Biztonságos netezés első kézből

Biztonságos netezés első kézből
Forrás: Danks Emese az UNICEF ügyvezető igazgatója

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

B

Be Smart, Use Heart

Mást se hallunk, mint így veszélyes a netezés, úgy tiltsuk a gyerekeket a közösségi oldalaktól... Épp ezért különösen üdítő volt, hogy szeptember 29-én végre olyan emberek álltak a biztonságos netezés mellé, akik évek óta a gyerekekkel, gyerekekért dolgoznak.

Ezen a napon a Telenor Házban közel 300 gyermeknek mutatták meg, hogy hogyan tudják megvédeni magukat az interneten, további 600 munkatárs pedig 134 osztályban tette ugyanezt országszerte. Az eseményen mi is jelen lehettünk, és lenyűgözött bennünket, ahogy a gyerekeknek, gyereknyelven tudták átadni a "lényeget".

Kép

Az eseményen Ole-Bjorn Sjulstad, a Telenor vállalatfejlesztési vezérigazgató-helyettese egy nagyon kedves animációs filmet mutatott be a gyerekeknek a témában, és előadásában utalt a vállalat Hipersuli programjának keretében végzett felmérésre, amelyből kiderült, hogy a gyerekek az őket a kibertérben ért zaklatásoknak csupán töredékéről számolnak be szüleiknek. Ezért fontos, hogy ne csak a gyerekek, de a felnőttek is tisztában legyenek a világháló veszélyeivel. A programot egyébként S.O.S. gyermekfalvakban élő menekült gyerekekhez is eljutatták.

Danks Emese, az UNICEF ügyvezető igazgatója elmesélte a gyerekeknek, hogy Ébresztő-Óra címmel ingyenes gyermekjogi előadásokat tartanak iskolákban, mely idén májusban az UNICEF a Telenor szakmai támogatásával a program digitalizálása mellett döntött, így téve elérhetővé és elsajátíthatóvá digitális formában minden gyerek számára a gyermekjogi ismereteket. Az UNICEF fiataloknak szóló okostelefon alkalmazása is elérhető: A HelpAPP iOS, Android és Windows rendszereken is elérhető, a zaklatásban érintett áldozatoknak nyújt hasznos segítséget, tanácsokat.

Ugyanitt Dr. Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár azzal nyűgözte le a gyerekeket, hogy pár év múlva eljön az idő, hogy minden tanteremben lesz wifi, és egyre több dolgot tanulhatnak digitálisan. Utóbbi korántsem annyira utópisztikus, vagy szükségtelen, mint gondolják azok, akinek nincs iskolás korú gyermekük. Szinte nincs olyan tantárgy amiből ne lenne "korrepetálás" a youtube-on, sőt kidolgozott érettségi tételeket is megtanulhatunk innen. A tanárok dolga is könnyebbé válik, hiszen ha illusztrálni akarnak egy nehezen elképzelhető dolgot, egyszerűen csak kikeresik a megfelelő videót és lejátsszák a digitáblán akár az iskolában akár a buszon ülve.

Így zajlik az isolában a felvilágosító program.
Így zajlik az isolában a felvilágosító program.

Légy tudatos, de ha beüt a baj, tudd kihez fordulj!

Tudatos Net leckék: A Telenor minden gyermeknek és szülőnek ajánlja a „Tudatos Net” leckéket, melyeket gyors regisztrációt követően a www.hipersuli.hu oldalon érhetnek el az érdeklődők,. A játékos oktatóanyag 3 korcsoportnak szól, alsósoknak, felsősöknek és középiskolásoknak. A leckék végén változatos ellenőrző kérdésekkel győződhet meg arról gyermek és szülő, hogy sikeresen elsajátította-e a leckében tanultakat.

Help App: az UNICEF gondozásban készült, ingyenes Help App okostelefon alkalmazás olyan helyzetekre ad hasznos tanácsokat, amikor egy fiatalt – vagy felnőttet – bántalmazás, sérelem ér, akár testi, akár lelki piszkálódásról legyen szó. Az operációs rendszerek szerinti letöltési linkek itt érhetők el: http://www.unicef.hu/helpapp/

Kék vonal: A kék vonal 0-24-ig hívható, ingyenes lelkisegély-szolgálat, ahol névtelenül bárki beszélgethet az őt vagy ismerősét ért sérelmekről a vonal másik végén elérhető szakemberekkel, akik legjobb tudásuk szerint próbálnak segítő tanácsokkal szolgálni. A Kék Vonal elérhetősége 0680116111, www.kek-vonal.hu

