10 rossz szokás, ami megöli a produktivitást

10 rossz szokás, ami megöli a produktivitást
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

S

Sokszor nem is gondolnánk, milyen kis dolgokon múlik, hogy hatékonyabbak lehessünk!

Napról napra hatékonyabban dolgozni nem feltétlenül azt jelenti, hogy keményebben kell dolgoznunk, sokszor inkább „okosabban” kell tennünk mindezt. Az, hogy ügyesebben és lehetőleg minél kevesebb idő alatt végezzük el a feladatainkat igencsak kemény dió, ám nem lehetetlen. Kezdetnek az is megteszi, ha igyekszünk megszüntetni a hatékonyságunk útjában álló, saját magunk által felépített rossz szokásokat. Nézd meg milyen apró, szinte észrevétlen mozzanatokkal szabotálod nap mint nap a produktivitásodat, és amit lehet, változtass rajtuk!

Kép
forrás: europress

#1 Kihagyod a reggelit

Reggeli nélkül nem képes a szervezetünk egészségesen feltöltekezni az előttünk álló napra, nagy valószínűséggel nem tudjuk az energiáinkat napközben sem megfelelően oda csoportosítani, ahol igazán szükség lenne rájuk. Arról nem beszélve, hogy a reggeli éhség érzettől könnyen feszültek, idegesek lehetünk, ezzel pedig hosszútávon erős negatív stressz hatásnak tesszük ki magunkat. Kezdd egy kiadós, „ráérős”, átgondolt reggelivel a napodat, és idővel meglátod mennyivel jobban tudsz majd koncentrálni, irányítani, tudatosan működni!

#2 Egész nap ülsz

Még ha ülő munkát végzel is, akkor is feltétlenül szükséged van legalább óránként némi átmozgatásra. Az izmaid, izületeid hosszútávon nem fogják meghálálni, ha elhanyagolod őket, és sajnos a hatékonyságodra is rossz hatással lesz, ha szinte soha nem emelkedsz fel a helyedről, hiszen egy zárt, levegőtlen térben kevésbé jó gondolatok születhetnek, mintha néha kiszellőztetnéd a fejed!

#3 Maximalista vagy

Az, hogy valamivel „mindössze” elkészülsz, sokszor jóval többet ér, mint hogy az a valami tökéletes legyen. A túlzott maximalizmus miatt hajlamos lehetsz túlontúl rágörcsölni egy-egy feladatra, akkor pedig nem jönnek az innovatív, előremutató gondolatok.

Kép
forrás: europress

#4 Nem tervezel, vagy túltervezel valamit

Ha egyáltalán nincs terved, stratégiád, az könnyen fennakadást okozhat az alkotás folyamatában. Ha pedig mindent szinte milliméterre pontosan megtervezel, az fog hátráltatni, ha az apró részeredmények nem úgy sikerülnek, ahogy eltervezted. Próbáld meg megtalálni az arany középutat: ne lihegd túl, de ne is vedd félvállról a tervezést!

#5 Túl sok a találkozód

Ha egy napra túl sok meetinget, megbeszélést iktatsz be, akkor fennáll a veszélye, hogy az azok közti „ingázós időben” rengeteg értékes, tervezésre, alkotásra, hasznos munkára alkalmas időtől fosztod meg magad. Próbáld meg a találkozóidat egymás után, és lehetőleg egy helyre szervezni, hogy amikor véget értek, rögtön leülhess a teendőidhez, és már semmi ne szakítsa félbe azokat!

#6 A végére hagyod a nehezebb feladatokat

A könnyű munkákkal kezdesz, és mire a nehezebbekhez érsz, már azok is kellően lefárasztottak. Mindig a legbonyolultabb, legtöbb energiát és odafigyelést igénylő projekteket sorold előre, és csak azután jöjjenek a kisebb, könnyedebb falatok. Tudod: „előbb a munka, aztán a kisebb munka”! :-D

Olvasd el ezt is!

#7 Több dolgot csinálsz egyszerre

A multitasking egy ideig hasznosnak tűnhet számodra, azonban ha mindenre csak egy cseppnyi jut az erődből és a figyelmedből, akkor csak nagyon lassan fogsz előrehaladni a feladataiddal. Egyszerre próbálj meg egy dologra fókuszálni, azt teljes erőbedobással végigvinni, majd jöhet a következő!

#8 Reggelente nyomkodod a „szundi” gombot

„Csak még 5 percet!” Ismerős? Azt hiheted, hogy ezzel a kis gombbal adsz még a szervezetednek némi pihenő időt reggelente, de tévedsz. Azzal, hogy az agyad már félig ébren van, és a pihenés helyett arra koncentrál, hogy vajon mikor fog megszólalni újra és újra az ébresztő, sokkal inkább megterheled, mintha azzal a pár perccel kevesebbet pihennél. Egy ilyen reggel után elég nehéz lesz bármire is összpontosítani. Esetleg megpróbálhatnál korábban feküdni és később kelni, vagy ha ez nem megy, akkor a lehető legkésőbbi felkelés időpontjára beállítani azt a csipogót!

Kép
forrás: europress

#9 Alvás helyett is képes vagy dolgozni

Sokszor helyezed előtérbe azt, hogy inkább a munkával legyél készen, mintsem hogy megadd a testednek a kellő regenerálódás lehetőségét. Másnap így aligha lehetsz hatékony! És ez bizony rövid idő után tartós fáradtsághoz, kimerültséghez, egészségügyi gondokhoz, sőt még kiégéshez is vezethet! Ne facsard ki magad: az este legyen a pihenésé és az alvásé!

