A húszas éveim legelején vidéki lányként Budapestre költöztem. Akkor még nem adtam fel az álmom, hogy színésznő legyek. Édesanyám egy baráti pár irodájában kerített nekem egy félállást. Nem szerettem volna 5/8-os irodista lenni. A szabadidőmben ének- és táncórákra, castingokra terveztem járni, könyvtárakat látogattam volna, készültem a pályára. Viszont a fizetés kevés volt, így elkezdtem keresetkiegészítés után kutatni.

Találtam egy apróhirdetést, amiben egy garzonba kerestek heti egyszeri alkalomra bejárónőt. Sosem féltem a házimunkától, nem esett le a karikagyűrű az ujjamról, ha takarítanom kellett. Telefonon egyeztettem egy kedves, meleg hangú férfivel az állásinterjút illetően.

Életemben először jártam a Moszkva téren (igen, akkor még így hívták). Sosem ültem a Fogaskerekűn, a neve alapján nem is így képzeltem. Leszálltam a megbeszélt megállóhelynél, felsétáltam egy dombos utcán és tátott szájjal figyeltem, hogy itt emberek szinte kisebb villákban élnek. Becsöngettem a megadott kaputelefonon, nyílt a vaskapu, én pedig besétáltam az oroszlán barlangjába.

Egy ötvenes férfi fogadott a földszinti lakásában. Nem volt túl nagy, a berendezés is igen gyér volt. A szobában fotel, ágy, komód, állólámpa. Elmesélte, hogy az édesanyja múlt évben hunyt el, tőle örökölte az ingatlant. Ő nem ott élt, ezért csak hetente egyszer tartott volna igényt a munkámra. Megnyugtatott, hogy rendszerint akkor futni szokott, amikor takarítás zajlik a lakásban. Őrültem is, hogy nem kellene senkit kerülgetnem.

Hát igen, motyogtam valami hasonlót, és folytattam az ablakpucolással és a vasalással kapcsolatos elméleteim kifejtését.

A masszázs alatt pucér szoktam lenni - mondta, mintha nem is hallotta volna a takarítási szokásaimmal kapcsolatos monológomat.

Akkor esett le a tízfilléres, hogy valójában milyen hirdetésre is jelentkeztem én. Felpattantam, vettem a cipőm és rohantam lefelé a lépcsőn. A férfi lassan jött utánam, nevetett és utánam kiáltotta, hogy ne siessek annyira, a kaput csak ő tudja kinyitni.

Basszuskulcs, basszuskulcs, basszuskulcs – ismételgettem gépszerűen. A hatalmas kovácsoltvas kapun áthajítottam a táskám, majd elkezdtem felmászni, a tetején nem gondolkoztam csak ugrottam, és futottam ahogy a lábam bírta.

Mintha egy filmbe csöppentem volna. Újra és újra lepörgettem magamban azt a negyedórát, amit a villában töltöttem. El sem tudtam képzelni, hogy 2007-ben ilyesmi tényleg létezhet a fővárosban. Édes naiv kislány… baromi nagy szerencsével.