Nem tartozom azok közé, akik szépen lassan haladnak előre. Teljesitmény orientált vagyok, tehát amikor a Fertő tó körüli bringatúránkat terveztük meg, azt vettük alapul, hogy napi 100 km-t letekerni nem egy nagy dolog. A bicikliút 130 km-nek ígérkezett, amit kis felvágással bevállaltunk volna egy napra, de eltökélt szándékunk volt, hogy házi kedvencünknek is velünk kell utaznia, így kétnaposra terveztük a kirándulást. Hogy is csináljuk?

Több webshopban is találtunk kutyák számára biciklire csatlakoztatható utánfutót. Az ára ugyan nem veri a csillagos eget, de úgy gondoltuk, először inkább próbálja ki az ember, minthogy beruház egy olyan dologba, ami később csak a helyet foglalja a kertben vagy a tárolóban. Így inkább kibéreltünk egy utánfutót, amiben helyet kapott a hároméves, futkározni szerető border collienk valamint a hátizsákunk az összepakolt cuccainkkal.
Hegykőn raktuk le az autót és indulhatott a tekerés. Nem haladtunk valami sokat, amikor találtunk egy Pajta kocsmát a szomszédos településen, Fertőhomokon. Én az ilyen fajta pihenőket részesítem előnyben, mivel az ember nem érzi magát kényelmetlenül, ha netán fáradtan, izzadtan, biciklis szerkóban dobja le magát egy padra és kéri ki az itteni specialitást, a Maci fröccsöt.

Nem volt hosszú a pihenőnk, épp csak az említett specialitást és a velős pirítóst teszteltük.
Több helyen olvastam, hogy jól kiépített kerékpárutak vannak a tó körül, csak elvétve akad olyan szakasz, ahol a forgalomban kell tekerni. Ez természetesen Magyarországon van, és nem is a bringásoknak, mint inkább az autósoknak okoz problémát, hogy a kétsávosnak a legkisebb jóindulattal sem mondható úton elférjenek egymással szemben, plusz még a bicikliseket is kerülgessék. De ezen is túl voltunk és a többire igazán nem volt már panasz.
A tavat néha csak sejtettük a mellettünk hosszan elnyúló nádason túl. A nyugati oldalról ugyanis az leginkább csak messziről látható, vagy egyáltalán nem, de ez nem szegte kedvünket.

--pagebreak--

A következő pihenőt még a határ előtt megtaláltuk, ez pedig Fertőrákoson a Ráspi vendéglő volt. Hangulatos belső udvar, boroshordók, lugas - annak, aki még Magyarországon akar megszállni, én ezt javasolnám. No, de mint mondtam, a mi időnk szűkös volt a teljesítménykényszer miatt, úgyhogy tekertünk tovább, át a határon. És igen, sajnos meglátszik, hogy hol végződik kis hazánk területe: remekül kiépített utak, rendezett környezet, tisztaság jellemzi a határ utáni első települést, Mörbischt.

Szőlőhegyen, birtokok mellett kanyarog az út hol fel, hol le, mindig megtartván azt a mértéket, amit még élvez az ember. A települések között mindenhol biztosítva van árnyékos pihenő, vagy padokkal körberakott park. A tó innen már kiválóan látszik, és ugyan a nem is annyira mellettünk futó partszakasz nem alkalmas a fürdésre, a látvány kárpótol.
Az itt futó bicikliút remek hely arra, hogy kiskutyánkat kiengedjük, mivel az autósok nem ezt az utat használják közlekedésre. Persze ebben az esetben csökkentenünk kell a tempót a kutya üteméhez igazítva. A kis városok előtt betessékeltük útitársunkat az utánfutóba és meg sem álltunk egészen Windenig, ahol szintén varázslatos helybe botlottunk. Nem kell nagyon keresgélni, az ember szinte beleütközik a pincesoron felállított asztalokba.

Igazi kockásterítős-virslizős-fröccsözős vendéglátó egység ez. A pincér szupergyors és kedves, a buktát vanília öntettel pedig nem ér kihagyni!
Kezdtünk elérkezni a nap végére, de még előttünk állt vagy 20 km. Mielőtt beértünk volna Neusiedelbe, találtunk egy nagyon helyesnek tűnő panziót hatalmas parkkal, hangulatos kerttel és gyönyörűen látható naplementével, a Neusiedler Csárdát. Sajnos nem itt szálltunk meg, de legközelebb nem hagynám ki!

Végül elértük napi célunkat, Weident, ahol teljesen kipurcanva, egy szállodában töltöttük az éjszakát. A büfévacsorát természetesen lekéstük, de hála a hazánkból kitelepült pincéreknek, ezt a problémát is sikerült megoldani.
Reggel indultunk tovább, a tó keleti oldalán. Igazán csodás vidék! Az útvonal végig természetvédelmi területen halad keresztül, a mocsaras mező megannyi madárfajnak ad otthont, amiket az úton-útfélen elhelyezett madárlesekről meg is csodálhatunk. Itt is lassabb tempót diktáltunk, mivel kutyafuttatásra alkalmas a terület sok kilométeren keresztül.

--pagebreak--

A madarak mellett más állatokkal is találkoztunk, mint pl. marhák, lovak, szamarak, stb. Ezen a szakaszon az útvonal többször kettéágazik. A B10-en haladva kiépített úton tekerhetünk tovább, aki pedig szereti a természetet és a kihívást, mehet a B20-on, ami természetvédelmi területeken, néhol murvás úton, vagy még nehezebb terepen halad tovább. Versenybringások ezeket kerüljék, mert csak szenvedni fognak, több helyen nekünk is tolni kellett a járgányt, ami a mi kutyás utánfutónkkal nem ígérkezett egyszerűnek, de tulajdonképpen megérte.
Az út hosszan halad a pusztaságban, nagy meleg esetén gondoskodjunk magunknak elegendő vízről és esetleg sapkáról, ami megvéd a nap tűző sugaraitól.
Ilmitz mellett, a B20-as kerékpárút mentén ismét egy gyöngyszemre akadtunk: lovas panzió várja a megpihenni vágyókat (Reiterweingut Fam. Frank). Van szállás, étterem, lovaglási lehetőség, mindehhez hatalmas terület és gyönyörű környezet. Ne hagyjuk ki! Még ha nem is szállunk meg, pár percet igazán eltölthetünk itt, de a hely tökéletesen alkalmas hosszabb pihenőre is.

Ilmitznél választhat a bringás, hogy komppal megy át a tavon, vagy tovább küzdi magát a kijelölt útvonalon. Mi nem a kompot választottuk, de azért megnéztük a kikötőt. Legnagyobb meglepetésünkre kitették a „Kutyát bevinni tilos” táblát, ami nem tudom pontosan, hogy a kompra, vagy a mellette lévő kempingre vonatkozott-e, mi mindenesetre visszafordultunk és tovább kerekeztünk a B20-on. Már-már úgy éreztük, nem ezt az útvonalat kellett volna választanunk, mivel kerekünk 2 cm mélyen szántotta a kavicsos homokot, a nap perzselt, árnyék kevés volt, de hamar rájöttünk, hogy megérte: albínó szamár tenyészetbe ütköztünk!

Innen már feldobottan folytattuk utunkat a magyar határ felé. Apetlon (Mosonbánfalva) előtt kissé eldugott leágazó található, ahol ha lekanyarodtunk volna, nem rövidebb, de nyugalmasabb úton tehettük volna meg a túránk befejező szakaszát. De mi töretlenül haladtunk előre a megtervezett útvonalon. Hát, itt rossz döntést hoztunk, az eltékozolt lekanyarodási lehetőség miatt ugyanis a régi úton haladva és átlépve a magyar határt nem csak a lehangoló útszéli használtruhással, üres polcos közértekkel, 80-as éveket idéző, kihalt éttermekkel találkoztunk, de még a növények gyökerei is felpúpozták a kerékpárutat. Mindez még nem is lett volna olyan nagy megpróbáltatás, mint a szemből érkező erős déli szél, ami az utánfutónk ponyvájába belekapaszkodva mint vitorlást repített volna bennünket vissza oda, ahonnan elindultunk. Tehát fel kellett kötni a gatyát rendesen, de mi győztünk, és végül a második nap délutánjára megérkeztünk a kiindulási pontunkhoz, ahol megszavaztunk magunknak egy jó nagy adag fagylaltot, és végre kiliheghettük magunkat.

Összefoglalva mindezt, nézzük csak, mire is kell odafigyelni?
- Mi szerencsére defekt nélkül megúsztuk a túrát, de találkoztunk olyanokkal, akik ezt nem mondhatták el magukról. Ugyan minden településen van bringás bolt, de ne vegyünk rá mérget, hogy hétvégén is nyitva találjuk! Tehát pótgumit és pumpát ne felejtsünk berakni!
- Ha utánfutót húzunk magunk után, mert gyereket vagy kutyát szállítunk, ne tervezzünk kétnapos túrát, mert háromnapos izomlázat kapunk érte cserébe! Hagyjunk időt magunknak sok pihenőidőre, így a megannyi látványosságot is kiélvezhetjük. És a szélirányt mindenképpen figyeljük!
- Naptej és sapka legyen nálunk, mivel árnyék nem sok akad az egész 130 km-en.
- Ha nem szükséges, ne vigyünk magunkkal kutyát!

Szöveg és fotók: Bősze Nóra