8 dolog az ünnepek alatt, amiből köszönjük, nem kérnénk

8 dolog az ünnepek alatt, amiből köszönjük, nem kérnénk
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

„Ami elromolhat, az el is romlik” - mondta Murphy. Igazán szeretnénk, ha ezúttal rá tudnánk erre cáfolni az ünnepek alatt.

Ismerjük Murphy elhíresült szállóigéjét, miszerint „ami elromolhat, az el is romlik”. Mondjuk ezt minden olyan rosszul sikerült dolog után, amin már nem lehet javítani, vagy amit teljesen előről kell elkezdenünk. Íme néhány ezekből, ami jó lenne, ha idén jó messzire elkerülne minket.


1. Kezdjük rögtön gasztronómiai megközelítésből. Szuper lenne, ha arra a süteményre, amivel órákat szöszmötöltünk a konyhában, kivételesen nem borulna rá a hűtőben valami rózsaszín szmötyi – amiről később kiderül, hogy cékla lé – teljesen eláztatva és ehetetlenné téve azt.


2. Ha kérhetünk ilyet, akkor a hűtőszekrényünk ne a két ünnep között adja meg magát
leolvadást szimulálva, mert barlangban lakó elődeinkkel ellentétben, mi nem biztos, hogy rendelkezünk természetesen hűtött környezettel. (Hacsak az ablakpárkány nem számít annak.)


3. Örülnénk, ha az egyébként nagyon békés, nyugodt, már-már nyugdíjasnak mondható kutyánk nem most döntene úgy, hogy aláássa a kertet és elmegy egyet szomszédolni.


4. Ha a bográcshoz tartozó lábazatot, vagy állványt kivételesen elsőre megtalálnánk az állítólagos helyén, most az egyszer tényleg passzoljon a szetthez, és ne az utolsó percben kelljen elrohannunk érte, valamelyik még nyitva tartó barkács áruházba.


5. A fenyőfa talpról ugyanezt szeretnénk elmondani.


6. A teraszra, vagy erkélyre hűtés céljából kitett karácsonyi hal idén lehetőleg a mi, ne pedig a szomszéd pofátlan macskájának tányérján landoljon az est végére.


7. Ne most legyen az az óvatlan pillanat, amikor imádott kisgyermekünk minden tiltás ellenére mégis lenyeli a pulóveréről lerágott gombot.


8. A hideg idő ellenére mégis bírja ki az autónk a következő benzinkútig, hogy egy ideig megint megfeledkezhessünk arról, hogy tankolnunk kéne.


Ha minden elővigyázatosságunk ellenére mégis megtörténik, ami ugyebár megtörténhet, próbáljuk megőrizni hidegvérünket, gondoljunk arra, hogy mindig mindent meg tudunk oldani és bármilyen kellemetlen is, igyekezzünk orvosolni a fennálló problémát. Jövőre úgyis megint elfelejtjük, vagy éppenhogy lesz egy felejthetetlenül vicces emlékünk az ünnepekről!


Neked is van vicces karácsonyi sztorid, amin évek után is jót tudsz nevetni? Küldd be nekünk, hogy tanuljunk belőle!

10 bababiztos intézkedés, ami elengedhetetlen az otthonodban

Biztosan mindenre gondoltál? Azért adunk néhány hasznos tippet.

11 film, amit receptre kellene felírni rosszkedv esetén

Néha egy bögre kakaó mozdít ki a holtpontról. Máskor egy habkönnyű limonádé.

Gyors, különleges, finom desszert: étcsokoládés sütőtökkenyér

Egyre több zöldséges édességet próbálok ki, s ez a legújabb kedvencem.

Tessék? Ez az anyuka lakbért szed az 5 éves gyerekétől, hogy az életre nevelje

Több ezren vitatkoznak az édesanya gyereknevelési trükkjén.

Napi horoszkóp január 19.: az Ikrekben érlelődik a váltás gondolata, az Oroszlánok extrém kalandon gondolkodnak

A hét utolsó munkanapján is érdemes elolvasnod a horoszkópodat, mert mára is izgalmas üzeneteket tartogatnak az egyes csillagjegyek!

Ferenc pápa sem lehetne már spontánabb: repülőútján adott össze egy párt

Mit szólnál, ha a repülőn, amin utazol a pápa felajánlaná, hogy összead a szerelmeddel?

5 dolog, amitől szabadulj meg az egészségesebb, boldogabb önmagadért

Igazán tehetnél már magadért valami jót. Kezdd mondjuk ezekkel!

A legjobb dekorációs ötletek farsangra

Farsangi dekorációt készítenél? Most számtalan klassz ötletet hoztunk hozzá!

Az amerikai tornászlányok zaklatási ügye felvet néhány fontos kérdést, ami a #metoo-n is túlmutat

Legalább 140 fiatal lányt zaklatott Larry Nassar sportorvos, akit 2017 decemberében 60 év börtönbüntetésre ítéltek. Nem mindegyikük azért hallgatott eddig, mert szégyellte, hanem azért, mert kényszerítették rá, és amelyikük mégis megszólalt, annak volt, hogy a saját szülei sem hittek.

Ilyenek lennének a régi szexista reklámok fordított nemi szerepekkel

Régen sem kellett a szomszédba mennünk egy kis szexizmusért...

Milyen életkorban milyen házimunkát bízhatsz a gyerekre? Íme a lista

A házimunka az életünk része, ezért szülő és gyerek egyaránt akkor jár jól, ha már egészen apró korban rászoktatjuk a leszármazottainkat néhány alapvető feladatra, például hogy...

Napi horoszkóp január 18.: az Ikrek egy számukra kellemetlen helyzetet zárhatnak le, a Szüzeknek komoly céljai vannak

A csillagok mára is nagyon izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a napi horoszkópodat!

A srácaim rohangálása már-már elviselhetetlen. Aztán egyik nap feljött a szomszéd és azóta nem térek magamhoz

Vajon meddig bírják a szomszédok a gyerekek hangoskodását? És hogy reagálnak? Igaz történet.

Különleges bakancslista az utazás szerelmeseinek, ami nem úti célokat ajánl, hanem új megközelítést

Nem mondjuk meg, hova érdemes ellátogatnod, azt úgyis te tudod a legjobban. Inkább ahhoz adunk tippeket, hogy miként érezd magad még jobban.

Olvadozunk! Jennifer Garner csodálatos „szerelmes levelet” talált az ötéves fiától

A 45 éves színésznő ritkán oszt meg személyes információkat a gyerekeiről, de ennek a levélkének úgy látszik, képtelen volt ellenállni.

Kövess minket

Legyen stílusos új éved! Féléves Éva-előfizetéshez most féléves InStyle-előfizetést kapsz ajándékba!

Csak 2995 Ft