Az exem végre lábra állt, de miért is örülök ennek?

Az exem végre lábra állt, de miért is örülök ennek?
Forrás: getty images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

"

"Mindig is hadilábon állt azzal, hogy valamit kezdeni akarjon az életével."

Fiatal szerelem volt a miénk: huszonegynéhány évesek voltunk, amikor egymásba botlottunk. Bár akkor igazán szerettem, sosem éreztem, hogy nekem ő lenne az igazi. Egy kedves, aranyos, odaadó fiút láttam benne, akivel igazán jól kijöttünk és akivel nagyszerűen lehetett szórakozni. Pár év elteltével már kezdtem érezni, hogy van benne valami, ami kifejezetten idegesít, irritál, de nem tudtam magamnak megfogalmazni, mi az. Egyre több lett a vitánk, amit rendszerint én generáltam valami olyasmiért, hogy ő nem elég talpraesett, kezdeményező, gyakorlatias. Később aztán rájöttem mi az, ami nem ment jól neki – én pedig éppen ezt hiányoltam belőle. Igencsak hadilábon állt az érdekérvényesítéssel és azzal, hogy igazából kezdeni akarjon valamit az életével.

Egyik munkahelyről a másikra vergődött, az iskolát félbehagyta, semmi nem volt neki igazán jó. Én állítólag az lettem volna, de sokszor mondtam neki, nem hiszem, hogy ezt komolyan így gondolja. Hiszen annyira mást akarunk az élettől! Én tele voltam tervekkel, neki pedig soha egy fikarcnyi ötlete sem volt, csak sodródott. 3 év után váltak el az útjaink, és mindketten elég nehezen tudtunk leválni a másikról, hiszen barátként nagyon is megálltuk a helyünket a másik életében.

Aztán nem sokra rá mindkettőnknek lett másik párkapcsolata és egy időre elfelejtettük egymást. Amikor pedig azok a szerelmek is kiégtek, valahogy megint elkezdtünk beszélni egymással, mint két jó ismerős.

Azóta rendszeresen megosztjuk egymással, mi történik velünk: én már több éve férjnél vagyok, míg ő legtöbbször sikertelenül próbálkozott más nőknél. A kisvárosban, ahol él, rendkívül kevés volt a munkalehetőség, így egy-két évre még Angliával is megpróbálkozott, ahol csak ideig-óráig érezte jól magát. Beteg lett. Nem tudtam, mennyire súlyos igazából az állapota, de annyira biztosan, hogy az a valami hazakényszerítette. Kiderült, hogy daganata van, ami ugyan nem rosszindulatú, azonban rossz helyen van és nem is operálható, így ez állandó gondot jelent.

Kép
forrás: getty images

Kemény, sötét időszak következett. Amikor beszéltünk, folyton azt éreztem, hogy 30 évesen lemond az életéről.

Piszok rosszul érezhette magát, amikor én már a párkapcsolatomról és a gyerekvállalási terveimről meséltem, ő pedig azt sem tudta, lesz-e még egyáltalán valaki az életében, aki mellett elkötelezheti magát. Néha azt is mondta, meg akar halni. Sírtam, bíztam és reméltem, hogy ez soha nem következhet be.

Eltelt újabb három év, és közben szerencsére jobban lett. Elment dolgozni egy céghez, ahol az összes normális dolgozót kihasználták, ő pedig csak az addigra már magára szedett makacsságának köszönhette, hogy nem készítették ki teljesen.

Kép
forrás: getty images

Akárhányszor összefutottunk, csak a pocsék melójáról tudott beszélni, meg hogy mennyire lehúzza ez a szellemileg. Nyilván az sem sokat javított a helyzetén, hogy a szakításunk óta egyetlen normális kapcsolata már pár éve véget ért, és a lány az előző párjához ment vissza, akit egészen addig közösen „gyűlölniük kellett”. Mi ez, ha nem teljes kudarcélmény, lelki megsemmisülés?

Jöttek a futó kalandok, az elfuserált randik, amelyek kapcsán egytől-egyig úgy érezte, csak az idejét pocsékolja. Egy olyan kisvárosban pedig, ahol ő lakik, egy idő után már nem túl sokan maradnak a randipalettán, ezt tapasztalatból tudom. Totál kétségbeesés volt az egész. Néha én is a bőrömön éreztem, amikor találkoztunk és mesélt róla. Mert annyira tudtam, hogy jobbat érdemel.

Aztán a minap felhívtam a névnapján. Tudtam, hogy egy ideje van valakije, aki talán végre komoly lehet, de eddig nem gyakran hozta szóba. Olyan volt a telefonban, mint akit kicseréltek. Felmondott a szar munkahelyén és hamarosan kezd egy új, fiatalos közegben. Összeköltöztek a lánnyal és elárulta, hogy nyáron tervezi megkérni a kezét. Tudom, furcsa reakció ez egy extől, de az örömtől könny futott a szemembe. „Végre lábra állt és megtalálta önmagát” – gondoltam. Fene tudja, miért, de ezután egész nap mosolyogni volt kedvem.

Tovább olvasok
Így lehetsz 2019-ben önmagad legjobb barátja: 5 tipp

„Hogy lehetek ilyen hülye?”, „Ez is csak velem történhet meg”, „Értéktelen csődtömeg vagyok”. Mi 2019-ben már nem fogunk ilyeneket mondani magunknak, és ti? Sőt, a következőket fogjuk csinálni ehelyett...

Kövess minket

ÉVA MAGAZIN 10 LAPSZÁM

Csak 3475 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem