Bár cikkünk a 2011. Éva húsvéti különszámában jelent meg, ettől még egész évben aktuális. Irány a szomszédság!

Kelet-Szlovákia
Sajnos manapság Szlovákia keleti felét leginkább a szegénység, a munkanélküliség vagy az elkeserítő körülmények közt élő cigány családok kapcsán emlegetik: a turisztikában egyik sem éppen vonzó hívószó. Ez a terület az elmúlt évtizedekben tényleg világvégi szeglete lett Közép-Európának – de a jó szimatú turista tudja: az egykori virágzást követő mellőzés azt is jelenti, hogy nem rombolták le a korábbi házakat modern plázákért, és a természetet is jobban megkímélték…

Az alsó világ urai Hatásos kezdést tervezünk: az első megálló a Domica-cseppkőbarlang, pár száz méterre a (már csak virtuálisan létező) aggteleki magyar határállomástól. Ez ugyanahhoz a föld alatti járatrendszerhez tartozik, mint a mi Baradla-barlangunk – de talán még annál is látványosabb. A gyerekek csendes ámulattal meg egy kis félelemmel nézik a különleges formákat, és lelkesen mutogatnak az itt-ott gubbasztó denevérek felé. Amikor a stílszerűen Styxnek nevezett barlangi folyón csónakba szállunk, a felnőttek is elhallgatnak, teljes csendben siklunk aszépen megvilágított csipkés sziklák között.Épp csak egy kis idő jut a felocsúdásra, és már benn is vagyunk Rozsnyó (Rožnava) tágas főterén. Itt maradunk a városban estére is, ráérősen kávézunk a templom tövében. Délután megint a föld alatti világgal ismerkedünk, legyen ez egy ilyen nap – a Bányászati Múzeumban a szakma összes csínját-bínját kiismerhetjük. Minket a nagy tudású, lelkes tárlatvezető, Misit a hatalmas kalapácsok és csillék nyűgözik le.

Régi utakon Északnak, a Dobsinai-jégbarlang felé vesszük másnap az irányt, de utóbb kiderül, hogy sajnos csak május közepén nyit. Így csupán mesélni tudunk agyerekeknek arról, hogy egykor közvetlen vonaton uta-zott ide anagy-városi úri közönség korcsolyázni egyet a villanyfényben úszó barlangi ter-mekbe. Egyre vadregényesebb tájakon ve-zet az utunk.Itt kezdődik a – szűk szurdokairól, téli jégcsaporgonáiról, no meg a bátorság-próbával is felérő láncos túraszakaszairól – híres Szlovák paradicsom. Megállunk pihenni egyet Lőcsén (Levoca), hadd lássanak a gyerekek igazi középkori városfalakat, házakat, dűlőrácsot, ahol könnyű akapualjakba odaképzelni az egykori derék kereskedőket, és persze megcsodál-juk a hatalmas szárnyas oltárt is afőtéri (eredeti 14. századi, gótikus állapotában megőrzött) templomban. Itt megállt az idő a reneszánsz kor végén: a város, amely egykor a Hanza-városok gazdagságával versengett, ma inkább turisztikai, mint kereskedelmi központ, a forgalmas útvonalak rég elkerülik – nem is bánjuk…
Íme, a város A hegyek közt kanyarogva jutunk el a térség nem kevésbé régi, de még ma is jelentős városába, Kassára (Košice). Főtere régi szépségében tündököl: a 90-es évek óta szépen rendbe hozták a burkolatokat, a dómot, akörnyező házakat, sőt, (főleg Zsuzsi nagy örömére) még egy zenélő szökőkút is fokozza a korzó hangulatát. Fontos a vonzó megjelenés: e közel 800 éves múltú várost választották 2013-ra Európa Kulturális fővárosának. Azonnal látszik, hogy itt egy hetet is könnyen el tudnánk tölteni, nemhogy ezt a maradék másfél napot…
A szép tavaszi időben, a még havas hegycsúcsok háttere előtt sétálgatunk adélutáni napfényben a tágas óvárosban, beszippantva a középkori nagyváros levegőjét. Afőtér északi sarkán lévő élelmiszer-áruházban – tapasztalatból tudjuk – sokféle nagyon jó halsalátát lehet kapni. Ez (is) a szlovákiai gasztronómiai kultúra része (nem csak a juhtúrós sztrapacska!), minden gyorsbüfészerű „lahôdkyban”, de mégegy átlagos vasúti restiben is van 2-3 fajta belőle – pedig Szlovákia semmiben sem gazdagabb halban vagy közelibb a tengerhez, mint Magyarország. Utána persze a felnőtteknek egy sör is dukál, természetesen csakis a helyi gyártá-sú Pivovar Golem, a gyerekeknek pedig a mézeskalácsra emlékeztető medový krémeš.
Másnap a dóm híres szárnyas oltárán különleges gótikus festmények fogadnak: húsvétkor úgy hajtják a szárnyakat, hogy a passió képsorozata bon-ta-koz-zon ki. Magával ragadó a templom hatalmas belső tere, a színes ablakokon átszűrődő fény játéka, a csipkeszerű kőfaragványok. Átsétálunk a közeli Rákóczi házhoz is, megnézzük az én kedvencemet, a gyönyörű törökös virág-motívumokkal festett, faborítású szobát. Jó volna még felmenni a közeli Hradová kilátótoronyba vagy újra a föld alá az Alsó Városkapu múzeumba, és persze meg kéne nézni a botanikus kertet, az állatkertet és a kisvasutat is.
Hazafelé arról beszélgetünk, hogy Kassán – látható jelenkori szegénysége ellenére – valami különös erő és polgári öntudat érződik, amit nem mérgez a híradások-ban olyan sokszor emlegetett magyar–szlovák ellenségeskedés sem. Ez a terület több száz évig az egyik legfontosabb kereskedelmi útvonal volt, fejlett iparral, magas szintű építészettel, művészettel: kevés olyan vidék van a mai Magyarországon, ahol a városi kultúra egykori erejét ennyire át lehetne érezni.

Nyugat-Szlovénia
Szomszédolni pont ellenkező, délnyugati irányban is érdemes. Szlovéniáról a legtöbb turistának a Bledi- vagy Bohinji-tó, a tengerpart vagy Ljubjana jut eszébe – nem pedig a Júliai-Alpok nyugati, Olaszország felőli lejtői. Pedig felfedezni való vidék ez is!A magyar, majd az osztrák autópályán az első 500 kilométert hamar megtesszük, de amikor letérünk délre, Kranjska Gora felé, akkor kezdjük csak megérezni, mi is az ahegyi terep. Az 1619 méteres Vrsic-hágó kanyarai még a legedzettebb gyomrot is próbára teszik – kárpótol viszont, hogy a hágóban kristálytiszta a levegő, és hogy egy hegyi pásztor éppen a szemünk láttára terel arra a nyájjal pár hetes kisbárányokat. Trentára ereszkedünk le, itt van a Triglav Nemzeti Park központja, hangulatos, jól felszerelt apartmannal, kis múzeummal, hintával és focipályával. Errefelé természetes, hogy a szállást már in-terneten lefoglalhattuk, hogy beszélnek angolul és hogy kártyával fizethetünk a recepción. Körben óriási hegyek – köztük a legmagasabb, a Triglav-csúcs – úgy ölelik körül a völgyet, hogy az az érzésünk, akár hátra is dőlhetnénk.
A vidék legfőbb látványossága a Soca folyó, amit a magyarok inkább Isonzo néven ismernek. Itt ez még csodálatosan tiszta vizű, valószínűtlen zöld árnyalatokban játszó hegyi patak csak, sok gátépítésre ingerlő kővel, dobálni való kaviccsal – ennél több program egy kisgyerekes családnak nem is kell. Zsuzsit még az sem zavarja, hogy a víz biztosan nem több 4 fokosnál, vidáman tapicskol benne, míg mi, felnőttek sikítva rohanunk ki néhány másodperc után.

Egy kis borzongás… Megnézzük pár kilométerrel feljebb a (Misi nyelvén Zúdónak átkeresztelt) patak áttetsző barlangi tóból kizúduló forrását. Pontosab-ban csak megnéznénk, mert a forráshoz egy százméteres szakadékkal övezett, keskeny ösvényen lehet eljutni, a sziklába fúrt láncokba kapaszkodva, ami még afelnőtteknek is hajmeresztő. Ez a vidék kétségkívül nem a tériszonyos szülők-nek való: a Soca mellett szépen kiépített túraútvonal néha keskeny, kellőképpen imbolygó kötélhidakon visz át. A gyerekek persze nagyon élvezik… Mindenesetre erősen fogjuk a kezüket akkor is, amikor a néhány településsel lejjebb lévő, arégió központjának számító Tolmin melletti szurdokban a 60 méter magas Ördög-hídon megyünk át. A szurdok bejáratánál egy zseblámpát is kapunk a belépőjegy mellé – később kiderül, hogy nemcsak a sötétebb alagutakban lesz szükség rá, hanem a Pokol jeleneteit megihlető Dante-barlangba is bemászhatunk vele (már aki vállalkozik rá…).
Utolsó nap még felrepülünk a „buborék” felvonóval a 450 méteren fekvő, olaszos hangulatú Bovecról a 2587 méteres Kanin-csúcs oldalába. Télen ez zsúfolt síte-rep, de a hó idefenn nyáron is megmarad. A kőgörgeteges hegykatlan sem éppen gyerekbarát túraterep, de nem is ezért jöttünk: a másfél ezer méteres, szédítő drótkötélpályás emelkedés meg a kövek közt a legzordabb viszonyok közt virító, gyönyörű kis színes virágok bőven elegendő élményt nyújtanak.

Szöveg: Viczián Zsófia, fotó: Profimédia, Safa, Salamandraphotos, Horváth János