Média Építészeti Díja 2009

Média Építészeti Díja 2009

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

2

2009. november 19-én este 6-kor rendezik meg a Trafóban a Média Építészeti Díja idei díjátadóját. A szervező Építészfórum most először az Éva magazint is felkérte a zsűribe.

Valamikor fél évvel ezelőtt az Éva szerkesztőségében éppen azon vitatkoztunk, hogy a várostervezés, az építészet témája hogyan férne bele a lapba, közölhetünk-e épületkritikát, és fontos-e az olvasóinknak, hogy egy régi bankházat milyen igényesen újítottak fel, amikor csöngött a telefon. Az epiteszforum.hu-tól kerestek minket: úgy döntöttek, hogy az idei Média Építészeti Díj zsűrijébe egy női magazint is felkérnek, és az Évára esett a választásuk. Mondanom sem kell, hogy nagyon örültünk.

A Média Építészeti Díja egy olyan díj, amit a közelmúltban elkészült épületeknek illetve épületterveknek adnak. Az a díj sajátossága, hogy nem szakmai bírálók ítélik oda, hanem laikus újságírók, szerkesztők, illetve maga a nagyközönség. A Média Építészeti Díja tehát a szervezők szándéka szerint egy játék – olyan játék azonban, ami igen nagy nyilvánosságot teremt a kortárs építészetnek, és egyben a médiafogyasztó közönség számára is lehetőséget nyújt az új épületek, épülettervek alapos megismerésére.

Az Éva magazint Eörsi Sarolta szerkesztő képviseli a zsűriben. Akinek van kedve, jöjjön el, nézze meg az épületek prezentációit és szavazzon (mert közönségdíj is lesz). A belépés ingyenes.

További információ a díjátadóról . Az epiteszforum.hu oldalon a is lehet képeket nézegetni.

A Média Építészeti Díja 2009 nyilvános zsűrizése november 19-én, csütörtökön este 6-kor kezdődik a Trafóban. (Trafó Kortárs Művészetek Háza, 1094 Budapest, IX., Liliom utca 41.
) A belépés ingyenes!

Az est díszvendége Mőcsényi Mihály tájépítész, egyetemi tanár, az önálló Tájépítészeti Kar létrehozója lesz, aki nemrég töltötte be 90. életévét.
Mindkét kategóriában a közönség és zsűridíjas tervezők is egy-egy komplett tervezői szoftvercsomagot kapnak az EdiCAD jóvoltából.
Csak semmi cukormáz: 7 film szabálytalan anyákról

A nemrég bemutatott Egy nap ihletésére készítettünk egy összeállítást olyan filmekből, amelyekben nem hagyományos anya-karakterek szerepelnek.

Földalatti csodák - Lélegzetelállító vasútállomások a világ minden pontjáról

A metróállomásokról általában a megkopott falak, a piszok és a zsúfoltság jut elsőre eszünkbe, ennek ellenére jó pár olyan kivétel a világon, amelyek építészete, tisztasága egészen lenyűgöző.

Utazz velünk! – ezeket a belföldi úti célokat ajánlják szerkesztőink, 4. rész

Az Éva magazin szerkesztőségében imádunk utazni. A következő sorozatunkban megosztjuk veletek, hogy milyen belföldi helyszínekre látogatunk legszívesebben.

Napi horoszkóp november 14.: a Rákok túlzottan ragaszkodnak valakihez, az Oroszlánok megtalálják a sikerhez vezető utat

Ma is érdemes elolvasnod a napi horoszkópod, izgalmas üzeneteket rejtenek ugyanis az egyes csillagjegyek!

A borok kóstolási sorrendje

Amikor többféle bort kóstolunk – legyen az akár egy fesztiválon vagy egy baráti borozgatáson –, nem mindegy, hogy azt milyen sorrendben tesszük.

Unboxing: DIY Adventi koszorú box kibontása - VIDEÓ

Idén te magad készítenéd el az adventi koszorút? Valami egyedi és kreatív megoldásra vágysz? Örülnél, ha kapnál hozzá némi segítséget? Akkor nézd meg, mit tartalmaz az Éva magazin DIY adventi koszorú boxa!

15 dolog, amit nem tudtál az épp 70 éves Károly hercegről

November 14-én ünnepli 70. születésnapját Károly herceg. Élete eddigi 70 évéből 67-et a brit trón elsőszámú várományosaként töltött el, de biztosak vagyunk benne, hogy nem ez élete legnagyobb traumája. Most összegyűjtöttünk néhány érdekes tudnivalót a brit királyi udvar egyik legviharosabb életű személyiségéről.

Napi horoszkóp november 13.: a Szüzek megvalósíthatják a terveiket, a Vízöntők kikapcsolódhatnak végre

Ma is érdemes elolvasnod a napi horoszkópod, izgalmas üzeneteket rejtenek ugyanis az egyes csillagjegyek!

Varázslatos dallamok – Sétálj végig te is egy hangszer belsejében!

Azt mondják a szépség belülről fakad – és a zene esetében ez szó szerint így is van, mert a hangszer belsejéből érkeznek a dallamok.

Konyhai hackek a pucolástól a szeletelésig, amik megkönnyítik az életedet - VIDEÓ

Utálsz keménytojást pucolni? Nem szereted, ha fokhagymaillatú lesz a kezed, miután megtisztítottad? Meggyűlik a bajod a gyömbérpucolással? A kiwi és gomba szeletelése sem tartozik a kedvenc elfoglaltságaid közé? Akkor van egy jó hírünk számodra!

Te hányadik helyen állsz a saját fontossági listádon?

Nőként számtalan szerepben teljesítünk és profiként zsonglőrködünk a feladatainkkal. De biztos vagy benne, hogy magadra is elég időt fordítasz?

A 21. század és a boros kütyük

A 21. század technológiai forradalma nem csak a számítógépünket és a telefonunkat érte el, a boros világ ugyanúgy rendelkezik saját okos kütyükkel. Lássuk hát, melyek a legfontosabbak vagy leghasznosabbak közülük.

Teenboss a konyhában: ünnepi mézes-brandys szivarrudak, videóval

Ellenállhatatlan, addiktív, halálos édesség, amit az év minden más napján egyszerűen erkölcstelenség lenne fogyasztani, de a karácsony az karácsony!

A férfiak a Földről jöttek. A nők a Földről jöttek. Punktum

Valóban olyan nagy a különbség nők és férfiak között? Egy erős, küzdeni tudó nő nem elég nőies? Egy érzékeny férfi nem elég férfias? Szerkesztőtársunk véleménycikke az Éva egy korábbi számából.

Utazz velünk! – ezeket a belföldi úti célokat ajánlják szerkesztőink, 3. rész

Az Éva magazin szerkesztőségében imádunk utazni. A következő sorozatunkban megosztjuk veletek, hogy milyen belföldi helyszínekre látogatunk legszívesebben.

Napi horoszkóp november 12.: a Mérlegek hasznos tanácsot kapnak, a Nyilasoknak fel kell vállalniuk a véleményüket

A hét első munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek!

Nehezebb, mint amilyennek látszik, de nem lehetetlen – Egy hétig stopperrel ettem

Ha most azon gondolkodsz, hogy mi értelme van időre enni, akkor a következő kérdéseket is tedd fel magadnak: vajon mennyi idő alatt szoktam megenni a reggelit, ebédet, vacsorát? Hányszor rágok meg egy falatot? Sokkal nagyobb mennyiséget eszem a kelleténél? Az, hogy milyen gyorsan eszem befolyásolja az egészségi állapotomat?

A világ leghíresebb műtárgyai egy egészen új köntösben – avagy ilyen lenne Van Gogh, ha ő lenne Batman

Mi történik akkor, ha világhírű festők és szobrászok műveit, illetve azok karaktereit kombinálja valaki a mai populáris kultúra elemeivel: napjaink hírességeivel, technológiáival vagy épp 21. századi társadalmi problémákkal? Valami igazán lenyűgöző!

Kövess minket

Most Éva Advent különszámot kapsz az egyéves Éva-előfizetéshez

Csak 4590 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem