Festői szerelmek: az ezredesné esete a közkatonával

Festői szerelmek: az ezredesné esete a közkatonával
Forrás: éva magazin

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

E

Egry József, a Balaton nagy festőjének története következik

1916-ban hadgyakorlat közben beszakadt a jég egy 33 éves baka alatt. Tüdőgyulladást, majd tbc-t kapott, hetekig feküdt élet-halál között. Egry József festőre nem sokkal bevonulása előtt figyelt fel a műértő közönség, szegény embereket ábrázoló, expresszionista hatásokat mutató műveit egyre többször állították ki.

Olvasd el ezt is!

A festő zalai napszámos családból származott, testközelből ismerte a nyomort, amit képein bemutatott. Balesetének köszönhette, hogy művészi pályája és magánélete fordulatot vett. Mivel betegségéből nem lábalt ki, elöljárói abadacsonyi hadikórházba küldték rehabilitációra. Az ideiglenes kórház nem valódi egészségügyi intézmény volt: egy vendéglőben rendezték be, az ápolószemélyzet pedig önkéntes úriasszonyokból állt. Itt gondozta a betegeket a szigoráról ismert Vízkeleti ezredes felesége is. Az ezredesné, leánykori nevén Pauler Juliska több évvel idősebb volt Egrynél, és mindenben ellentéte a lábadozó bakának. A sovány, aszketikus alkatú, kevés beszédű festő és a gömbölyded, sokat nevető, beszélő asszony mégis egyre több időt töltött egymás társaságában.

Nem sokkal később egy ott takarító segédápoló ceruzával rajzolt aktképeket talált Egry közlegény éjjeliszekrényén. Aképek az ezredesné asszonyt ábrázolták. Hogy pontosan mi történt ez után, nem tudjuk, mert Egry József évtizedekkel később született önéletrajzi vázlatában meglehetősen szűkszavúan foglalta össze a következő két év történetét: „Abadacsonyi kórház botrányai. Szabadiskola Pesten. Korrigálnak: Kernstok, Rippl, Vedres, én. Újra akanizsai laktanyában. Felülvizsgálatok Pozsonyban. Pár hónap betegszabadság. Juliska családi, válási stb. esetei. Háború vége. Keszthelyre költözésem.” Pedig a badacsonyi botrány nagy port verhetett fel, nem volt ugyanis mindennapos dolog, hogy egy magas rangú katonatiszt felesége úgy döntsön, hogy elválik férjétől egy nincstelen közlegény miatt.

A válást csak hosszú idő után mondták ki, ezalatt Egry leszolgálta katonaidejét, majd Pesten próbált munkát találni. A Pauler család, amelynek soraiban miniszter, egyetemi tanár és elismert tudós is volt, megdöbbent Juliska szándékán, és mindent megtettek, hogy megakadályozzák a duplán rangon aluli házasságot. Egry ugyanis nemcsak szegényparaszti származású volt, de középiskolai tanulmányait sem fejezte be. Amikor megértették, hogy az asszonyt nem lehet eltántorítani, évekre kiközösítették.

Az esküvőt 1918-ban tartották, és apár Juliska keszthelyi házába költözött.

Ajómódú asszony minden vagyonát arra költötte, hogy férje szabadon kiteljesíthesse művészetét. Egy badacsonyi telken építették fel a háromszintes műteremlakást, ahol előbb a nyarakat, végül az egész évet töltötték. Egrynek szinte kizárólagos témája lett a balatoni természet és az itt élő egyszerű emberek. Hamarosan a Balaton festőjeként emlegették, műveit Budapest mellett Drezdában és Berlinben is kiállították. APauler család ekkor már kereste volna atársaságukat, de Egry sosem bocsátotta meg nekik, amit a feleségével tettek. A pár leginkább a falu kétkezi munkából élő lakóival tartott szoros kapcsolatot, amagát autodidakta módon képező festő megvetette a műveletlen földbirtokosokat és aszűk látókörű helyi értelmiséget.

Életük végéig magázódtak. Barátaik feljegyezték, hogy Egry a visszamaradt tüdőbetegség és a sok cigaretta miatt rekedten, sokat köhögve rendszeresen dohogott valamin, Juliska pedig kacagva válaszolgatott neki. Több mint 30 évet éltek együtt. 1951-ben akiújuló tbc ledöntötte a lábáról a férfit. Afeleség később így emlékezett: „Amikor ahomlokát megcsókoltam, hideg, áttetsző szemének ellentéteként az érzelmes értelem hangján megkérdezte: – (...) Hát nem fél a haláltól?… Nem fél a tbc-től?… –Nem!… Harminc éven át nem féltem tőle, Jóska.” Egry nyugodtnak és boldognak látszott felesége vallomásától. Felült az ágyon és hosszan nézte az egykori ezredesnét, aki otthagyta érte a jólétet. Juliskát nézve halt meg, 68 éves korában. Felesége hat évvel később követte.

Vajon mit gondolna a 20 éves önmagam a mostani életemről? Levél magamnak a múltba és a jövőbe.

"...most még nehéz elképzelned, de mindent ügyesen csinálsz: semmilyen erőfeszítésed sem hiábavaló, idővel minden meg fog térülni, így hát soha ne add fel!"

Garnélás-kapros cukkinileves (akár vegán)

Íme egy könnyen és gyorsan elkészíthető, ízekben mégis gazdag leves. Rák nélkül tökéletes vega leves.

Böllér, hentes, pékné – te tudod, hogy milyen ételre utalnak ezek a kifejezések?

Számtalan fogásunk van, ami egy tájegységről, népcsoportról, személyről, egy foglalkozást űző személyről, vagy épp annak feleségéről kapta a nevét. Ezek az elnevezések többnyire készítési módokat jelölnek. Te tudod, hogy melyik mit takar?

A jó szüléshez idő kell, nem pedig futószalagon végzett műtétek - a WHO új irányelvekkel állt elő a nők érdekében

A WHO nemrég új ajánlásokat fogalmazott meg a pozitívabb szülésélmény érdekében.

„Nagyon fontos, hogy egy társadalom elismerje a művészi munkát” – Topor Tünde, az Artmagazin főszerkesztője

A kortárs műveknek lehet pénzben kifejezhető értéke, a művészeknek nemzetközileg komolyan vehető karrierje – érvel az Unicredit Bank mecénás programja, a Korszakalkotók egyik zsűritagja. Topor Tündével beszélgettünk.

Csak én nem akarom megkeresztelni a gyerekemet a családban - avagy így lettem hirtelen fekete báránnyá

"Vajon miért gondoltam azt, hogy anyai alapon jogot formálhatok arra, hogy eldöntsem, lesz-e szenteltvízbe mártás, avagy sem?"

17 optikai illúzió, amit az agyad nem fog helyesen látni, akárhogy is erőlködik

A szemünket és az agyunkat kiábrándítóan könnyű becsapni.

Ezért kell körtét enni alkoholos italok fogyasztása előtt

A körte nemcsak azért szuper gyümölcs, mert tele van vitaminokkal, nagyon finom, sok ételhez illik, így jól felhasználható a főzéshez is, hanem még a borokhoz kapcsolódóan is vannak nagyon pozitív hatásai.

10 kérdés Borbély Alexandrához: Legnagyobb rémálmáról, korai filmes élményeiről és az Oscarról beszélgettünk vele - VIDEÓ

Az Oscar-jelölések előtti napokban volt alkalmunk beszélgetni Európa legjobb színésznőjével, ő pedig elbűvölő szerénységgel nyilatkozott a jelölés lehetőségéről, illetve például arról, mennyire vonzza a külföldi karrier.

Nem olyan voltam, mint a többi gyerek, de te homokba dugtad a fejed, Anya!

Flórának nem volt könnyű gyerekkora. Ma már tudja, mi volt ennek az oka és ettől végre felnőtt fejjel megcsillant benne a remény. Az ő levele következik, amit az édesanyjához intézett...

Az ötmásodperces szabály, amely egyszer és mindenkorra véget vet a halogatásnak

Folyton csak tolod magad előtt a kisebb-nagyobb elvégzetlen feladatok garmadáját? Pedig lehet, hogy csak öt másodpercen múlik.

11 hack, ami lazán felpörgeti a reggeli készülődést gyerekekkel

Van vis maior, amiket könnyedén meg lehet előzni! Segítünk az előre tervezésben, hogy a reggeli rohanásban legalább a fejedet ne veszítsd el.

A 18 éves Emma González az igazi Katniss Everdeen?

Az éhezők viadala fiktív hősnőjéhez hasonlítják a gimnazista lányt, aki profi politikusokat megszégyenítő beszédével talán örökre megváltoztatta az amerikai közéletet a floridai iskolai lövöldözés utáni tüntetésen.

A barátnőim segítettek át a gyászon - nekik köszönhetem, hogy még lélegezem

"Én semmit nem várok a barátaimtól, csak azt, hogy mellettem legyenek. Nem várom, hogy tanácsot adjanak, sajnálkozzanak, vagy velem sírjanak. Hiszen ez nem az ő életük." - Anikó története.

Végre! II. Erzsébet minden eddiginél komolyabban veszi a környezetvédelmet, hála országos haverjának, David Attenborough-nak

A Buckhingham-palota új intézkedéssorozatban tiltotta ki a szívószálakat és a műanyag palackokat a királyi ingatlanokból, s a kőkemény intézkedés mögött állítólag maga a 92. évét taposó királynő áll.

Ha ezt a két ételt együtt eszed, biztos, hogy sokkal gyorsabb lesz az anyagcseréd!

Ha gyorsabb anyagcserére vágysz, érdemes kipróbálnod!

2 hónapja nem rágom a körmöm: így jutottam el idáig

"Nem terveztem felhagyni a körömrágással, de aztán egyik nap ránéztem a kezeimre és azt kérdeztem magamtól: hát normális vagyok én?"

Kövess minket

Ragadd meg a pillanatot! Három hónapos akciós előfizetésünk:

Csak 1185 Ft