Újraéledt az Ice Bucket Challenge a TikTokon: most is nemes ügy áll a kezdeményezés hátterében

Az úgynevezett „jegesvödör-kihívás” 2014-ben egy figyelemfelkeltő és egyben jótékonysági akcióként indult, mely során a kihívásban részt vevő személy leönti vagy leönteti magát egy nagy vödör jeges vízzel.
A kezdeményezés mögött valójában egy kampány áll: minden részt vevő felvételt készít magáról az akció során, megosztja az interneten, és másokat is felkér a részvételre. Aki elfogadja a kihívást, megismétli a műveletet, és emellett jótékony célra is adományozhat, illetve az is választhatja ez utóbbi opciót, aki nemet mond a jeges kihívásra.
Komoly betegség áll a kihívás hátterében
A kampányt az USA-ban az ALS-es, azaz egy végzetes bénulással járó betegségben szenvedők támogatására indították el, melynek terjesztésében többek között Pete Frates baseballjátékosnak volt kiemelt szerepe, akit 2012-ben szintén ALS-sel diagnosztizáltak. Stephen Hawking angol elméleti fizikus is a betegek közé tartozott, Magyarországon pedig a tavaly elhunyt Karsai Dániel esete kapcsán találkozhattunk az ALS nevével.
A kezdeményezés egyébként igen népszerűnek bizonyult, hiszen rengetegen, köztük olyan hírességek is csatlakoztak, mint Mark Zuckerberg, a Facebook atyja, vagy Bill Gates, a Microsoft cég alapítója. Összesen 115 millió dollár gyűlt össze, amelyet a betegség gyógyításával kapcsolatos kutatásokra fordítottak.

Az Ice Bucket Challenge Magyarországon is hódított
Hazánkban is több híresség csatlakozott a kezdeményezéshez: Gönczi Gábor volt az első, aki jeges vizet öntött magára, de követte őt Palvin Barbara, Kovács Ákos és Dzsudzsák Balázs is. A hazai kezdeményezés során azonban többen eltértek a challenge eredeti funkciójától és inkább egy viccnek fogták fel a kihívást, és akadtak olyan résztvevők is, akik nem az ALS-betegeket támogatták, hanem egyéb szervezeteknek adományoztak a kihívás kapcsán.
2025-ben újra hódít az Ice Bucket Challenge
Idén a TikTok felületén éledt újra a több mint tízéves történet, és ismét nemes ügy áll a háttérben: 2025-ben a kezdeményezők a fiatalok mentális egészségének fontosságát állították fókuszba. A trendet egyébként egy amerikai egyetemista, Wade Jefferson indította el, akinek környezetében több fiatal is öngyilkosságot követett el, és a kihívással szerette volna hangsúlyozni a mentális egészség fontosságát. De a kihívás nemcsak Amerikában lett újra népszerű, világszerte, így hazánkban is egyre jobban terjed.
A fiatalok imádják a TikTok-challengeket
A TikTokot egyértelműen a kihívások teszik még népszerűbbé, azonban nem minden trend hátterében áll nemes ügy: számos olyan kihívás terjed a felületen, amely rengeteg veszélyt rejt, sőt, akár a fiatalok életébe is kerülhet.
Galériánkban összegyűjtöttük az utóbbi idők legnépszerűbb TikTok-kihívásait. Ha kíváncsi vagy rá, nézd végig őket!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...