Megszakítani egy barátságot – mikor és hogyan? Nos, itt van 3 ok és 5 mód

Megszakítani egy barátságot – mikor és hogyan? Nos, itt van 3 ok és 5 mód

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

N

Nem könnyű erről beszélni, mert – a romantikus kapcsolatokkal ellentétben – ritkán fordul elő, hogy tudatosan véget vetnénk egy barátságnak. Mégis úgy érzed, hogy eljött az idő? Segítünk.

Szakítottál már egy barátoddal? Vagy nem határoztad el magad, csak magától lazult meg a kötelék? A legjobb, legmélyebb barátságok persze köztudottan kiállják az idő próbáját, de némelyikük egyszerűen nem tart örökké. Nem is feltétlenül elvárható, hogy örökké tartson minden. De honnan tudhatod, hogy lejárt egy barátság ideje, és milyen módon vess véget neki (ha egyáltalán)? Ez sem könnyű kérdés, mert – a romantikus kapcsolatokkal ellentétben – egy barátságot nem szokás örökre megszakítani. Nézzük tehát, mik lehetnek azok az okok, amelyek elegendőnek bizonyulhatnak ahhoz, hogy véget vessünk egy barátságnak:

1. Elárultak, méghozzá komolyan

Persze minden megbocsátható, de érdemes elgondolkozni a barátod/barátnőd elkötelezettségén. Ha a barátságotok alapjaiban rendült meg, ha úgy érzed, már nem tudsz bízni benne, akkor érdemes megfontolni, hogy szóba állj-e még vele.


2. Feloldhatatlan ellentét van köztetek

Minden szoros barátságnak megvannak a hullámhegyei és -völgyei. Ha ugyanazok a konfliktusok újra és újra előjönnek és képtelenek vagytok megbeszélni ezeket, akkor elképzelhető, hogy úgy érzed: nem tartják tiszteletben az érzéseidet, igényeidet.


3. Nagyon nem ugyanott tartotok

Ez a tényező nem feltétlenül jelentheti egy barátság végét. Sőt, mondhatnánk, hogy az igazi barátság kitart akkor is, ha az egyik fél öt gyerekkel zsonglőrködik a vidéki házában, míg a másik – teszem azt – a fővárosi szinglik életét éli. Más a helyzet, ha az érdeklődésetek vagy az elveitek térnek el egymástól, s ha egyszercsak azon kapjátok magatokat, hogy így történt. Ilyen esetben közösen érdemes újraértékelni a dolgokat.

Kép

Így szakíts egy barátoddal


1. Teremts nagyobb távolságot

Fokozatosan csökkentsd a kapcsolatba fektetett energiát, csinálj belőle kevésbé „személyes ügyet”.


2. Változtasd meg az alapritmust

Például intézd úgy, hogy nem kettesben, hanem társaságban találkozol az érintett baráttal, illetve hogy csak bizonyos fajta programokat csináltok együtt.


3. Legyél őszinte

Egy baráttal kerek perec szakítani furcsa. Néha mégis ez működik a legjobban, mert segít tisztázni és lezárni egy bonyolult konfliktust.

Ilyen helyzetben ne hibáztasd és ne ostorozd a barátodat, hanem az okokra koncentrálj, amelyek ahhoz vezettek, hogy a barátságotok már nem működik. Ne azt mond, hogy „nem vagy megbízható”, hanem emeld ki, hogy a bizalom és a megbízhatóság milyen fontos a számodra, és hogy most az alapokról kell újraépíteni a bizalmat.

4. Koncentrálj a praktikumokra

Mit jelent egészen pontosan a barátság megszakítása? Egyáltalán nem akarsz kapcsolatban maradni a barátoddal? Vagy cseten, esetleg emailben még folytatni szeretnéd? Bármi is az elképzelésed, fontos, hogy előre tisztázd a terveidet.


5. Ne add fel teljesen

Arra sem számítottál korábban, hogy ennyire el fogtok távolodni egymástól – ám gondolj arra, hogy később, esetleg évek múlva rendeződik a helyzet, talán pont az időnek és a távolságnak köszönhetően. Ne égess fel minden hidat, feltéve, ha mindketten átlátjátok a kapcsolatotok tarthatatlan helyzetét.


Néhány egyszerű tényező, amiből tudhatod, hogy baj van egy baráti kapcsolatoddal:

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
8 különbség az igazi és a „mérgező” barátok között

theeverygirl.com

Napi horoszkóp július 17.: a Kosoknak nehéz döntést kell meghozniuk, a Rákok hirtelen válnak népszerűvé

A csillagok mára is izgalmas üzeneteket tartogatnak, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

50 kcal nem sok! Íme 24 alacsony kalóriatartalmú snack

Ha képtelen vagy lemondani a nassolásról, ha nem bírod ki vacsoráig, de nem mindegy, mennyi energiát tartalmaz, amihez nyúlsz, akkor készítsd be előre egyet-egyet ezekből az alacsony kalóriatartalmú snackekből.

6 felület a konyhában, amelyek tisztításáról valószínűleg te is sokszor megfeledkezel

Mindannyiunknak megvannak a magunk jól bevált tisztítási szokásai, amikor az otthonunk egyik legforgalmasabb helyéről beszélünk, azonban sajnos mindezt sokkal inkább rutinnal, mintsem tudatossággal végezzük. Ez pedig nagy hiba!

Az applikáció, amitől minden túrázást kedvelő ember függővé válik

Olyan klassz megosztani másokkal egy-egy jó útvonalat, ahol jártam, ráadásul műholdas térképpel és az adott helyre igazított fotókkal. És viszont: szuper egy-egy ilyen ajánlás szerint nekiindulni a nagyvilágnak. Ez a szuper túrázáshoz való app létszükséglet mindenkinek, aki az aktív pihenést választja.

Elképesztően flancos szülinapi gyerekzsúrok 10+1 sztárcsaládban

Torta, ajándék, néhány haver, esetleg lufik – egy ifjú szülinaposnak elég ennyi a boldogsághoz, nem? Főképp, ha még csak 1-2 éves, és fel sem fogja, mi történik vele. Hát, úgy tűnik, akadnak sztárok, akik nem így gondolják, sőt, ellenkezőleg. Náluk minden presztízskérdés, még a gyerekzsúr se lehet kivétel!

A lúzerség dicsérete – öt film balfékből lett hősökről

Csetlenek és botlanak, aztán így vagy úgy, de nekik lesz igazuk. A legjobb lúzerfilmekről szóló összeállításunkhoz a Férfiak fecskében bemutatója adta az apropót.

Akkor és most: csodálatos régi és mai fotók 9 tévé- és rádióbemondóról

A 60-as évek Kudlik Júliájától a 90-es évek Borbás Marcsiján át. És persze napjainkban. Így néztek ki akkor és most az ország kedvenc bemondói.

Egyetlen rendrakási tipp, amit érdemes bevetned, ha gyermeked van

Ha van egy-két játék a kanapéd párnái között, gumikacsa a paplanod alatt és némi spagetti a fürdőszoba padlóján, akkor tuti, hogy vannak gyerekeid – vagy egy baromi kupis élettársad. A jó hír viszont, hogy pillanatok alatt leszámolhatsz a káosszal, ha elsajátítod a most következő rendrakási tippet.

Te sem mondasz le róla? Akkor íme: fém szívószál és egyéb környezetbarát alternatívák

Környezettudatos vagyok, de igenis szeretek szívószállal inni és nem szégyellem! Szerencsére rábukkantam egy tartósabb, fém szívószálfajtára. Továbbá megosztom veletek a szívószálmosó kefe (komolyan!) beszerzési helyét is.

Ha mindenki vegán lenne, a földeknek csak a negyedét vennénk igénybe

Vagy egész másra is lehetne fordítani ezeket a földterületeket – a mostaniak 75%-át! –, egy nemrég közzétett tanulmány szerint. Az állatok és főképp a szarvasmarhák tenyésztése, ha nem is az első számú felelős a környezetszennyezésért, de mindenképp benne van a top 5-ben.

Ha ragyogóan üde bőrre vágysz: kókuszos testradír házilag

A testradír egy igazi csodafegyver, amivel pillanatok alatt bársonyossá és üdévé varázsolhatod bőrödet. Érdemes tehát rendszeresen bevetned, amihez ráadásul még csak nem is kell mélyen a zsebedbe nyúlnod, hiszen valószínűleg minden alapanyagot megtalálsz hozzá a konyhában.

„Imádom, amikor csak fekszem a hintaágyban” – 10 idézet a lustaságról

Lustálkodni néha igenis muszáj, sőt, kötelező! - üzenik ezek az idézetek. Vagyis időről időre muszáj megengedni magunknak, hogy azt és csak azt csináljuk, amihez kedvünk van, se többet, se kevesebbet.

Sztárok, akikről nem is gondolnád, hogy vegetáriánusok

Mi lehet az oka, hogy a sztárok mindig üdének és kicsattanóan egészségesnek tűnnek? Javarészük valószínűleg azt válaszolná: valamilyen diétának köszönhetően. Hogy ez valóban így van-e nem tudjuk, azt viszont igen, hogy a vegán és vegetáriánus sztárok valóban szuper formában vannak!

Kerekezés a tó körül, romantikázás a hegyi ösvényeken – felfedeztük Karintiát

Ha karintiai nyaralást terveztek, egyetlen problémátok lehet csak: hogyan válasszátok ki, hogy Ausztria legnaposabb tartományának melyik csodás szegletét fedezzétek fel?

Kövess minket

Most 3 lapszám csupán 1.185 Ft-ért rendelhető elő!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem