Mester Dóra Djamila 15 hónapos kisfia, Miksa társaságában fogad a budai lakásban. Tavaszi napfény önti el a meghitt otthont, friss kávéillat terjeng a levegőben. Letelepszünk a díványra, én pedig nem sokat vacakolok – túl akarok esni az első kérdésen.

Kérem, mutassa meg a puncipárnát!
A puncipárna nagyon jó dolog: szemléltetőeszköznek szoktam használni, amikor szex-anatómiáról beszélgetünk. A férfianatómia jóval egyszerűbb, mindent el lehet mutogatni egy szexjátéknak is használható, valósághű műpéniszen. A női anatómiáról viszont csak rajzok állnak rendelkezésünkre. Nem én találtam ki: az ötletet külföldön láttam. Mivel egy szexoktató nem lehet meg saját puncipárna nélkül, lett egy saját készítésű darabom, ami nemcsak szemléltetőeszköz, de arra is jó, hogy segítségével el lehessen kezdeni beszélgetni a szexről. Nem az a célja, mint a szex-boltban kapható latexpuncinak, a pasik nem tudják önkielégítésre használni. Ez kifejezetten a nőknek szól: közelebb hozza önmagukhoz a saját puncijukat, jobban megismerkednek vele.
Nem ismerik eléggé?
Nagyon sokan nem. A nők nemi szerve rejtett, nehezen látható, részben ez is az oka annak, hogy a lányok egymást és magukat sem nézegetik gyerekkortól úgy, mint a kisfiúk. Kulturálisan sincs ennek hagyománya: a családokban ál-talában nem bátorítják őket arra, hogy tükröt vegyenek a kezükbe, és fizikailag is megismerjék saját magukat. Ezért van az, hogy a fiúk sokszor többet tudnak a punciról, mint maguk a lányok.

Tanfolyam a gyönyörről
Alapvetően az is baj lehet, hogy nehezen beszélünk erről a témáról. Nekem sem jött könnyen a számra a „puncipárna” szó, amikor telefonon beszéltünk az interjú időpontjáról és helyszínéről.
A gátlás az érem egyik oldala. A másik, hogy elég kevés jó szavunk van ezekre a dolgokra. A „punci” nekem kicsit viccesen hangzik, de a női nemi szervre még ez a leginkább érték-semleges szavunk. Ha orvosi kifejezéseket haszálnánk rá, az elidegenítő lenne, a vulgáris megnevezések pedig durvák. A magyar nyelv nem kényeztet el bennünket ezen a téren. Gondoljunk például az orális szexre. A „szopás” szó egyértelműen negatív csengésű a köznyelvben. Ha nyelvileg negatívan írunk le valamit, akkor az tudattalanul is hat arra, hogyan gondolkodunk róla. A szexbeszélgetéseken is felbukkant ez a fajta zavar: egy alkalommal egy fiú például megjegyezte, hogy furcsán hangzik egy nő szájából a „szopás” vagy a „fasz” szó. Szerinte jobb lenne, ha körülírnám.

Mi az, hogy szexbeszélgetés? Tanfolyam? Ismeretterjesztő foglalkozás?
Jelenleg hat részből álló sorozatot tartok több helyszínen is, amelyen az első téma a szex-anatómia. Utána következik az orgazmus, aztán két beszélgetés a szexjátékokról. Általában heteroszexuális viszonyról beszélgetünk, és arról, hogy mi minden van a közösülésen túl. Egy-egy alkalommal bőröndnyi vibrátorral, szexjátékkal ismerkedünk. Aztán vannak tematikus beszélgetések: szex és terhesség, szex és anyaság – ezt nagyon fontosnak tartom az érintett pasik szempontjából is. És végül beszélgetünk a szexről és az öregedésről. Hol húzzuk meg a határt? Harmincnál? Negyvennél? Hetvennél? Egyáltalán: van határ? Az a célom, hogy jó beszélgetés alakuljon ki. Hogy például a „punci” szót ne legyen kínos kimondani. Mindenki beszélhet a problémájáról, bármit kérdezhet. Szeretném, ha minél többen rátalálnának arra a lég-körre, amelyben biztonságban érzik magukat és bátran beszélhetünk a szexről.

Don Quijote
Hogy találta meg a téma?
A párom révén egy évet töltöttünk San Franciscóban, én eközben írtam a doktorimat a nő és a nőgyógyász kapcsolatáról. Megismerkedtem a San Francisco Sex Information nevű nonprofit szervezettel, amely a hetvenes évek óta azt tartja missziójának, hogy előítéletek nélküli, megbízható szexinformációt nyújtson. Ott szereztem a szexoktatói képesítésemet. A tanfolyam elvégzése után pedig önkéntes lettem náluk, dolgoztam a képzéseken és a telefonos információs vonalukon is. Nagyon izgalmasnak találtam, ahogyan ott a szexualitásról gondolkoznak, beszélnek, tanítanak. Rájöttem, hogy Magyarországon is nagyon nagy szükség volna valami ilyesmire. San Franciscóból hoztam haza a „szexpozitív szemléletet”, ezt próbálom továbbadni.
Itthon ez a megközelítés még nem annyira magától értetődő.
Valószínűleg engem nem véletlenül érintett meg, hogy milyen okosan kezelik a szexualitást, és hogy ez valójában milyen fontos téma. Az édesapám homoszexuális volt, ugyanakkor példás családapa. A nemi identitását nem vállalhatta fel, ez vezetett tragikus halálához. Nyilván minden másként alakul, ha lehet erről beszélni, ha elfogadó a szűkebb-tágabb társadalmi közeg. A szexualitás a születéstől a halálig tart, és mindenkit érint. Ehhez képest nagyon keveset tudunk, tanulunk róla. Ezen szeretnék változtatni. Úgy érzem, hogy ez a feladatom, még ha gyakran inkább Don Quijote-i harcnak tűnik is.

Miért?Mert itthon a politikusok országértékelő beszédét sokszor izgalmasabbnak tartják az emberek, mint például a szexbeszélgetéseket. Néha csak nézek: hát ebben az országban senki nem szexel? Máskor meg jó tapasztalataim vannak. De most, hogy Miksával itthon vagyok, van időm kísérletezni, gondolkozni, és kitalálni, hogy milyen területeken lenne a munkám még hatékonyabb.
Mire jutott? Milyen irányban gondolkodik?
Sokféle irányban. Jelenleg tanítok az ELTE-n, és most kértek fel, hogy egy alternatív középiskolában 14–16 éves diákoknak tartsak beszélgetéseket a szexről. Egyszer majd szeretnék létrehozni egy szexprofilú kulturális központot filmklubbal, művészeti, tudományos programokkal, de gondolkodom egy alapítványon is, mert az a célom, hogy a szexualitás egyszer önálló tantárgyként szerepeljen az iskolai oktatásban.

Szabaduljunk meg a tabuktól
Nem öli meg a spontaneitást, a misztikumot és az érzelmeket, ha ennyire a technika oldaláról közelítjük meg a szexet, ha mindent néven nevezünk?
Egyáltalán nem. Kicsit sántító hasonlattal élve, ha egy ételt egy jó recept alapján készítünk el, nem lesz gyengébb az élvezeti értéke, mintha csak úgy spontán, rutinból dobjuk össze. Egyáltalán nem árt a spontaneitásnak, ha tudjuk, hogyan működik a testünk, hogyan működik a partnerünké, ez nem gátolja az élvezetet, ellenkezőleg, felszabadítólag hat a szexualitásra. Vagyis az a cél, hogy szabaduljunk meg a tabuktól, a bűntudattól, és prüdéria nélkül, nyitottan és előítélet-mentesen álljunk hozzá a szexhez.
Miben kellene változnunk?
A szemléletünkön kellene változtatni. Sokszor úgy tűnik nekem, hogy szeretünk korlátok közt élni. A szexben és a magánéletben is vannak klisék, amiket próbálunk követni ahelyett, hogy teljesen átélnénk azt, amit csinálunk. Nem kezdünk el kísérletezni, felszabadultan játszani. Tipikus példa erre a családalapítás. Gyakran megtörténik, hogy ha összejön egy pár, másfél-két év után ellaposodik a kapcsolat. Jóval kevesebb a szex, meg nem is olyan jó már. Ezek alattomos dolgok, nem is vesszük észre, ahogy lezajlik a változás. A szerelem máshogy néz ki, ha eltelt két év, ha jön a gyerek – és a szex is éppen így változik az idővel, a kapcsolattal és velünk együtt. A kapcsolat folyamatos munkát igényel. Az akarás a lényeg. Legyen igény arra, hogy tegyünk valamit. Ne legyen elég egy nőnek, hogy a gyerekkel van, vagy hogy visszamegy dolgozni, mert aztán, a jó szex hiánya miatt, jöhet a félrelépés, a munkamánia, a stressz, a válás. A boldogság kulcsa mi magunk vagyunk, de tenni is kell érte. És persze nem szűkíteném le a kérdést a szexre: ha jó az élet minősége, jó a szex is.


Megjelent az Éva magazin 2009. júniusi számában Szexpozitív szemlélet címmel. Fotó: Miklóska Zoltán. Minden jog fenntartva.