Egy pohárral belefér a kamaszok szerint: meglepő eredmények születtek egy magyar közlekedésbiztonsági kutatásban

Egy pohárral belefér a kamaszok szerint: meglepő eredmények születtek egy magyar közlekedésbiztonsági kutatásban
Forrás: gettyimages

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

N

Nem túl biztató eredmények születtek egy magyar fiatalok körében végzett kutatásban.

Közel 5000 magyar kamasz megkérdezésével végzett országos reprezentatív kutatást tavaly a Mercedes-Benz Hungária Kft., az ORFK és a Közlekedéstudományi Intézet. A felmérést a 12-18 év közötti fiatalok közlekedési ismereteinek feltérképezése végett indították, és bizony meglepő, néhol pedig elszomorító eredményeket kaptak. A hét folyamán tartott sajtótájékoztatón avattak be bennünket a statisztikákba, amelyek közül most a legfontosabbakra szeretnénk felhívni a figyelmeteket.

A megkérdezett fiatalok közel fele gondolja úgy, hogy egy sör után vezetni biztonságos.

Nézd meg a galériánkat> 6 kép
Nem túl biztató eredmények születtek egy magyar fiatalok körében végzett kutatásban.

A kutatásban nem csak az alkoholfogyasztással, és a biztonsági öv használatával kapcsolatos kérdések kaptak helyet, hanem igyekeztek felmérni a kamaszok KRESZ tudását is, mely az előbbieknél jóval biztatóbb eredményt hozott.

Az elsőbbségadási kötelezettség megadásával foglalkozó kérdésekre átlagosan a válaszadók közel 60 százaléka tudta a helyes választ, a jogosítvánnyal rendelkezők körében ez az arány pedig 80-90 százalék közötti volt.

Az eredmények ugyanakkor arra engednek következtetni, hogy nagyonis időszerű lenne a közlekedésre való felkészítés alap- és középfokú oktatásba történő integrálása, méginkább biztosítva ezzel a gyermekek biztonságos közlekedését, mind a gyalogos, mind pedig a járművel történő közlekedés esetében.

Győrfi Pál ismertette a kutatás eredményeit.
forrás: media.daimler.hu
Győrfi Pál ismertette a kutatás eredményeit.

Győrfi Pál, az Országos Mentő Szolgálat szóvivője, valamint a Mercedes-Benz közlekedésbiztonsági nagykövete a következőkre hívta fel a figyelmet:


„Ezek az adatok főleg annak tudatában aggasztók, hogy egy baleset már jóval az ütközés előtt kezdődik, ezért egy másodpercnek is óriási jelentősége lehet az utakon. A megfelelő és magabiztos szabályismeret, a rutin, az éber tudat és a szülői példa mind szerepet játszanak egy baleset elkerülésében, ezért is ad aggodalomra okot, hogy sok esetben pont a szülők, vagy más, közeli családtagok mutatnak rossz példát a legbefolyásolhatóbb korosztály számára.”

Amit tehát szülőként is megtehetünk gyermekünk nagyobb biztonsága érdekében, az az, hogy igyekszünk jó példát mutatni számukra, a közlekedések alkalmával mindig következetesek maradunk, és a KRESZ szabályai szerint járunk el; kellő higgadtsággal és figyelemmel vezetünk; minden esetben kerüljük az alkoholfogyasztást, és az ittas vezetés veszélyeire alaposan felhívjuk a gyermek figyelmét. Ahogy azt a szóvivő és nagykövet is megfogalmazta: ne azt kommunikáljuk a gyerekünknek, hogy szabálytalanul vezetni azért rossz, mert elkap a rendőr, hanem azért mert magára és másokra nézve nagyon súlyos, gyakran végzetes kimenetelű következényei lehetnek a felelőtlenségünknek.

A Mercedes-Benz egyébként eddig is jelentős erőforrásokat fordított a közlekedési ismeretekkel kapcsolatos edukációra: a vállalat hazai képviselete évek óta saját, MobileKids programjával igyekszik felkészíteni a legkisebbeket, a 4-12 év közötti gyermekeket a közlekedésre, míg vezetéstechnikai tréningjei a jogosítvánnyal rendelkezőknek szólnak.

(Forrás: Mercedes-Benz Hungária Kft., 2017.)

media.daimler.hu

Megfejtettük a KFC mennyei fűszerkeverék receptjét

Ha szereted a KFC-s csirkét, megmutatom, hogyan készíthetsz otthon ízélményre a megszólalásig hasonlító, de jóval egészségesebb, fűszeres panírban sült csirkemellet, - combot és -szárnyat.

#mutiazuzsit: Íme a második hét receptjei és bevásárlólistája!

Az evamagazin.hu #mutiazuzsit iskolakezdő kihívássorozatát szeptember 14-én indítottuk útjára. Az első héten öt szuper uzsonnatippet és a hozzájuk tartozó bevásárlólistát osztottunk meg veletek. De nem állunk meg, robogunk tovább a 2. heti adaggal, a kihíváshoz pedig bármikor csatlakozhatsz!

Egy éven belül a harmadik esküvőt tűzték ki a brit királyi családban, ezúttal Lady Gabriella Windsor megy férjhez

Májusban Harry herceg és Meghan Markle állt az oltár elé, októberben Eugénia hercegnő, II. Erzsébet királynő unokája, András yorki herceg lánya mondja ki az igent Jack Brooksbank borkereskedőnek. Most pedig a királyi család egy újabb tagja, Lady Gabriella Windsor eljegyzését jelentette be a Buckingham palota.

Napi horoszkóp szeptember 21.: az Ikrek elégedettek a jelenlegi életükkel, az Oroszlánok elérhetik végre az általuk kitűzött célt

A hét utolsó munkanapjára is izgalmas üzeneteket tartogatnak az egyes csillagjegyek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Ki viszi át? Interjút adott az Éva magazinnak Nemes Jeles László

Második nagyjátékfilmjének velencei világpremierje előtt ült le beszélgetni Pataki Katalin a Saul fia Oscar-díjas rendezőjével, Nemes Jeles Lászlóval. Az interjút teljes terjedelmében az októberi Éva magazinban olvashatod – itt van belőle egy részlet:

Az októberi Éva magazinban Nemes Jeles László-interjú és még 138 oldalnyi olvasmány

Mocskos beszéd az ágyban, a nyilvános szoptatás történelmi szemszögből... Legfrissebb számunk szeptember 21-től az újságárusoknál!

Mentsd meg a bolygót – na jó, egyelőre kezdd csak a spirál hajgumikkal

Sokszor hordod copfban a hajadat, ami ezáltal gyakran megtörik és a súlyától a fejed is megfájdul időnként? Akkor biztosan rátaláltál már a spirál hajgumira – a nők hajának barátjára -, amiből valószínűleg nem egy, de nem is két darabot amortizáltál már le.

Napi horoszkóp szeptember 20.: a Bikák komoly elhatározásra jutnak, a Szüzek önzetlenül segítenek valakinek

Ma is érdemes elolvasnod a horoszkópodat, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

Sírjunk vagy nevessünk? 12 újabb mém a gyereknevelésről

Ezek a mémek segítenek abban, hogy meglássuk a poént abban is, amikor a bébi harmadszor kakilta össze magát az éjjel.

Otthon lenni a gyerekkel nehezebb, mint bejárni dolgozni, állítja egy friss kutatás

Ha valaki eddig alábecsülte volna a főállású szülő státuszát, mostantól tutira nem fogja.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a sófogyasztás veszélyeit: ezekre érdemes figyelned!

Jóval több sót fogyasztunk, mint amennyire a szervezetünknek szüksége lenne. Ennélfogva pedig rengetegen szenvednek ilyen-olyan megbetegedésekben, miközben a sófogyasztás veszélyeit teljesen figyelmen kívül hagyják mint kiváltó okokat.

Iskolakezdés művészi színvonalon: autista fiatalok rajzai díszítik a füzeteket

És mappák, ceruzatartók, noteszek is forgalomba kerültek az Autistic Art Alapítvány rajzaival díszítve. Aki vásárol belőlük, nem csak elképesztően menő iskolaszerekkel tanulhat, de támogatja is az autizmussal élőket.

Alternatív, lebomló, komposztálható műanyag zacskó? Álljunk meg egy pillanatra...

Egy-két éven belül Magyarországon is betiltják a nejlonzacskók és az eldobható tányérok, poharak, műanyag szívószálak gyártását és forgalmazását. Na de mi lesz helyette? Most azt néztük meg, hogy valóban működőképes alternatíva-e a lebomló, esetleg komposztálható, például kukoricakeményítőből készült műanyag zacskó.

Innen tudhatod, hogy a gyereked érzelmi evő + 9 tipp, hogy egészséges kapcsolata legyen a kajával

Válás, költözés vagy valami más nagyobb változás zajlik a családban, és a gyereked testtömege a szokottnál jobban ingadozik? Még csak drámai helyzetek sem kellenek ahhoz, hogy a szülő itt-ott eldugdosott nasikra bukkanjon fedezzen fel a kölök íróasztalfiókjában vagy legósdobozában. Most összefoglaltuk, mit tehetsz az érzelmi evés ellen.

Út a negyedik pohár borig – lépésről lépésre

Negyedik pohár bor. Gyaníthatóan ezen cikk olvasói – sőt, gyakorlatilag a legtöbb huszonegyedik századi ember – eljutott már legalább egyszer a negyedik pohár borig, ha nem tovább. Nem csalás, nem ámítás, a viselkedésünk, hanghordozásunk, szokásaink, igényeink és még ezer apró részlet teljesen egészében átalakul a folyamat során. És nem mindig előnyösen. Lássuk hát pontosan, milyen lépcsőfokokat járunk végig, mire eljutunk a negyed pohár borig.

Édesburgonya-pirítós: az egészséges, gluténmentes finomság

Szereted a percek alatt elkészíthető reggeliket, vacsorákat és uzsonnákat, az egészséges könnyű fogásokat? Szeretnéd, ha a gyerek minél több zöldséget enne? Esetleg van gluténérzékeny családtagod? Akkor ezt az édesburgonya-pirítóst neked és a családodnak találták ki!

Napi horoszkóp szeptember 18.: a Kosok váratlanul kapnak lendületet, a Bikákat eltalálhatja Ámor nyila

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, mert a csillagok ismét üzentek!

Ilyen tortákkal ünnepelnek a világ különböző pontjain - 14 (esetenként meglepő) kép

Ha érdekel, hogy hogyan néznek ki a különböző nemzetek tortái, hogy kik és milyen alapanyagokból készítik, milyen ünnepekre szánják és hogyan díszítik fel ezeket az édességeket, akkor ezt az összeállítást érdemes megnézned!

18 dolog, amit csak akkor érthetsz, ha kísérőtanár vagy egy gimnáziumi osztálykiránduláson

Az biztos, hogy intenzív napokra számíthat, aki kísérőtanárkodásra adja a fejét egy végzős osztály kirándulásán.

3 lapszám most csak 1500 Ft! Fizess elő 09.30-ig és a JOY-Napok kuponos lapszám is közte lesz!
Borító

Kövess minket

Fizess elő fél évre az Éva magazinra, és féléves InStyle előfizetést kapsz ajándékba! 5+5 lapszám most 7950 forint helyett csak 3475 forint!

Csak 3475 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem