Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk, hogy a gyereknek segítsünk az online térben, megeshet, hogy akár 5-6-7 különféle platform kezelését is el kell sajátítanunk. Bár ezek látszólag eléggé hasonlítanak egymásra; mindegyikben ott van egy kis csel, egy apró trükk, ami miatt mégis azt érzed, mindegyiknél valamit újra meg kell tanulnod. Egy olyan generáció képviselőjének ráadásul, aki nem ebben nőtt föl, ez is egy komoly plusz feladatot, kihívást jelent a munkája mellett. Akinek emellett iskolás korú gyerekei is vannak, lelkes tanárokkal, ott további felületeket kell megtanulni kezelni: amin keresztül a gyerekek kapják a leckét; amin be kell jelentkezniük órán, satöbbi. Ez akár meg is duplázhatja azoknak az elsajátítandó felületeknek számát, amivel nem elég csak megismerkedned; úgy kell használnod, mintha profi lennél benne – mondja Győri Ildikó pszichológus.

Nem tudunk személyesen kommunikálni, egy Zoom-meetingen, vagy bármilyen más online megbeszélésen pedig leginkább csak a munkáról esik szó, az is gyakran prezentáció formájában. Ehhez sem vagyunk hozzászokva, ahogyan az is teljesen életidegen, hogy beszéd közben egyfolytában látjuk saját magunkat. Ez tehát megint csak egy új képesség, amit el kell sajátítanunk - magyarázza a jelenséget a pszichológus.

Nem tudjuk, hogy értik-e, követik-e, amiről beszélünk; s azt sem, hogy egyáltalán odafigyelnek-e ránk; ahogyan a nonverbális jelzéseket, a testbeszédet, a szemkontatktust sem tudjuk lekövetni. Mindez borzasztóan megnehezíti az üzenet átadását és emiatt, hogy nem ehhez vagyunk szokva, iszonyatosan fárasztó és frusztráló is lehet. Azt sem tudod, elég hangos vagy-e, elég lassan beszélsz-e: aki pedig nem szokott hozzá ahhoz, hogy felvegye magát videóra, annak sokkal nehezebb ebbe az egészbe beleszoknia.

Szintén nagyon megterhelő lehet, ha valakinél egymást érik az online megbeszélések és így gyakorlatilag órákig fel sem tud állni a gép elől. Ez is egy nagy átrendeződés a korábbi hétköznapjainkhoz képest. Hogyan üljünk szinte mozdulatlanul, 3-4 órán keresztül és bámuljunk a kamerába. Külön nehézséget okozhat a fizikai tér elosztásának problémája is; amikor például egy lakáson belül 3-4 intézmény is „jelen” van. Zajlik az ovi, az alsó tagozatos iskola, apa és anya munkahelye. Az ovis miatt szét kell pakolni, játékokat, amivel csörög, zörög, énekel. Az iskolás korú gyereknek kellenek a füzetei és a könyvei, gépigénye is van. Zsonglőrködni kell folyamatosan az idővel is; bele kalkulálni, hogy a gyerek, minél kisebb, annál rövidebb időközönként fogja félbeszakítani valamelyik szülő megbeszélését. A 4 éves gyerek figyelmi koncentrációja 10-15 perc, egy alsós kisiskolás ezt mondjuk 20 percenként teszi meg – teszi hozzá Győri Ildikó.

A pszichológus arra is rámutat, hogy plusz energiákat vehet el az is, ha a valaki már nem 20 éves, s emiatt úgy érzi, külön rá kell készülnie erre a helyzetre, mondjuk csak azért, mert nem akarja éppen holt fáradtnak mutatni magát. A nőknél ilyen esetekben sokkal erősebb sminkre lehet szükség ahhoz, hogy valami magukhoz hasonló figura köszönjön vissza a képernyőről. Legalábbis egy olyasvalaki, akit szívesen látnánk viszont, mutatnánk meg akár 10-20 kollegánk előtt. Ez is egy újfajta feladat, ami szintén nem volt még ennyire erősen jelen akkor, amikor még a normális munkahelyre jártunk be – mondja Ildikó.

Néhol extra terhet jelenthet a lakberendezés faktor is; azaz a lakás, a ház egy olyan szeletének a kiválasztása, ahol nyugtod van, amit megmutatsz a képernyőn. Nem mindenki él tágas, nagy otthonban; az is előfordulhat, hogy ilyenkor a lakást is át kell rendezni egy picit. Még ekkor sem a munka kezdődött meg, csak előkészültünk hozzá – mutat rá a szakember.

Mi lehet a megoldás? A rövidebb, pörgősebb online megbeszélések; de ha erre nincs mód, kapcsoljuk ki egy kis időre a kamerát, álljunk föl, járkáljunk egy keveset, vegyük le addig is a tekintetünket a monitorról – tanácsolja Győri Ildikó.

Ha pedig letudtad a napi zoom-meetingeket, ezek a társasok pillanatok alatt ki tudnak kapcsolni a digitális világból!