F-Secure SAFE: a biztonságos internetezés alapja a tudatosság és a digitális környezet alapvető ismerete, de az automatizált kártevők és adathalászat ellen megfelelő programokkal is védelmezhetjük számítógépünket. A Telenornál is elérhető F-Secure SAFE internet biztonsági megoldás segítségével egy előfizetéssel akár a család minden eszköze biztonságban tudható. A szolgáltatásról bővebb információ ezen a linken érhető el: https://www.telenor.hu/safe

5 dolog, amitől szabadulj meg az egészségesebb, boldogabb önmagadért

Igazán tehetnél már magadért valami jót. Kezdd mondjuk ezekkel!

A legjobb ötletek farsangi dekorációra

Farsangi dekorációt készítenél? Most számtalan klassz ötletet hoztunk hozzá!

Az amerikai tornászlányok zaklatási ügye felvet néhány fontos kérdést, ami a #metoo-n is túlmutat

Legalább 140 fiatal lányt zaklatott Larry Nassar sportorvos, akit 2017 decemberében 60 év börtönbüntetésre ítéltek. Nem mindegyikük azért hallgatott eddig, mert szégyellte, hanem azért, mert kényszerítették rá, és amelyikük mégis megszólalt, annak volt, hogy a saját szülei sem hittek.

Ilyenek lennének a régi szexista reklámok fordított nemi szerepekkel

Régen sem kellett a szomszédba mennünk egy kis szexizmusért...

Milyen életkorban milyen házimunkát bízhatsz a gyerekre? Íme a lista

A házimunka az életünk része, ezért szülő és gyerek egyaránt akkor jár jól, ha már egészen apró korban rászoktatjuk a leszármazottainkat néhány alapvető feladatra, például hogy...

Napi horoszkóp január 18.: az Ikrek egy számukra kellemetlen helyzetet zárhatnak le, a Szüzeknek komoly céljai vannak

A csillagok mára is nagyon izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a napi horoszkópodat!

A srácaim rohangálása már-már elviselhetetlen. Aztán egyik nap feljött a szomszéd és azóta nem térek magamhoz

Vajon meddig bírják a szomszédok a gyerekek hangoskodását? És hogy reagálnak? Igaz történet.

Különleges bakancslista az utazás szerelmeseinek, ami nem úti célokat ajánl, hanem új megközelítést

Nem mondjuk meg, hova érdemes ellátogatnod, azt úgyis te tudod a legjobban. Inkább ahhoz adunk tippeket, hogy miként érezd magad még jobban.

Olvadozunk! Jennifer Garner csodálatos „szerelmes levelet” talált az ötéves fiától

A 45 éves színésznő ritkán oszt meg személyes információkat a gyerekeiről, de ennek a levélkének úgy látszik, képtelen volt ellenállni.

Jobb mint a kávé: íme, egy reggeli nyújtó gyakorlatsor, ami igazán felpörget

Rázd fel magad egy bármikor elvégezhető mozdulatsorral!

II. Erzsébet szerint Sarolta az úr a házban

A 91 éves királynő a sandringhami nyaralójában, egy rendezvényen csillogtatta meg a humorát.

A levelek hulljanak, ne a hajad!

Dr. Fenyőváry Éva bőr- és hajgyógyász főorvossal beszélgettünk a hajhullás okairól.

12 bók, amit soha ne mondj egy nőnek

Vagyis leginkább senkinek. Akár nő vagy, akár férfi. Ami a szíveden, az a szádon? Ne. Akkor se.

Horoszkóp szerint rangsorolták a legjobb anyukákat: íme, a lista

A csillagjegyed nagyon sok mindent elárul rólad!

Így bizonyítsd be magadnak 2018-ban, hogy te vagy a saját legjobb barátod: 7 tipp

Olyan faramuci időket élünk, hogy időről időre emlékeztetned kell magad: még több és több olyan tevékenységet kell rendszeresíteni az életedben, ami jólesik és amit élvezel.

Neked is mindig hideg a lábad? Tudtad, hogy EZ lehet az oka?

Nemcsak télen, hanem nyáron is szembesülsz ezzel a problémával? Eláruljuk, mi állhat a háttérben!

Kövess minket

Legyen stílusos új éved! Féléves Éva-előfizetéshez most féléves InStyle-előfizetést kapsz ajándékba!

Csak 2995 Ft