelmes, békés reakciónk a kulcsa annak, hogy később a durva stikliket is bevállalja előttünk. Celluxozzuk össze együtt a könyvet, tanítsuk meg, hogy kell feltörölni a kiöntött kakaót. Néha érdemes érzékeltetni, hogy mi, szülők is követünk el hibákat. Elrontjuk a levest, megbántunk valakit, de amit lehet, igyekszünk helyrehozni. Próbáljunk meg a gyerekünk hazugsága mögé nézni.

Keressük a mélyebb okokat, és koncentráljunk arra. Ha a gyerekünk azt mondta, elveszítette a furulyáját, két hét múlva pedig megtaláljuk a szeméttároló sarkában eldugva, akkor nem azt kell megkérdezni, miért hazudott, hanem hogy szívesen jár-e furulyázni. A gyerekek sosem ok nélkül hazudnak.

Nézzünk magunkba. Ha a gyerekünk letagadja és az ellenőrzőben átírja az egyeseket, érdemes feltenni magunknak a kérdést: hogy reagáltunk eddig a fekete pontra, rossz jegyre? Nem voltunk túl kemények? Hajlamosak vagyunk túl szigorú elvárásokat támasztani a gyerekekkel szemben, akár kimondatlanul is. Sok családban túlmisztifikálják az oktatást, a beszélgetések nagy része is az iskola körül forog: mi volt a suliban, megcsináltad a leckédet? Nem jó, ha a gyerek azt hiszi, csak az iskolai teljesítménye alapján ítéljük meg.

Gondoljuk át, mennyire szigorúak a szabályaink, lehet-e kompromisszumokkal oldani a helyzet feszültségét. Például ha a tiltásunk ellenére a gyerek becsempészi a telefonját a suliba, telefonelkobzás és beállt frontvonalak helyett átbeszélhetjük, lehetséges-e valamilyen pénztárcakímélőbb megoldással elkápráztatni az osztálytársakat (új focis póló, „vízesés-hajfonás”). Szóba kerülhet, hogy heti egy napon engedélyezzük, hogy bevigye a telefont, ha számol vele, hogy lopás esetén nem tudunk újat venni.

Sose nevezzük a gyereket hazudósnak. Ha azt hiszi, hazugként könyveltük el, ehhez a képhez fog idomulni.