A Római Birodalom határai ebben az időszakban Ázsiától Észak-Afrikáig terjedtek. Egész Európa a fennhatósága alatt állt. Marcus Aurelius társcsászára, Lucius Verus hadsereget vezetett a mai Irak területére, hogy leverjen egy felkelést. Seleucia város lázongó lakói a sereg láttán feladták az ellenállást, és beengedték a csapatokat a falakon belülre.

Napokkal később Verus észrevette, hogy néhány katonája köhög és belázasodik. A súlyosabb esetekben sebek is kialakultak a bőrfelületeken. És voltak, akik meg is haltak a kórtól. Ahogy a hadtest elindult haza, egyre több katona lett beteg. Lassan haladtak: több pihenőre volt szükség, és el is kellett temetni a halottakat. Amerre jártak, minden várost megfertőztek az addig ismeretlen betegséggel. A Római Birodalmat megvédeni hivatott sereg végül akaratán kívül támadt rá saját népére.

Miután hazatértek, a vírus végigsöpört az egész birodalmon. Egész városok és régiók néptelenedtek el. A halálos áldozatok száma a történészi becslések alapján ötmillió lehetett – a római lakosság legalább 10 százaléka. A vírus különösen nagy pusztítást végzett a katonaság körében. Zsúfoltan voltak elszállásolva, a gyakorlatozás közben túl közel kerültek egymáshoz, és az ellátásuk is gyatra volt. Súlyos láz, hasmenés, az egész testet beborító sebek – ezek voltak a tünetek. A túlélőket gyengeség, levertség, maradandó károsodások jellemezték. A betegséget Antoninus-kórnak nevezték, és ma azt sejtjük, hogy feketehimlő lehetett.

A kór tombolásának tetőfokán a birodalom minden támadó hadművelettel felhagyott. Róma harci ereje megtizedelődött. A toborzások eredménytelenek lettek – a nép óvakodott katonának állni. Az emberek virológiai ismerete nulla volt, de azt azért sejtették, hogy nem jó ötlet másokkal összezsúfolódni.

A római gazdaság szétesett. Az emberek kerülték a nyilvános helyeket, piacokat. A vállalkozások tönkrementek, a birodalom alig tudott adóbevételekre szert tenni. A katonák ellátása is veszélybe került, amikor a lakosság felvásárolta a gabonakészleteket, hogy bespájzoljon belőle. (Akkoriban még nem volt vécépapír.)

Az Antoninus-betegség elérte az északi és keleti végeket is: a kereskedelmi útvonalakon terjedt tova a vírusos fertőzés. A végvidékeken pedig egyre nehezebb volt feltartóztatni a be-betörő germán törzseket. Közben, a birodalom belsejében a vírus az egyik „legdemokratikusabban” működő ágens volt: nem kímélt se gazdagot, sem magas politikai státuszú embert. Az akkori orvostudomány tehetetlen volt: gyógynövényekkel és imákkal próbálta felvenni a harcot. Lucius Verus azonban megfertőződött, majd meghalt – Marcus Aurelius egyedül maradt egy gyengélkedő birodalom élén.

Miközben szinte minden római polgár elvesztette valamelyik családtagját. A szenvedés szörnyű volt. A tünetek hetekig erősödtek; sokan a saját halálukért könyörögtek. A császár egy évtizeddel később, a halálos ágyán is azt mondta, ne érte sírjanak, hanem a sok szerencsétlenért, akik az Antoninus-kórban hunytak el.

A kór megroggyantotta a Római Birodalmat. Kiderült, hogy a kereskedelmi útvonalak mentén nem jó lakni. A katonai szolgálat színvonalának csökkenése, a politikai öszeomlás, a germán törzsek fenyegetése, és a vírus második hulláma mind hozzájárult a birodalom későbbi bukásához.

5 híres ember, akinek a mentális állapotán még többet rontott a koronavírus-járvány: