Kutatók bebizonyították, hogy egy kevés alkoholtól jobban beszélünk idegen nyelven
Ez nem egyedi eset, hiszen sokan vallják azt, hogy egy kevés alkohol elfogyasztása után hirtelen jobban megy nekik a más nyelven való társalgás.
A Journal of Psychopharmacology kutatása is alátámasztotta ezt a feltételezést. A tanulmányban 50 német ember vett részt, akik hollandul tanultak. Az egyik csoport tagjai alkoholmentes italt kaptak, a többi alany pedig alacsony alkoholtartalmú frissítőt kortyolgatott, ezt követően kellett párbeszédbe elegyedni a holland szakértőkkel, akiknek még a szemét is bekötötték, hogy semmit ne tudjanak a beszélgetőtársaikról. Ezt követően értékelniük kellett a hallottakat és az eredmények szerint az alkoholos italt fogyasztók teljesítettek jobban. A felmérés nem tekinthető reprezentatívnak, azonban érdekes eredménnyel zárult.
A szakértők elmondták, hogy a minimális alkoholfogyasztás tényleg segíthet az idegennyelvi kommunikáción, hiszen kissé ellazulnak a tanulók, így sokkal bátrabbak lesznek.
Ha viszont mértéktelenül iszol, ne csodálkozz, ha még az anyanyelveden sem értenek meg.
Olvasnál még a témában? Íme néhány hasznos tipp nyelvtanuláshoz: