Angelina Jolie szenvedélyes írásban kelt ki Donald Trump menekültpolitikája ellen

Angelina Jolie szenvedélyes írásban kelt ki Donald Trump menekültpolitikája ellen
Forrás: Europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

„Nem leszünk erősebbek attól, hogy a gyengébbekre célzunk.”

Angelina Jolie-nak mondanivalója volt, és mint ilyenkor általában, ezt egész oldalas írásban adta a világ tudtára a New York Times-ban. A cikkből gyakorlatilag az a vélemény körvonalazódik, hogy ha az Egyesült Államok teljesen leállítja a menekültek befogadását, azzal második világháborúra emlékeztető helyzetet idéz elő. A színésznő írásából, aki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különmegbízottjaként dolgozik évek óta, részleteket közlünk, teljes terjedelmében itt olvashatod.

Amerikaiak korábban a vérüket ontották azért, hogy megvédjék az eszmét, mely szerint az emberi jogok fölötte állnak kulturális, földrajzi, etnikai vagy vallási különbségeknek. Az a döntés, amely felfüggesztette a menekültek befogadását az Egyesült Államokba és amely megtagadja hét muszlim többségű ország polgárainak belépését, éppen a korábbi áldozatvállalásaink miatt döbbentette meg barátainkat szerte a világon.

A globális menekültválság és terrorfenyegetettség teljes mértékben megindokolja, hogy végiggondoljuk, hogyan tudnánk a határainkat minél biztonságosabban őrizni... De azt, hogy milyen választ adunk a helyzetre, tényekre kell alapoznunk, nem a félelemre.

Hat gyerek édesanyja vagyok, mindegyikük külföldön született és büszke amerikai állampolgár. Nagyon is biztonságban akarom tudni őket és nemzetünk minden gyermekét az országunkban. Ugyanakkor abban a tudatban szeretnék élni, hogy azoknak a menekült gyerekeknek, akik rászorulnak a menedékre, mindig lesz esélyük befogadásért folyamodni egy együttérző Amerikában. (...)

A menekültek a legmagasabb szintű ellenőrzésnek vannak alávetve az Egyesült Államok határainál. Ez hónapokig tartó kikérdezéseket, biztonsági ellenőrzéseket jelent, amelyeknek az FBI, a Nemzeti Terrorelhárító Központ, a Belbiztonsági Minisztérium és a Külügyminisztérium veti alá őket.

Ráadásul csak a legnagyobb krízishelyzetben levő emberek azok, akik egyáltalán bekerülnek a menekültbefogadási eljárás gépezetébe: kínzások túlélői, nők és gyerekek, akik sürgős orvosi beavatkozásra szorulnak. Számtalan menekülttáborban és városban jártam, ahol menekültek százezrei küzdenek a túlélésért és minden egyes család rendkívül nehéz körülmények között él. Amikor az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága kiválasztja közülük azokat, akik a leginkább védelemre szorulnak, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ők megérdemlik a biztonságot, a menedéket és az újrakezdés lehetőségét, amelyet a mienkhez hasonló országok fel tudnak ajánlani nekik.

A menekülteknek csak töredéke — kevesebb, mint 1 százaléka — tud letelepedni az Egyesült Államokban vagy más országokban. Világszerte 65 millió menekült vagy az otthonát elhagyni kényszerült ember élt, és 10-ből 9 menekült szegény országokban él, nem gazdag nyugati államokban. Csak Törökországban 2,8 millió szíriai menekült él. 2011 óta mindössze 18 ezer szíriai telepedett le Amerikában. (...)

Ha azt az üzenetet küldjük, hogy elfogadható dolog bezárni az ajtóinkat a menekültek előtt vagy diszkriminálni őket a vallásuk alapján, akkor a tűzzel játszunk. Ez a tűz kontinenseken fog végigsöpörni és olyan instabilitást fog eredményezni, ami ellen éppen most próbáljuk magunkat megvédeni. (...)

Az igazság az, hogy amikor nagyon kevés menekültet fogadunk be, éppen hogy a minimumot teljesítve, azért, hogy betartsuk az ENSZ tagjaként vállalt kötelezettségeinket és azokat az alapelveket, amelyekért olyan keményen küzdöttünk a II. világháború után, ezt a saját biztonságunkért tesszük.

Ha mi, amerikaiak azt mondjuk, hogy ezek a kötelezettségek már nem fontosak, azt kockáztatjuk, hogy... a kijelentésünk még nagyobb instabilitást, gyűlöletet és erőszakot eredményez.

Ha úgy döntünk, hogy létezik a menekülteknek egy másodosztálya, mert a muszlimok kevésbé érdemesek a védelmünkre, ezzel szélsőséges indulatokat gerjesztünk külföldön és itthon egyaránt és aláássuk a sokféleség eszméjét, amelyet a demokraták és a republikánusok egyaránt értékesnek tartanak. „Amerika elkötelezett a világ felé, mert a világból oly sok minden megtalálható Amerikában”, hogy Ronald Reagant idézzem. Ha kettéválasztjuk a világot a határainkon túl, magunkat is kettéválasztjuk.

A szeptember 11-e óta folytatott terror elleni küzdelmünk legnagyobb tanulsága, hogy minden alkalommal, amikor eltávolodunk az értékeinktől, csak súlyosbítjuk a problémát, amit megoldani próbálunk... Nem a mi utunk, hogy bezárjuk az ajtónkat a menekültek előtt vagy diszkrimináljuk őket és nem növeli a biztonságunkat. Nem a mi utunk, hogy félelemből cselekedjünk. Nem leszünk erősebbek attól, hogy a leggyengébbekre célzunk.

Mindannyian biztonságos országban szeretnénk élni. Ezt közös üggyé kell tennünk minden emberrel, vallástól és háttértől függetlenül, aki ugyanazon veszéllyel küzd és ugyanazt a biztonságot keresi. Abban reménykedem, hogy nagy nemzetünk mindenkori elnöke ebbe az irányba vezeti az amerikai népet.

Kis lakások, nagy ötletek: 7 tipp az élhetőbb szűk terek berendezéséhez

Rengetegen élünk olyan aprócska otthonokban, amikben szinte mi is alig férünk el, nemhogy a holmijaink. Nem, most nem arra biztatnálak, hogy mielőbb szabadulj meg felesleges cuccaidtól, inkább tippeket adnék, hogy jobban kihasználhasd a kis helyiségeket.

Hízás hasra, fenékre, combra: az, hogy hova szaladnak fel rád a plusz kilók, az egészségedről is árulkodik

Neked melyik testrészed a legproblémásabb, ha a hízásról van szó? Nem mindegy, hogy a hasadra vagy a combodra rakódnak a fölös kilók, ez ugyanis sokat elárulhat az egészségi állapotodról. A Runner's World cikkéből kiderül, mit jelent az, hogy hova hízol.

2019-ben még biztosan nem lesz rövidebb a nyári szünet

A nyári szünet és az összes többi fontos dátum nagyjából ugyanakkor lesz, mint a most lezárult tanévben, derül ki a Magyar Közlöny most kijött rendeletéből. Az összes fontos dátumot beírtuk az Éva Naptárba a 2018/2019-es tanévről, nézd meg és mentsd el magadnak őket te is!

Napi horoszkóp június 16.: a Mérlegek ismeretlen dologban próbálhatják ki magukat, a Skorpiók számára nagy lehetőség adódik

Hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, mert a csillagok izgalmas üzeneteket tartogatnak!

5 film apák napjára – amiknek bőven van mondanivalójuk

Az apák napja egy szuper alkalom arra, hogy olyan filmeket nézzetek meg együtt, amelyek a férfiakról, édes- vagy akár mostohaapákról szólnak, ezzel köszöntve a gondoskodó családfőket.

Volt ifjúság, és volt szerelem – kamaszrománcok egy tanár szemszögéből

„Csak egy tinilány és egy tinisrác hiszi naivan, hogy ilyen az élet, a Neoton is megmondta. Hát akkor hadd higgyék még egy darabig.” Avagy miken nem morfondírozik egy tanárnő a koranyári lyukasórában?

12 szupervicces és/vagy elgondolkodtató idézet apák napjára

Az apák napja fontos ünnep, és éppen ezért eléggé lájkoljuk, hogy egyre több helyen emlékeznek meg az apukákról nálunk is. Általában június harmadik hétvégéjén.

