„Nappal stoppol, port töröl / de este fél kilenc körül / már dáma megint, taxinak int”. A régi sláger óta több mint fél évszázad telt el. Vajon illik ez a szöveg a mai pesti nőre is? Ughy Szabina és Bach Máté portréinterjú-sorozatban mutatják be a pesti nőt, ahogy eddig még soha senki. Sorozatunk első részében Kiss Mariann szakáccsal beszélgetett Ughy Szabina.

Kiss Mariann, szakács, Fotó: Bach Máté

Egy főzőiskolában találkoztam először Mariannal, ahol a sztárok chefjeként mutatták be, aki többek között Brad Pittre és Angelina Joliera is főzött. Mariann a lakásán grapefruitos, gyömbéres, málnamézes, házilag készített üdítővel fogad, mert számára az egészséges táplálkozás mindennél fontosabb.

A cipésznek lyukas a cipője, a fodrásznak lapos a haja, ismerjük jól a közhelyet. Neked van időd, kedved magadra főzni?
Mindennap főzök magamra. Ma például paradicsomos búzatöret volt kelkáposztába tekerve sáfránymártással és fésűkagylóval (mutatja Iphonján a képet). Ritkán járok étterembe, ha megyek, akkor is csak a törzshelyemre.

Látom, fontos a tálalás is.
Fontosnak tartom azt, ha étkezem, megtiszteljem magam azzal, hogy szépen terített asztalnál, nyugodtan egyek. Mindig rohanunk, és nincs öt percünk sem az étkezésre. Pedig a vízés az étel a legfontosabb, ez ad erőt a mindennapokhoz. Szeretem a tiszta, egyszerűízeket, formákat. Szeretem, ha mindennek megvan a helye a tányéron.

Az ízek és a harmonikus elrendezés mellett számodra kiemelten fontos, hogy az étel, amit elkészítesz, egészséges is legyen. Honnan jön ez az egészség-mániád?
Mindig is egészségesen táplálkoztam, ezt az igényemet a családomból hozom. Vidéken nőttem fel az erdőközepén. A nagyszüleim bugacpusztaiak, igazi ősi, magyar emberek voltak, akik állattenyésztéssel és zöldségtermesztéssel foglalkoztak. Tartottunk teheneket, lovakat, tyúkokat, mindent, ami egy tanyához kell. Amióta kétéve mellrákban meghalt a nagymamám, azóta vagyok igazi elkötelezettje az egészséges táplálkozásnak. A Magyar Rákellenes Liga és a Csemete Alapítvány tiszteletbeli tagja vagyok, gyerekekért futok, látogatom a betegeket, főzőtanfolyamot tartok nekik, amiben igyekszem megtanítani nekik, mit, mivel, hogyan egyenek. Ne úgy, mit az én nagyanyám, akinek hiába mondta, főzzön változatosan, egyen naponta többször, keveset, mégis annyi cérnametélttel ette a húslevest, hogy megállt benne a kanál.

--pagebreak--

A nagyszüleidtől tanultál főzni?
Tőlük is, de kicsi korom óta főzök, mert mindig érdekelt az átalakulás. Meg akartam tudni, hogy amit megeszek, az hogyan készül el, miből van, és miért pont így. Aztán mégsem szakácsnak tanultam, hanem a Corvinuson végeztem kommunikáció- és marketing szakon, de hamar rájöttem, amikor belekerültem az örült mókuskerékbe, hogy a kereskedelem világához túl vajszívű vagyok. Ekkor döntöttem el, hogy új szakmát tanulok, és szakács leszek. Mindent megtanultam itthon, amit csak lehetett, aztán a hátamra vettem a zsákomat és elmentem világot látni. Egyébként is nagyon szeretek utazni. Már hétéves korom óta repülök. Az első repülésem igen meghatározó volt, és akkor elhatároztam, hogy nekem minden évben valahová el kell repülnöm. Felnőttként elsősorban a munkám miatt repülők sokat, és szakmai kíváncsiságból. Olvasok valahol egy cikket egy újonnan nyílt étteremről, ami felkelti az érdeklődésem, vagy eszembe jut egy régi kedvenc helyem, ahol egy ideje nem voltam, szólok egy-két barátomnak, és kiutazunk. Nekem nem fontos, hogy puccos szállodában szálljunk meg. Teljesen megfelel egy belvárosi, egyszerű apartman, ahol lehajthatom a fejem. Nem szeretem a flancot. Ha egy ember sokat utazik, kiszélesedik a világa, befogadóbbá válik. Ha egy helyen maradsz, nem tudsz fejlődni, nyitni, tanulni. Szükségem van a folyamatos impulzusokra, újdonságokra. Éltem például három hónapot Kenyában, Nakuruban, hogy egyfajta meditatív állapotba kerülve újra megtaláljam önmagamat. Egy rezervátumban laktam, ahol sérült állatokat mentettünk meg. Fantasztikus élmény volt! Az ottaniak megmutatták, hogy nem kell nekem autó, Nintendo, civilizáció. Ők mindezek nélkül élnek, és mégis boldogok. Megvannak a maguk szertartásai, rituáléi, mivel van úgy, hogy három napot várnak arra, hogy elejtsenek egy gazellát. Napokig nem esznek, mert nincs mit. Megtanították azt is, hogy bizonyos ételeket hogyan kell elkészíteni, például a strucctojást, ami egy egész családnak elég, vagy a krokodilnyúzást, de ettem még vízibölényt, antilopot, madarakat, kígyót, békát. A legbizarabb étel talán a tarantella potroha volt, amely olyan, mint valami jóízű hal, de a rántott majom agyveleje is eléggé érdekes élmény volt. Az éttermek megismerésén túl elsősorban alapanyagokra vadászom. Persze nem mindig repülök. Van, amikor fogom magam, beülök a kocsiba, és csinálok egy bécsi túrát.

Olcsóbb, mint Budapest?
Árérték arányban kedvezőbb, és minőségileg is jobbak. Sajnos. Nekem nagyon nagy szívfájdalmam, hogy nem kapjuk meg a konyhában a megfelelő magyar alapanyagokat. Legutóbb például négyszáz kilométert utaztam, hogy megfelelő, magyar libamájat találjak. Pedig egy olyan helyen élünk, ahol mindenünk megvan. Gyümölcseink vannak, szőlőnk van, állattenyésztésben mindig is jók voltunk. A Kárpát-medence éghajlata minden szempontból megfelelő, de ha a hipermarketek elárasztanak minket a kinti árukkal, és már nem a Julcsi néni varrja a blúzom, hanem öt forintért meg lehet venni a kínai piacon, akkor milyen ipart, állattartást, akármit akarunk képviselni?

Kikre főztél még a Pitt-Jolie házaspáron kívül?
Kevés embernek van annyi titoktartási kötelezettsége, mint nekem. Csak a Joliék publikusak.

Most is főzöl valakire?
Igen, most egy privát személyre főzök. Én készítem a reggelijétés a vacsoráját. Így napközben a saját dolgaimmal is tudok foglakozni. Piacra járok, az egyik kedvencem a Fény utcai piac. Folyamatosan keresem az újdonságokat, ismerkedem a kofákkal, figyelem a piac változókínálatát. Egyébként én mindig főztem és főzök valakire, de róluk most legyen ennyi elég.