#10 A mobiloddal alszol

Igen, ezt már valóban átrágtuk mostanában néhányszor, de sajnos nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire nem jó, ha kütyüket viszel magaddal hálótársnak. A fényt és mindenféle sugárzást kibocsátó készülékektől nem lesz nyugodt az alvás, mert folyamatosan „stimulálják” az agyadat a számodra nem érzékelhető, de attól még jelen levő rezgéseikkel. Ha még elalvás előtt is az e-mailjeidet bújod, akkor pedig végképp nem segíted hozzá a megfelelő feltöltődéshez a szervezetedet, mert képtelen leszel lelassulni, kikapcsolni, ráhangolódni az alvásra. Hagyd a mobilt a konyhában, vagy egyéb az ágytól távol eső helyen, és ruházz be egy felhúzós vekkerre!

Ha csak egy párat is megpróbálsz kiűzni az életedből ezekből a rossz szokásokból és beidegződésekből, idővel sokkal kiegyensúlyozottabban és hatékonyabban állsz majd hozzá a munkával kapcsolatos teendőidhez is!

Garnélás-kapros cukkinileves (akár vegán)

Íme egy könnyen és gyorsan elkészíthető, ízekben mégis gazdag leves. Rák nélkül tökéletes vega leves.

A jó szüléshez idő kell, nem pedig futószalagon végzett műtétek - a WHO új irányelvekkel állt elő a nők érdekében

A WHO nemrég új ajánlásokat fogalmazott meg a pozitívabb szülésélmény érdekében.

„Nagyon fontos, hogy egy társadalom elismerje a művészi munkát” – Topor Tünde, az Artmagazin főszerkesztője

A kortárs műveknek lehet pénzben kifejezhető értéke, a művészeknek nemzetközileg komolyan vehető karrierje – érvel az Unicredit Bank mecénás programja, a Korszakalkotók egyik zsűritagja. Topor Tündével beszélgettünk.

Csak én nem akarom megkeresztelni a gyerekemet a családban - avagy így lettem hirtelen fekete báránnyá

"Vajon miért gondoltam azt, hogy anyai alapon jogot formálhatok arra, hogy eldöntsem, lesz-e szenteltvízbe mártás, avagy sem?"

17 optikai illúzió, amit az agyad nem fog helyesen látni, akárhogy is erőlködik

A szemünket és az agyunkat kiábrándítóan könnyű becsapni.

Ezért kell körtét enni alkoholos italok fogyasztása előtt

A körte nemcsak azért szuper gyümölcs, mert tele van vitaminokkal, nagyon finom, sok ételhez illik, így jól felhasználható a főzéshez is, hanem még a borokhoz kapcsolódóan is vannak nagyon pozitív hatásai.

10 kérdés Borbély Alexandrához: Legnagyobb rémálmáról, korai filmes élményeiről és az Oscarról beszélgettünk vele - VIDEÓ

Az Oscar-jelölések előtti napokban volt alkalmunk beszélgetni Európa legjobb színésznőjével, ő pedig elbűvölő szerénységgel nyilatkozott a jelölés lehetőségéről, illetve például arról, mennyire vonzza a külföldi karrier.

Nem olyan voltam, mint a többi gyerek, de te homokba dugtad a fejed, Anya!

Flórának nem volt könnyű gyerekkora. Ma már tudja, mi volt ennek az oka és ettől végre felnőtt fejjel megcsillant benne a remény. Az ő levele következik, amit az édesanyjához intézett...

Az ötmásodperces szabály, amely egyszer és mindenkorra véget vet a halogatásnak

Folyton csak tolod magad előtt a kisebb-nagyobb elvégzetlen feladatok garmadáját? Pedig lehet, hogy csak öt másodpercen múlik.

11 hack, ami lazán felpörgeti a reggeli készülődést gyerekekkel

Van vis maior, amiket könnyedén meg lehet előzni! Segítünk az előre tervezésben, hogy a reggeli rohanásban legalább a fejedet ne veszítsd el.

A 18 éves Emma González az igazi Katniss Everdeen?

Az éhezők viadala fiktív hősnőjéhez hasonlítják a gimnazista lányt, aki profi politikusokat megszégyenítő beszédével talán örökre megváltoztatta az amerikai közéletet a floridai iskolai lövöldözés utáni tüntetésen.

A barátnőim segítettek át a gyászon - nekik köszönhetem, hogy még lélegezem

"Én semmit nem várok a barátaimtól, csak azt, hogy mellettem legyenek. Nem várom, hogy tanácsot adjanak, sajnálkozzanak, vagy velem sírjanak. Hiszen ez nem az ő életük." - Anikó története.

Végre! II. Erzsébet minden eddiginél komolyabban veszi a környezetvédelmet, hála országos haverjának, David Attenborough-nak

A Buckhingham-palota új intézkedéssorozatban tiltotta ki a szívószálakat és a műanyag palackokat a királyi ingatlanokból, s a kőkemény intézkedés mögött állítólag maga a 92. évét taposó királynő áll.

Ha ezt a két ételt együtt eszed, biztos, hogy sokkal gyorsabb lesz az anyagcseréd!

Ha gyorsabb anyagcserére vágysz, érdemes kipróbálnod!

2 hónapja nem rágom a körmöm: így jutottam el idáig

"Nem terveztem felhagyni a körömrágással, de aztán egyik nap ránéztem a kezeimre és azt kérdeztem magamtól: hát normális vagyok én?"

Ezért kellene mindig tartanod egy citromot az éjjeliszekrényeden

Meglepő hatása van ennek a gyümölcsnek!

Napi horoszkóp február 19.: a Rákok optimizmusukkal oldják meg a kialakult helyzetet, a Mérlegek változásra vágynak

A hét első napjára is izgalmas üzeneteket tartogatnak a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Kövess minket

Ragadd meg a pillanatot! Három hónapos akciós előfizetésünk:

Csak 1185 Ft