Napi horoszkóp június 15.: a Szüzek új kihíváson törik a fejük, a Halaknak kellemes meglepetésben lehet részük

A hét utolsó munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, mert ismét fontos üzeneteket küldtek a csillagok!

Csomagolási tippek utazáshoz, hogy stresszmentesen induljon a vakáció

Utazni mindenki szeret, csomagolni azonban már kevésbé. Vannak, akik azon stresszelnek, hogy vajon mit hagynak otthon, mások magasról tojnak az egészre, megint mások jó előre végiggondolják, miket kell bepakolniuk. Ettől persze utóbbiak sem szeretik jobban csomagolást, de legalább hamar túlesnek rajta!

Tábor-kisokos – 6 alapkérdés, hogy biztosan jól érezze magát a gyerek

Hogyan lehet elosztani 4 hét szabadságot per szülő 10–12 hét vakációra per gyerek adott összegből, beleszámolva a táborozást, illetve a közösen eltöltött nyaralást úgy, hogy szemünk fénye biztonságban, tartalmasan tölthesse a vakációját? A variációs matek minden szülő kedvenc elfoglaltsága késő tavasszal és nyár elején. (Egyszülős és patchwork családoknak haladó szintet kell megugrani.)

7 tipp, amivel feldobhatod az unalmas salátákat

Észrevetted már, hogy ha salátát rendelsz egy étteremben, az valahogy mindig finomabb, mint amit te dobsz össze otthon? Valószínűleg emiatt is esznek sokkal kevesebben salátát, mint amennyit kellene.

Napi horoszkóp június 14.: a Bikák a céljaikért küzdenek, a Nyilasok új impulzusokat keresnek

Ma is érdemes elolvasnod a napi horoszkópodat, mert fontos üzeneteket kaphatsz!

Bocuse d'or 2018: íme a legsokatmondóbb képek a szakácsversenyről

A magyar csapat Pohner Ádám vezetésével a nyolcadik helyen végzett, ezzel bejutott a Bocuse d'or 2019-ben esedékes lyoni világdöntőjébe. Az európai döntőt Norvégia nyerte. Nézegessetek fotókat a világ talán legrangosabb gasztroeseményéről!

Egészséges alapanyagok, amik csökkentik az izzadtságszagot

Nyáron szinte lehetetlen kivédeni az izzadást, pláne a betondzsungelben. Azonban a kellemetlen szagokat elkerülheted, ha a következő alapanyagok közül választasz! Ezek a természetes hozzávalók tisztítják, sőt még dezodorálhatják is a szervezetünket.

Az ok, amiért a tojássárgája néha sötétebb színű, máskor pedig világossárga

Észrevetted már, hogy a tojássárgája néha világos sárga, máskor pedig sötétebb narancsos színe van? Nem azon múlik, hogy a tojások ugyanarról a helyről érkeztek-e; hanem valami egészen mástól függ!

Napi horoszkóp június 13.: az Ikreknek váratlan helyzetben kell döntést hozniuk, az Oroszlánok nagy lépésre szánják rá magukat

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, mert ismét izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

Milyen típusú salátához milyen bor illik?

Most, hogy lassan kedvünkre válogathatunk a piacon vagy a kiskertben a friss, zsenge zöldségek között, érdemes gyakrabban „salátázni”, hiszen a variációk száma végtelen. A zöldségeket feldobhatjuk tojással, rizzsel, tésztával, halakkal, sajtokkal, de akár grillezett húsokkal, sonkával vagy kolbásszal is, szóval készíthetünk belőle egy akár főételként fogyasztható fogást is. Nem minden saláta könnyed és laza tehát, főleg, ha a salátaöntet is nehezebb fajsúlyú. Így a borválasztás során mindenképpen vegyük figyelembe annak összetevőit is. Nézzük, milyen salátához milyen bor illik!

7 tipp, hogy felkészülten menj az utcára muslincainvázióban

Manapság a rovarok éppúgy váltják egymást, mint a legújabb trendek. Míg egy ideig a poloskák tartották lázban az embereket, majd nemrég a hazánkba költözött új szúnyogfajok, a napokban már kisebb testű, ámbár ártalmatlan barátaik, a muslincák üzentek hadat nekünk!

Kövess minket

Most fél éves Éva előfizetéshez, fél éves InStyle előfizetést kapsz ajándékba!

Csak 2995 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem