Zubor Rozi: Ól áj vant for kriszmösz is CSÖND

Borítókép: Zubor Rozi: Ól áj vant for kriszmösz is CSÖND Forrás: Getty Images
Az év végéhez közeledve a legtöbbször feltett kérdés, hogy ki mit szeretne karácsonyra kapni. Én csak a két szokásos dolgot mondtam a férjemnek, amit szerintem minden anyatársam is mond a saját férjének: aludni és CSENDET!

Pont pár napja írt Ottlik Judit kolléganőm a csend jótékony hatásairól. Elolvasva az 5 pontot, megint eszembe jutott, hogy milyen régen volt körülöttem csend. Három gyerek mellett sejtheted, kedves olvasó, hogy csendben mikor van részem. Napközben kábé már soha. Este talán – már ha ébren bírok maradni egy fárasztó nap után, hogy élvezzem a lakásra szabadult csendet vagy ha épp nem beteg senki és nem üvölt fel a láztól, esetleg a fájdalomtól valaki.

Elég kevés ilyen pillanat van az életünkben, bevallom. Nagyon hiányzik és nagy szükségünk is lenne rá. Lassan egy hete pont emiatt a tévét is kikapcsoltam, és annyira eldugtam a távirányítót, hogy most, miközben írom ezeket a sorokat, nem is tudom, hogy hova tettem. :D Tényleg. De nem is baj. Egyszerűen kell a csend, a gyerekeknek is és nekem is.

Mert valaki állandóan mondja. Sőt, valójában egyszerre ketten legalább. A 6 hónapos kislányom állandóan mantráz valamit. Igaz, azt még nem értem, de állandóan mondja. A 3,5 éves lányom szintén, ő mondjuk már érthető dolgokat, de sok esetben vagy azt ismétli a saját történeteként, amit a bátyja pár pillanattal előtte elmondott vagy azokat a dolgokat meséli el újra és újra, amikor aznap valószínűleg már tizenháromszor minimum meghallgattam. Kivéve, ha reggel 6 van, mert akkor valószínűleg még csak először hallom azt, hogy az oviban két Emma van és hogy ki szórt a hajába homokot a nyáron.

Szoktam mondani, hogy nem hallom a gondolataimat – és ez nem csak egy közhely, mióta ötfősre bővült a család, tényleg nem hallom a gondolataimat. Pedig büszke voltam rá, hogy én bizony tudok egyszerre cikket írni és sorozatot nézni, olvasni és a gyerek kérdéseire válaszolni, podcastot hallgatni és a gyerekkel szerepjátékozni, futni és közben zenét hallgatni – sőt, utóbbi kifejezetten jól is esett. De most, ha lenne annyi énidőm, hogy elmenjek futni, akkor biztos, hogy nem akarnék közben semmit hallgatni. Se rock zenét, se klasszikus zenét, se semmit.

Hogy mire vágyok úgy igazán? Csendre. Madár csicsergésre, szél zúgásra, az autók elsuhanására. Szüksége van erre nagyon a testemnek is – ebben a cikkben le van írva, hogy miért - , az agyamnak is és szüksége van a kreatív energiáimnak is rá. Hogy végre ami eszembe jut, ami kipattan a fejemből, azt meg is halljam. :D Mert jelen pillanatban sokszor azt se hallom meg, amikor az agyamon keresztül a hasam azt üzeni, hogy „Hé, éhes vagy, enned kéne valamit!”, csak amikor délután 3-kor azon kapom magam, hogy valami nagyon nem oké, konkrétán mindjárt elájulok. Akkor gyorsan egy (talán) pillanatnyi csendben végigpörgetve jövök rá, hogy aznap még nem is ettem.

Úgyhogy én azt hiszem semmi bonyolultat és drágát nem kérek idén karácsonyra,. Mariah Carey dalát kicsit hamiskásan, de ugyanolyan lelkesen énekelve én csak annyit mondanék, hogy

Ol áj vant for kriszmösz is CSÖND!

Na jó, ha az elfogyott, helyette egy kis alvásnak is örülni fogok.

És, Te, kedves Éva-olvasó, Te mit kérsz idén karácsonyra?

Mit tanított kedvenc sorozatunk, a Jóbarátok nekünk a karácsonyról? Galériánkban összegyűjtöttük!