Hátradőlök a széken, aztán észbe kapok, hogy így hajlott és csúnya a tartásom, ezért gyorsan visszahajolok, előre. Belehasít a derekamba a csúz. Felszedtem pár kilót. Azért mosolygok, figyelem magamat kívülről. Elég tágra nyitottam a szemem? Bele van írva az íriszembe, hogy mennyire elvarázsolt?

– Szóval az év eleji tender során már tudtuk, hogy jelentősen nőni fog a felhasználás. – mesél Roli selymes hangon. – Azt is tudtuk, hogy a beruházás várhatóan a következő télen valósul meg. Fontos a beszerzéssel ápolni a kapcsolatot, szükségük van a támogatásunkra, tapasztalatunkra, hogy mielőbb aláírhassuk a szerződést, és végre elindulhasson az a projekt.

– Mhm... – búgom, egy pillanatra behunyom a szemem, és csavargatni kezdem az egyik fürtömet.

– Az ügyfélkapcsolat minősége egyre nő. – folytatja zavartalanul, mintha nem látná a csavargatást, vagy csak nem értene a flört nyelvén. Egyre kavargatja az amerikánóját. Úristen, milyen szexis, férfias az ökle. Nem láthatja meg, mennyire beindított! – A cég minden évben tendereztetett, de immár stabilan minket választottak partnerüknek. Pedig meg kell, hogy mondjam, nem vagyunk olcsók. – Rám kacsint. Hogy lehűtsem magam, szlopálni kezdem a mojitót.

– Na. De ennyit rólam. Nem akarlak egész este a munkámmal untatni. Mesélj magadról valamit!

– Oh.. Hogy én? – erre valahogy nem vagyok felkészülve. Fél órája mesél versenyeztetésről, ügyfélkezelésről, jövedelmezőségi szintről, engem teljesen elzsongít a hangja és a belőle áradó férfiasság. Irányíts, irányíts, dobol a vérem. Erre most azt várja, hogy beszéljek magamról, meg a való világról, amelyben élek.

Megköszörülöm a torkom, iszom még egy kortyot.

– Én… egy étteremben dolgozom. – és nyelek egyet, mert ez azért kemény csúsztatás. – Szeretem a zöld teát, az alkoholmentes mojitót – emelem fel a poharat –, esténként szeretek olvasni, meg Columbót nézni.

– Étteremben? – csak meghallja, pedig igyekeztem elharapni. – És az most hogy megy?

– Hát... nem túl jól... de azért…

– Mázlista vagy – vág a szavamba elmélázva. – Az unokatesóm is étteremben dolgozott, kiemelt munkaerő volt, most meg úgy elvesztette az állását, mint a sicc. Még házhozszállítást se adtak neki.

– Hát van ilyen… – nézem az állán a gribedlit, és megint elgyengül a térdem. Mit fecsegünk itt cégről meg éttermekről? Irány az ágy! Vagyis, miket beszélek…

– Nem tudom, mit fog csinálni szegény – rázza a fejét eltűnődve, miközben kavargatja az amerikánót. Azt nézem, mikor fog már végre inni belőle. – Talán megpróbálok állást szerezni neki a cégnél, csak van valami online meló.

Ahogy nézegetem a szexi kezét, feltűnik, hogy a jobb kéz gyűrűsujján be van nyomódva a bőr. Jegygyűrű nyoma. Vajon csak most vette le randi előtt, vagy elvált? Erről még nem is beszéltünk. Próbálom kivenni, mennyire friss a nyom. Elhomályosul a kép. Aztán kitisztul. Aztán megint elhomályosul.

Nem tudom eldönteni. De számít ez most, ebben a tüzes, felhangolt állapotban?

– Jaj, leejtettem valamit, bocs. – kiáltok fel. Lehajolok az asztal alá, és még egy adag rumot zuttyintok az Aldiból rendelt cukros-citromos-lájmos löttybe. – Itt is vagyok. – automatikusan keresztezem a lábam, ahogy felegyenesedek, majd beparázok azon, nem tart-e zárkózottnak. Ha ilyen céges arc, tutti csomó könyvet olvasott a testbeszédről. Aztán elfelejtem: úgyse látja.

Messengerpittyegés. Ránéz a mellette ugrándozó mobilra.

– Bocsi, ezt fel kell vennem. Egy perc. – azzal eltűnik.

Kissé sértve érzem magam. Fél órája tart a randi, és máris leráz. De legalább nem kell leplezni a rumot. Töltök, iszom. Asszem, ki vagyok készülve. Azért nem jellemző, hogy ennyire gyorsan ráizgulok egy pasira. Ez az elmúlt két hónap szövődménye. Ennyi idő kellett, hogy rávegyem magam egy randira, és tessék, úgy viselkedek, mint egy romkom csetlő-botló hősnője.

Hallom, hogy megint a tenderről beszél. Nem unalmas ez a pasi egy kicsit? Múló gondolat, hisz olyan szép a keze. Próbáltam a többit is kifigyelni, amikor telefonálni indult, de túl gyorsan fordított hátat, nem volt idő…

A macska mellém ugrik, hozzásimul az arcomhoz. Basszus, ha meglátja a kettősünket, tuttira bolond macskás nőnek néz, az meg nem a legvadítóbb archetípus. Sicc, sicc, mondom halkan Cirminek, de az makacsul és egyre elszántabban dörgölőzik. Hallom, hogy készül letenni a telefont. Fogom a sértődött állatot, és kihajítom az ajtón.

– Mi volt ez a puffanás? – kérdi, ahogy visszaül a karosszékébe.

– Csak a szomszéd. Dobolni szokott – csúszik ki a hazugság. – Van egy elektromos dobja, éjjel-nappal azon gyakorol, mióta otthon van.

– Aha. – mondja, és az órájára néz. - Figyi, szuper volt veled beszélgetni, de nemsoká lesz egy konferenciám. A legújabb tendereztetésről.

Most mi nem tetszik neki? Egy óráig sminkeltem, és a kamerában nem láthatja a bőrhibákat. A mellem jó, a karanténban megvastagodott derekam meg már úgyse látszik a kamera alatt.

– Most akkor… most akkor ki akarsz szállni, jól értem? – a hangom felháborodottabban remeg, mint szeretném.

– Miből? – kérdezi kissé értetlenül.

– Abból, ami alakul köztünk. A kapcsolatunkból.

– A miből?

– Jó, talán túlzás egyelőre kapcsolatnak nevezni, de rám írtál, leveleztünk kicsit, egy hullámhosszon voltunk, értettük egymás poénjait, aztán megbeszéltük, hogy videocsetelünk is, és én már annyira vártam, hogy két hónap után randizzak valakivel, és..

– De ez nem is igazi randi, ez csak egy dumcsi számítógépen keresztül…

– Nem igazi randi? Akkor micsoda? Te átversz engem! Látom ám a gyűrű nyomát a kezeden! Nős vagy? Gyanútlan nőket palizol be a neten, miközben a család a másik szobában él bezárva?

– Mi van? – látom az arcán a pánikot az el-elhomályosuló, majd kitisztuló képernyőn. Valami gond lehet a netkapcsolattal. – Figyelj, nekem most tényleg tárgyalásom van. De talán majd hívlak még. És talizhatunk is, ha vége ennek az egésznek, és nem lesz kötelező tartani a távolságot. – és sietve kinyom.

Hát ez se jött be. Úgy penderít ki az életéből, ahogy az étteremből dobtak ki két hónappal ezelőtt azzal a szöveggel, hogy ha aláírom a közös megegyezést, majd visszavesznek. Marad a magányos karanténozás, a könyvek, meg a ballonkabátos hadnagy. Letörlöm a könnyeimet. Pozitívnak kell maradni, ez a lényeg, akkor is, ha az élet gyomorszájon vág néha. Nem szabad összecsuklani, az állóképességen múlik minden.

Van egy másik csetfolyamom, Andrásnak hívják, travel manager. Nem olyan jóképű, mint ez a Roli, de legalább akkora szarban van, mint én. Próbálkozzunk vele.

Ezek a megcsalástörténetek, reméljük, nem veszik el a kedveteket a randizástól: